Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Bariska István: Nádasdy II. Tamás és a Bocskai-felkelés
830 BARISKA ISTVÁN ményt, hogy miként használta ki a török Porta Bocskai és a hajdúk mozgalmát, miként vált Erdély és Kelet-Magyarország török vazallussá. Következésképpen hogyan veszítette el a mozgalom azt a jellegét, hogy szabadságharcnak lehessen minősíteni.3 2 Nyugat-Magyarország rendjei sem reagálhattak ugyanakkor másként minderre, mint ahogy a magyarországi rendek döntő többsége. Egyfelől a reformáció és az ellenreformáció, másfelől a törökkérdés alapvető módon határozta meg, és tette egyben bonyolulttá a nyugat-magyarországi nemesség, vármegyék, városok és mezővárosok reakcióját. Nem kétséges, hogy valósággal sokkolta a régiót, hogy a Dunántúlra átcsapó hajdúfelkelés török-tatár támogatásban részesült. Nem csoda, hogy a dolgozat arra a következtetésre jutott, hogy a magyarországi főnemesség kétharmada, a katolikus egyházi elit egésze, az országos és rendi méltóságviselők teljessége, továbbá csaknem a teljes Magyar Tanács, a megyésispánok több mint kétharmada, végül a horvát-szlavón nemesség és Nyugat-Dunántúl nemességének túlnyomó része királypárti, azaz Habsburg-hű maradt.3 3 Ezzel a kutatási eredménnyel egyezik a nyugat-dunántúli elemzés is, mindenekelőtt Sopron és Vas vármegye világi és egyházi nemessége, a vármegyék tisztség- és méltóságviselői, nemkülönben a familiárisok és a köznemesség tekintetében.3 4 Felettébb érdemes tehát utánanézni annak, hogy ebben a lényegében Habsburg orientációjú többségben mi váltotta ki azt, hogy példának okáért Nádasdy II. Tamás a törökös utat választotta. Vajon hasonló indokok miatt történt-e, hogy a Sopron megyei nemesség is részt vette Sopron város első ostromában?3 5 Vas megye legnagyobb birtokosa Batthyány Ferenc volt. 1605 és 1609 között kerületi főkapitányként a török által meg nem szállt Dunántúlért volt felelős, 1605-től pedig a Sopron vármegye főispáni hivataláért is.3 6 Nem csoda, ha mindenki őt tekintette e térség kulcsszereplőjének, aki 1605-ben tényleges és hatékony szövetségese lett a nyugat-magyarországi, a horvát-szlavón és az osztrák örökös tartományok erőinek. Nyugat-Magyarország rendjeinek másik alakja Báthory Erzsébet, Nádasdy II. Ferenc (1555-1604) özvegye volt, de mindenképpen említést kell tenni még rimaszécsi Széchy Tamásról (Felsőlendva), alsólendvai Bánffy Kristófról (Alsólendva), a Kőszeg hátországában, de Felső-Magyarországon is birtokos szerdahelyi Dersffy Ferencről és Nádasdy II. Tamásról mint a történeti Vas megye akkor meghatározó földbirtokosairól.3 7 A felsoroltak közül Dersffy és Nádasdy állt át Bocskai pártjára.3 8 A Kőszegen is birtokos Nádasdy Tamás volt azonban az egyetlen a nyugat-dunántúli főrendek közül, aki mindvégig következetesen Bocskai pártján 32 Uo. 22-25. 33 Uo. 26-34. 34 Dominkovits P: „Egy nemzet lévén" i. m. 48-57. 35 Uo. 65-71. 36 Balogh Gyula - ifi. Reiszig Ede: Vasvármegye története. In. Magyarország vármegyei és városai. Bp. 1898. 198-201. 37 Lelkes György: Magyar helységnév-azonosító szótár. Bp. 1992. Alsólendva 51, Felsőlendva 136. 38 Dominkovits P: „Egy nemzet lévén" i. m. 54, valamint ugyanitt a „Források" között közös levelük 117-119.