Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Buzási Enikő: Nádasdy Ferenc országbíró rezidenciáinak festészeti berendezéséről. Számok és következtetések

NÁDASDY ORSZÁGBÍRÓ REZIDENCIÁINAK FESTÉSZETI BERENDEZÉSÉRŐL 899 tendorf esetében, de másutt is) minden tárgy tételszámmal ellátva, külön sor­ba, a mennyiség pedig a tételek végére, numerus-oszlopokba került. Emellett a fogalmazás is összefogottabb, néhol tárgyszerűbb, kalligrafáltabb összképpel és a lap alján ismét custosokkal. S amint Pottendorf helyiségeinek összeírásához, úgy Kunstkammerének leltárához is tartozik egy munkapéldány,29 amely ugyan dátum nélküli, de a sűrű javításokból, valamint lapszéli és lapalji betoldásokból ítélve a leltárfelvétel alkalmával készült, és a hiányzó utolsó „Schraibtisch", va­lamint az „Apro Ezüst Művek" anyagát leszámítva megegyezik a kötetben lévő másolattal. Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a leltározási folyamat a pot­tendorfl vár és Kunstkammer összeírásával 1669. február 4-én (amúgy egy hét­fői napon) kezdődött, az a néhány korábbi dátumú, jobbára készlet-leltár30 amely ugyanott található, szintén másolatként került a pottendorfí egység vé­gére, dátumuk így nem tekinthető az addig beírtak ante guemjének. Nádasdy országbíró tehát a felesége halálát követő második héten már hozzáfogott ingóságai számbavételéhez; több hónappal azelőtt, hogy Anna Júli­át a lékai ágostonosoknál végső nyugalomba helyezték volna.3 1 Az ingóságok ilyen gyorsan megkezdett, szisztematikus összeírásának magyarázata Nádasdy 1663. július 10-én kelt végrendeletéből tudható meg.3 2 Ebben osztrák mintára („austriai törvény szerint") hitbizományként, az elsőszülöttség (primogenitura) alapján történő öröklési rendben hagyta utódaira legjelentősebb ingatlanait: a család ősi várát, Sárvárt, Alsó és Felső Vidékkel, valamint legfőbb rezidenciáját és akkori lakhelyét, Pottendorfot, továbbá Szarvkőt és Drassburgot, illetve vá­rosi házait „intra et extra regnum Hungáriáé".33 A 17. században azonban nem szokásos módon és törvényileg ekkor még nem szabályozott formában3 4 ingósá­gairól is hasonlóképpen rendelkezett, nevezetesen oly módon, hogy „ingó mar­hái" soha „föl ne oszthassanak, hanem az sárvári tárházban az öregbik atyafi kezénél tartassék,"3 5 Hogy mely darabok kerülnének a kissé odébb „köztár­ház"-nak mondott és szándéka szerint testamentumával hitbizományi kincs­tárrá tett tárházba, azt fiainak „itt meg nem nevezhetem, hanem magam keze írása alatt hagyom ... pecsétjek alatt, lajstroma lévén mindeniknél,"3 6 Vagyis Nádasdy végrendeletének írásakor egy hitbizományi ingóságleltár összeállítá­sát tervezte, amely 1663-ban valószínűleg nem készült el. 29 MOL E 156 UetC Fasc. 79. Nr. 50. fol. lr-7r: Az Kunszt Kammerben Leuö Scraibtischekben [!] az minemö Eszközök vannak azokb(an) szamok az szerént az asztalokon leuö Eszközokb(en) is. 30 L. a 11., 13., 14. és 15. jegyzetekben. 31 Esterházy Anna Júlia temetésére a lékai családi kriptában 1669. október 7-én került sor. A gyászbeszédet Sennyey István veszprémi püspök tartotta. RMK I. 1080.: Keserves Dichérete az Néhai Méltoságos Groff Esterhas Anna Julia Aszonnak Méltoságos Groff Nadasdi Ferencz Országh Bi­ráiának kedves Házas Társának. Melliet Teste Feőleőtt Az Tekéntetes es Nagijságos Sennyei István Weszpremi Püspök, Lekan Szent Miklós Szentegyhazaban Méltó őrök emlekezetre Prédicallot. Ezer hat Száz Hatvan Kilencz Estendöben October Havanak Hetedik napian Beczben 1669. esztendőben. 32 Schönherr Gyula: Nádasdy Ferencz országbíró végrendelete. Történelmi Tár (1888) 176-187., 369-382., 580-591. 33 Uo. 372., 378-379. 34 Kállay István: A családi hitbizományok Magyarországon. Levéltári Közlemények 50. (1979: 1. sz.) 71. 35 Schönherr Gy.: Nádasdy Ferenc végrendelete i. m. 580. 36 Uo. 580-581.

Next

/
Thumbnails
Contents