Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Két kötet a középkori Erdély irathagyatékáról. A Wass család cegei levéltára. W. Kovács András: Magyar vonatkozású oklevélközlések Romániában. (Ism. Horváth Richárd)

494 TÖRTÉNETI IRODALOM e nyelveken is találhatunk igencsak szép számmal, amik a magyarországi és/vagy magyar nyelvű középkortörténeti kutatások számára — ha az egész egykori királyságot érintő történeti kérdésekkel foglalkoznak — mellőzhetetlenek. Csakhogy a legtöbb esetben szinte áthághatatlan akadályként tornyosul az ilyen feltárások elé e közlések rendkívül nehézkes elérhetősége — egyáltalában a puszta létükről való tudomásszerzés — és persze nem utolsósorban a tagadhatatlanul meglévő nyelvi nehézségek. W. Kovács András vállalkozása, amely során az 1920 után Romániában megjelent, ám magyar vonatkozással bíró (erdélyi értelemben vett, azaz 1541-ig kibocsátott) középkori oklevélközléseket vette számba, e hatalmas akadályok egyik legnagyobbikát gördítette el a kutatás útjából. A magyarországi teljes és szórványos oklevélközlések bibliográfiái 1945-2004 évköréből már megjelentek, ám a határon túli területről — ami a legszerényebb számítások szerint is a Magyar Királyság okleveles anyagának bő harmadát, felét teszi ki — eleddig semmiféle áttekintéssel sem rendelkeztünk. Támaszkodhattunk természetesen ezen országok nemzeti történeti bibliográfiáira, azonban, ahogyan erre W. Kovács is utal munkája bevezető soraiban (8.), ezek nem tekintették feladatuknak a legtöbbször kis közleményekben vagy tanulmányok függelékeként közreadott oklevelek számbavételét. Tegyük hozzá, ez nem is a nemzeti bibliográfia feladata. Talán nem kell tovább magyarázni e kis kiadvány kutatástechnikai hasznosságát. W. Kovács könyvével olyan segédlet került kutatás kezébe, ami nagyban segíti a további részletkutatásokat épp úgy, mint a szisztematikus forrásfeltárást és kiadást. Azt pedig külön is érdemes kiemelnünk, hogy a magyar kiadással egyidejűleg, igaz, ma még csak kéziratban létezően, de a kötet teljes román nyelvű változatban is elkészült. Utóbbi, s reményeink szerint belátható időn belül megjelenő, verzió értékét növeli, hogy épp a jelen kiadvány bizonyítéka annak, hogy még a romániai román nyelvű történetíráson belül sincsen sokszor információja a kutatóknak egyik-másik pályatársuk forráskiadó tevékenységéről. Gyakran találkozhatunk a bibliográfiában háromszor, de akár négyszer vagy ötször kiadott és lefordított oklevelekkel is, olykor csupán néhány éves eltéréssel. A Bevezetés (5-12.) röviden, ám annál adatgazdagabban áttekinti a téma romániai és magyarországi előzményeit. Ebben minden fontos technikai tudnivalót is megtalálhat az érdeklődő, egyetlen évszám kivételével. E sorokból az ugyanis világosan kiderül, hogy a bibliográfia kezdő esztendeje 1920, ám a záró évre nincs utalás. Csupán sejthetjük, hogy maga a kiadás évét megelőző 2008 lehetett, lévén ez esztendőből származó publikáció előfordul az adattárban. Ezt követően találhatjuk meg a 451 tétel alá besorolt bibliográfiát, a bennük közölt legkorábbi oklevelek dátuma szerinti időrendben. A rendkívül precíz (sajtóhibára minden igyekezetem ellenére is csak a Bevezetés 5. jegyzetében bukkantam, ezen túl csupán az érdemel említést, hogy a 18. és a 20. tétel teljesen azonos) és bőséges leírásokon túl W. Kovács a magyarországi bibliográfiáknál többet nyújt. A nagyobb közlések esetében utalásszerűén, míg a kisebb terjedelműeknél egyenként közli az adott oklevelek esetlegesen tudomására jutott más (főleg magyarországi) kiadását, illetőleg a Magyar Országos Levéltárban kapott úgynevezett DL és DF számát. Utóbbi megoldás hasznossága a későbbi felhasználók munkájának gyorsításán túl további haszonnal is járt. A figyelmes szemlélő ugyanis nem egyszer bukkanhat olyan oklevelekre, de akár egész levéltári fondokra, amelyek bizony a DL és a DF gyűjteményekből, következésképpen az ezekre épülő magyar kutatásból kimaradtak, mindezidáig ismeretlenek voltak. Ízelítőül legyen elég csupán a 302. tétel alatt található munkára (Klara Guçeth: Matia Corvin. Documente din arhive Maramure§ene. Baia Mare 2008.) utalni, melyben harmincnál is több, kiemelt jelentőséggel bíró Mátyás-kori oklevél hasonmásával találkozhatunk, s ezek mindegyike eddig ismeretlen volt a szélesebb hazai kutatótársadalom előtt. Ugyancsak e mű kapcsán emelhető ki a hasonmások összegyűjtésének fontossága: sokszor bizony ezek a jó vagy kevésbé jó minőségű fényképek jelentik egynémely oklevélszövegekhez való hozzáférés egyetlen útját. Zárásképpen mindkét kézikönyvről elmondható, hogy elkészültük és megjelenésük maradandó haszonnal járt a magyarországi és a határon túli középkorkutatást művelők számára. Csak remélni lehet, hogy a romániai oklevél-bibliográfia mellé könyvespolcunkra tehetjük a szlovákiai, ausztriai, szerbiai, horvátországi és nem utolsó sorban a legkevésbé feltárt ukrajnai köteteket is. Az alapot W. Kovács András megvetette, erre bátran építkezhetünk. Horváth Richárd