Századok – 2010

KÖZLEMÉNYEK - Hernády Zsolt: „Akkor megtudom azon nagy titkot, melyet levélben közölni nem lehet". Deák Ferenc levelei a Batthyány családnak (1845-1865)

634 H ERNÁD Y ZSOLT 6. Pusztaszentlászló, 1860. augusztus 9. Deák Ferenc levele gróf Keglevich Bélához Egy év sem telt bele, és gróf Batthyány Lajos második lányát, a 18 eszten­dős Ilonát is oltárhoz kísérte választottja, gróf Keglevich Béla. Az esküvőre természetesen Deákot is meghívták, ő azonban — amint ez alább olvasható — betegsége miatt nem vehetett részt rajta. Az 1840-es évek közepén kezdődő betegeskedésért kezdetben „a megbomlott idegrendszert" okol­ták orvosai. Kora előre haladtával testi bajai is megszaporodtak.8 6 Az itt emlí­tett „rendkívül erős, és lázzal párosult rheumaticus bajtól" valóban szenvedett, és nem kifogást keresett. Erről már 1847-ben így írt Wesselényinek: „Fájdalma­san hat rám azon gondolat is, hogy sokan betegeskedésemet csak ürügynek te­kintik, s azt hiszik, hogy menni nem akarok s betegeskedéssel mentegetem ma­gamat, pedig Isten tudja, hogy mennék, ha lehetne, s ily alakoskodás nem volt sajátom soha."87 Testi fájdalmait jellemzi, hogy „boldogult" barátja iránti tisztele­te is kevésnek bizonyult az utazáshoz. A nyarat ugyanis megint csak Puszta­szentlászlón töltötte, Ilona esküvője azonban Pesten volt. Nem véletlen Ilona választása: a ferencesek templomában akarta kimondani esküjét, ahová édes­apja tetemét elrejtették 1849. október 7-én éjfélkor.8 8 A vértanú miniszterelnök sírjának helye az 1850-es évek végére már nyílt titok volt, bár a ferencesek egy időben azt terjesztették, hogy a holttest már nincs ott.8 9 1859. október 6-án a pesti ifjúság misét mondatott a pesti ferencesek templomában „Magyar Lajos" lelki üdvéért.9 0 A lapok megint előre beharangozták a menyegzőt, így hatalmas tömeg várta éljenezve a Károlyi palotából felvonuló mátkapárt és kíséretét 1860. au­gusztus 15-én, egy szerdai napon.9 1 „A lelkesedés, az öröm és tisztelet hangos kifejezése azonban akkor érte tetőpontját, midőn a bájos menyasszony s az örömanya özvegy gróf Batthyányi Lajosné kocsijából kiszállván a templomba lépett."92 A szertartást itt is „az ősz Méhes kanonok" vezette, és „a délceg vőle-86 Betegségeire lásd: Ferenczi Zoltán i. m. II. 55-70., III. 394-411., Horánszky Nándor: Deák Fe­renc lelki alkatának és betegségeinek befolyása pályájára. Orvostörténeti Közlemények. 1972. 64-65. 13-32.= Deák Ferenc lelki alkata és befolyása politikai pályájára: 1803. okt. 17.-18076. jan. 28. Sajtó a. r.: ifj. Horánszky Nándor. Győr. 2003., Széli Kálmánné Vörösmarty Ilona i. m. 15-16., 24-25., 121-125., Eötvös Károly i. m. II. 111-113. 87 Deák Ferenc levele báró Wesselényi Miklósnak. Kehida, 1847. szeptember 8. Közli: Váczy Já­nos i. m. 189-191. 88 Ezt bizonyítja az a Temettetési Oklevél, amelyet október 11-én írt meg Dank Agáp ferences és Szántófy Antal józsefvárosi plébános. MPRKL, Friedreich-gyûjtemény. Közli: Reform 1870. június 10. A bátor ferences atyára: Tóth József: Aki gróf Batthyány Lajos hamvait megőrizte. Dank Mihály Agáp emlékezete. Vasi Szemle 1998. 6. 709-712. 89 Gróf Batthyány Lajos holtteste. Vasárnapi Újság 1870. április 3. 171. Vö.: Stéfán Ildikó: Gróf Batthyány Lajos halála és temetései. In: Közel a múlt. Tanulmányok a XIX. és XX. század történel­méből. Sic itur ad astra 1993. 2-4. 6-17., M. Lovas Krisztina: Batthyány Lajos gróf és a Kilencek új­ratemetése 1870-ben. Honismeret 2007. 6. 26-33. 90 Berzeviczy Albert i. m. II. 417. 91 Pesti Napló 1860. augusztus 14. 2., Magyar Sajtó 1860. augusztus 14. 92 Nefelejts 1860. augusztus 19. 249. Ugyanez a szám tudósít arról, hogy gróf Batthyány Emma „anyai örömöket ért". Uo. 250.

Next

/
Thumbnails
Contents