Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: Batthyány Lajos és a bécsi magyar külügyminisztérium
BATTHYÁNY LAJOS ÉS A BÉCSI MAGYAR KÜLÜGYMINISZTÉRIUM 561 utasította az államtitkárt, hogy akadályozza a Belgrádnak szánt és Bécsben feltartóztatott fegyverek továbbszállítását, s igyekezzék azt a magyar kormány számára készpénzfizetés ellenébe biztosítani.190 A másik levél közölte, hogy tárgytalan a bukaresti kormány Bécsbe eljuttatott tiltakozása, mert Erdélyben elfogott megbízottját már régen szabadon bocsátották.19 1 Batthyány szeptember 29-én Bécsbe utazott, október 2-án beadta lemondását. Pulszkyt a király október 4-én felmentette, anélkül, hogy azt kérte volna.19 2 Október 6-án délután elhagyta Bécset és 7-én Sopronban találkozott Batthyánnyal. Pulszky ezt jelentette a honvédelmi bizottmánynak, de ekkor Kossuth utasította, hogy térjen vissza Bécsbe.19 3 Pulszky október 18-án hagyta el a császárvárost, de a külügyminisztérium Bartal György vezetésével tovább működött, míg azt november 13-án Windisch-Grátz parancsa megszüntette.19 4 * A fentiek elsősorban Batthyány publikált miniszterelnöki iratai alapján ábrázolták a miniszterelnök és a bécsi magyar külügyminisztérium kapcsolatát. Ez a kép a külügyminisztérium működését illetően egyoldalú, mert nem mutatja be a pénzügyminisztériummal, a hadügy- és a kereskedelmi minisztériummal való kapcsolatát, ügyintézését. Ennek volumenét a Kossuth Összes Művei XII. kötetében kiadott, Esterházyhoz vagy Pulszkyhoz intézett iratai érzékeltethetik. Csak ennek az említett három szakminisztériumnak a levelezése mutathatja majd be a bécsi magyar külügyminisztérium tevékenységének sokoldalúságát és volumenét. LAJOS BATTYÁNYI AND THE HUNGARIAN MINISTRY OF FOREIGN AFFAIRS AT VIENNA by Aladár Urbán (Summary) The oldest and socially most prominent member of the Hungarian government which was formed in April 1848 was duke Pál Esterházy. For almost thirty years, until 1842, he had represented the Austrian Monarchy at London. In that year he had to resign upon the demand of chancellor Metternich. He was present at the parliament at Pressburg in 1847/1848, and was member of the deputation which put forward the demands of the estates (the appointment of archduke Stephen as an alterego and the commission of Lajos Batthyány as prime minister). In the minutes of the first session of the government, held on 12 April, the duke figured as minister of foreign affairs. This title, although diverged from the text of the law, was finally accepted by the government of Vienna. Esterházy entered the office upon the condition that as a minister responsible to the parliament he would not be obliged to speak before it, partly because he was staying in Vienna, and partly because he was unexperienced in the Hungarian parliamentary practice. 190 B. iratai 1596. 191 B. iratai 1596-1596. 192 F. Kiss, Minisztériumok 205. 193 Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. S.a.r. Barta István. 1952. 120., 136. 194 F. Kiss, Minisztériumok 205.