Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: Egy későközépkori világkrónika a Mátyás-kori historiográfiában. Johannes de Utino latin nyelvű krónikájának hazai recepciója
Veszprémy László EGY KÉSŐ KÖZÉPKORI VILÁGKRÓNIKA A MÁTYÁS-KORI HISTORIOGRÁFIÁBAN Johannes de Utino latin nyelvű krónikájának hazai recepciója 1 A Magyarországon megfordult itáliai humanisták, elsősorban Antonio Bonfini és Pietro Ransano nagyban hozzájárultak a világkrónikák hazai ismeretének terjedéséhez. Persze, a népszem világkrónikák már a 15. század második fele előtt sem voltak ismertetlenek a hazai olvasók és történetírók előtt, elég ha Viterbói Gottfried, Troppaui Márton vagy a nagy enciklopédista, Beauvais-i Vince műveit említjük. Annál érdekesebb, hogy az első szerkesztésében 1344 és 1349 között létrejött, Johannes de Utino szerzőségével ismertté vált világkrónika teljesen más művelődési viszonyok között a 15. század ötvenes éveinek végén újjászületett. Udinei János műve eredeti formájában inkább a Historienbibel műfajához sorolható, hiszen nála a történeti események Krisztus születéséig a bibliai történetek kommentált, leginkább Petrus Comestor História Scolasticáján, vagy Petrus Pictaviensis művén alapuló parafrázisaként jelennek meg. Ezt kronologikus rendben követi a pápák és császárok rövid, néhány oldalas listája. 1459/1460 körül éppen ezt, értelemszerűen eredetileg csak 1340-es évek elejéig követett kronológiai vázat bővítették ki az egyes pápák és császárok életrajzával, ismét jól ismert kézikönyvek, többek között Troppaui Márton (Martinus Polonus) alapján.2 A műhöz járult egyes kéziratokban a magyar királyok jegyzéke, rövid életrajzokkal 1000 és 1459 között. A magyarországi kutatás éppen erre a függelékre figyelt fel, amelyet már a 19. században nyomtatásban megjelentetett.3 1 A kutatást támogatta a Radek Tündével közös OTKA K 68 394, a kézirat korábbi változatai a readingi Medieval Chronicle konferencia, ill. a kolozsvári Matthias Corvinus konferencia számára készültek el. Itt köszönöm meg Radek Tünde segítségét, aki jelen írást is számos ponton pontosította. 2 Veszprémy László: Troppaui Márton a középkori magyar historiográfiában. Századok 130. (1996) 978-985. és László Veszprémy: Martin von Troppau in der ungarischen Historiographie des Mittelalters. In: Die Anfange des Schrifttums in Oberschleisens bis zum Frühhumanismus. Ed. Gerhard Kosellek. Frankfurt am Main-Berlin-Bern. 1997. 225-237. —A 15. század közepi átdolgozó már teijedelmi okokból sem kizárólag a sokkal részletesebb és hosszabb, s ugyanakkor kronológiai okokból már a 13. század elején véget érő Martinus-kéziratokat követte csak, noha az közvetlen vagy közvetett forrásai között ott lehetett. Valószínűleg egy, vagy éppen több készen talált „pápa-császár történet"-et alakított át, és egészített ki osztrák, magyar és hun-magyar elemekkel a közép-európai elvárásoknak megfelelően. 3 A világkrónika „pápa-császár" része még kiadatlan. A magyar királyokkal foglalkozó függelék kiadásait 1. Analecta monumentorum Hungáriáé historica. Ed. Toldy Ferenc. Pest 1860. 75-86, Históriáé Hungaricae fontes domestici III. Ed. Flórián Mátyás. Pécs 1884. 266-275. Mindkét kiadás a Wolfenbütteli kéziratot követte. A német változatot a budapesti és a berlini kéziratok alapján kiadásra előkészítette Radek Tünde, 1. Tünde Radek: Johannes de Utino, Weltchronik in deutscher Übersetzung. Anhang über die ungarischen Könige. Debrecen 1994. (kézirat), ill. Uő: Johannes de
