Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - C. Tóth Norbert: Szabolcs megye működése a Zsigmond-korban. (Ism.: Kondor Márta)

497 TÖRTÉNETI IRODALOM A legújabb kori történeti kutatás szempontjából értékeli a közjegyzői iratokat Sarusi Kis Béla tanulmánya (A közjegyzői iratok jelentősége a tudomány számára). A cikk elején a szerző külön kiemeli, hogy, bár Franciaországban és Németországban a társadalomtörténészek nagymértékben támaszkodnak a közjegyzői iratokra, Magyarországon ezt a forráscsoportot csupán az elmúlt évtizedben „fedezték fel". A történeti kutatás számára az sem érdektelen, hogy míg például a hagyatéki ügyek a közjegyzők tevékenységének jelentős részét tették ki, ezek iratai alig maradtak fenn, mivel azokat az ügy lezárása után az illetékes járásbíróságokra küldték meg, ahol viszont az 1915 előttieket teljesen kiselejtezték, az 1915 utáni iratok pedig erősen megselejtezve maradtak fenn. A középkor kutatója számára ez a megállapítás különösen fontosnak tűnhet, hiszen az iratpusztuláshoz nem kell feltétlenül tatárdúlás vagy török hódítás. Sarusi Kis részletes statisztikai adatokkal alátámasztott értékeléséből kiderül, hogy a közjegyzők által készített okiratok igen tekintélyes hányadát a házassági vagyonjogi szerződések teszik ki. Ha számszerűen nem is volt jelentős, ugyancsak fontos volt a vakok közjegyzői okiratainak kiállítása. Ezeken kívül voltak még halálesetre szóló intézkedések, tanúsítványok és hagyatéki ügyek. Az egyéb ügyek, mint például a közokirattá minősített magánokiratok, letétek, továbbá bírói és hatósági megbízások, száma csekély volt. A továbbiakban a szerző kitér a budapesti közjegyzői kamara illetékességi területének változásaira 1875 és 1941 között, majd a Budapesti Közjegyzői Kamara területén működő közjegyzők ügyforgalmát elemzi, külön kiemelve három budai közjegyző fennmaradt iratanyagát. A cikk számba veszi a közjegyzői iratok fennmaradását, illetve selejtezését meghatározó szabályokat, melyek az állami közjegyzőség létrehozása után is megmaradtak. Ugyanakkor jellemző, hogy az 1950-es években a földhivatali okiratok mellett éppen a közjegyzői okiratokat tekintették feleslegesnek, és mint ilyent megsemmisítendőnek. Végül a szerző röviden ismerteti az egyes közjegyzői iratanyagok levéltári besorolásának rendjét és felvet néhány témát a történeti kutatás számára, melyekhez a közjegyzői okiratokban megfelelő forrás található. Ilyenek lehetnek az egyes közjegyzők ügyfélkörének társadalmi vizsgálatától kezdve, az általuk felvett vagy náluk letett okiratok típusának és mennyiségének vizsgálatán át akár az egyes okiratok (így a hagyatéki leltárak) tartalmának elemzése vagy éppen egyes családok történetének kutatása. A tanulmányt a budapesti közjegyzők pályájának rövid értékelése zárja, melynek időhatára az állami közjegyzői intézmény 1949. évi felállítása. A recenzensnek csupán egyetlen kritikai megjegyzése van: a lábjegyzetek szerkesztése itt-ott következetlen, és a kelet-európai mellékjeles betűk olykor megtréfálták a szerkesztőt. Ezek a hibák azonban semmit nem vonnak le a kötet értékéből. A mérleg másik serpenyőjében ott van a tanulmányok magas színvonala mellett a megjelenés gyorsasága és a közjegyzők szakmai testületének kijáró megbecsülés: ezek együtt pedig nyilvánvalóan jóval nagyobb súllyal esnek a latba. F. Romhányi Beatrix C. Tóth Norbert SZABOLCS MEGYE MŰKÖDÉSE A ZSIGMOND-KORBAN Nyíregyháza 2008. 238 o. C. Tóth Norbert immár jó egy évtizede foglalkozik a Zsigmond-kor kutatásával: előbb a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Országos Levéltár Zsigmondkori Oklevéltár Kutatócsoportjának tudományos segédmunkatársaként, majd munkatársaként, 2007. január 1-je óta a Magyar Tudományos Akadémia, a Szegedi Tudományegyetem és a Magyar Országos Levéltár Magyar Medievisztikai Kutatócsoportjának tudományos munkatársaként vesz részt a Zsigmondkori Oklevéltár köteteinek megjelentetésében. E mellett számos egyéb forráskiadvány (.Szabolcs megye hatóságának oklevelei II. (1387-1526). Bp.-Nyíregyháza 2002., Ugocsa megye hatóságának oklevelei (1290-1526). Bp. 2006., a Zsigmondkori Oklevéltár I—II. köteteinek pótlásaként megjelent A leleszi konvent Statutoriae sorozatának 1387-1410 közötti oklevelei. Nyíregyháza 2006. és A leleszi konvent országos levéltárában levő Acta anni sorozatának oklevelei (1387-1399; 1400-1410). In: A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve 47. Nyíregyháza 2005. 235-343. és uo. 48. Nyíregyháza 2006. 323-442.), itineráriumok (Zsigmond király tisztségviselőinek itineráriuma, Itineraria regum et reginarum (1382-1438). Bp. 2005.), valamint a Zsigmond-kor