Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Bariska István: Nádasdy II. Tamás és a Bocskai-felkelés
844 BARISKA ISTVÁN Nádasdy Tamás maga is látta ezt, ha nem is ismerte be, hogy a város kettészakadásában főszerepet játszott: „[...] az fejedelem ereje — írta Nádasdy —, török, tatár és magyar nemzetek reánk jőve, az város magában meghasonlék még annak előtte az magyar kö(z)ség magyar pártra, az német német pártra, egyik az másikat fenyegette."12 2 Nádasdy Tamás maga mentése azonban teljességgel hiteltelen. Ezt ő is érezte, és még ugyanezen írásban elhárította, hogy áruló lenne, majd így folytatta: „[...] az, kinek rajtam Isten hatalmat adott, kénytelen annak fejet hajtanom, engedelmes lettem."12 3 Abban nyilván igaza volt, hogy a bécsi udvar sem elegendő emberrel, sem munícióval nem segítette. Arról azonban elfeledkezett, hogy miként készítette elő Kőszeg meghódolását, hogyan járult hozzá családi címeres zászlaja alatt a hátország pusztulásához. Am arról is, hogy Hans Inckhoferrel és Hörmann Mihállyal valójában ő idézte elő, hogy a város önmagában meghasonlott. Végül arról sem ír, hogy miként forgatta ki a bécsi hitelektől függő kőszegi polgárokat vagyonukból. Arról nem is beszélve, hogy Némethy Gergely 1605. május 30-án Nádasdynak adta Kőszeg kapitányságát, amiről ő a maga mentésében ugyancsak hallgatott: „[...] akarom kegyelmetek tudására adni, hogy az ott való kapitányságot az én kegyelmes fejedelmem jó akaratjából adtam Nádasdy Tamás Uramnak, [...] kegyelmetek ahhoz tartsa magát."124 Menekülésével tehát Kőszegen az őt kinevező Némethyt is cserbenhagyta. Vannak hírek arról, hogy Sümegre, mások szerint Somlyóra, majd Egervárra, végül Kanizsára menekítette családját.12 5 Wolfgang Dorn kapitány brutálisan nyers, erőszakos intézkedései azután tovább mélyítették a polgárháborús válságot a városon belül. 0 ugyanakkor olyan károkat okozott Kőszeg önkormányzati és önvédelmi működésében, hogy az még a németséget is magára haragította. „Kölönich (sic!, értsd: Kollonitsch) Uram azt izente a Városnak, — folytatódik Radok Mátyás június végén írt levele Batthyány Ferenchez —, hogy az, kik az Városnak megadásába nem voltanak ré(s)zesek, azoknak semmi dolga nem történik, minden nap várják Kőszegre az Német hadat, de most még Soprony alatt vannak."126 Rossz üzenet ez, hiszen azt sejtetette, hogy a németajkú lakosság valamiféle elégtételt várt. Amit ehelyett kapott, az felőrölte őt magát is. A muskétás kapitányt már régen visszahívták Kőszegről, már az első bécsi szerződést is aláírták, amikor 1606 februárjában a kőszegiek feljelentették Dornt a bécsi hatóságoknál, nevezetesen az Udvari Haditanácsnál.127 Ebben egységesen panaszolták, hogy Dorn kapitány falat bontatott a várhoz közel álló Felső-kapun, elzáratta a vár és a Felső-kapu közötti bejáratot, az itt tárolt puskaport a várba vitette, azután eladta, az ágyukat leszereltette a falakról, a fegyverraktárból elvitette a lándzsákat, a bárdokat, 122 Dominkovits P: „Egy nemzet lévén" i. m. 79. 123 Uo. 124 VaML KFL Tk. Lvt. Pótsorozat II. 84. sz. Körmend, 1605. máj. 30. Némethy Gerely levele Kőszegnek. 125 Balogh Gy. - ifj. Reiszig E.: Vasvármegye i. m. 199-200.; Katona /.: Bocskay i. m. 275.; Dominkovits P: „Egy nemzet lévén" i. m. 89-90. 126 Katona /.: Bocskay i. m. 275. 127 VaML KFL Act. Misc. Kőszeg, 1606. febr. 28. [?]. A fogalmazvány készítése napjára vonatkozó adat nehezen olvasható.