Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Simon Zsolt: A zágrábi pénzverde 1525. évi számadása. Adatok az 1521. évi pénzreform történetéhez
458 SIMON ZSOLT évi beváltási árral számolva 81,8%.10 1 A zágrábi kamarában ez az arány jóval kisebb, 38,5% volt. Ennek a jelentős eltérésnek a legvalószínűbb magyarázata az lehet, hogy az előző évekhez képest 1525-re mind a tiszta ezüst, mind a régi dénárok kamarai ára máijelentős mértékben megnőtt, de az is előfordulhatott, hogy mindezek mellett Zágrábban a vásárolt ezüst egy jó része nova monetahól származott, mert mindkét fejlemény jelentős mértékben csökkentette a profitrátát. Akármi is volt a kiváltó ok, a végeredmény azt mutatja, hogy a pénzrontásból származó többletelőnyök 1525-ben Zágrábban már jóval kisebbek voltak, mint a pénzreform elején. Adatok híján nem tudjuk megmondani, hogy vajon ugyanez volt-e a helyzet azon pénzverőkamaráknál is, amelyek a zágrábihoz hasonlóan szintén nem voltak összekapcsolva ezüstbányákkal, így ezüstforrásuk sem volt automatikusan biztosítva. Amennyiben igen, ezen verdéknek 1525-ben való felszámolása nemcsak Magyarország hosszabb távű és általános hasznát, tehát közvetett előnyeit tekintve, amelyeket itt most nincs terünk elemezni, szolgálta, hanem még a kincstárnak a nova moneta veréséből származó pillanatnyi nyereségét sem csökkentette jelentős mértékben, vagyis az ország közvetlen és rövid távú gazdasági érdekeit sem sértette számottevően. A zágrábi kamara jövedelmezőségével szorosan összefügg, hogy ott három esetben is eltértek az előírásoktól. Egyrészt nem szerepel a kiadások között az esztergomi érseket régi kiváltságai alapján megillető pisetum, amely járandóságot a körmöci kamarában 1506. és 1518. között, 1522-ben és 1523-ban,10 2 a szebeni pénzverőkamará-101 Hermann Zs.: Államháztartás i. m. 321, Kubinyi A.: A nagyszebeni pénzverde i. m. 22. — Az utóbbi tanulmány szerint az 1523: 32. tc. az ezüst beváltási ál-folyamát régi dénárban adták meg (uo.), ennek alapján a szóbanforgó arány 53,9% lenne. Ez az érték azonban lényegesen kisebb, mint a pénzreform előtt 84,9% (Hermann Zs.: Államháztartás i. m. 316-317. alapján), ami azonban szerintünk nem fordulhatott elő. Az alábbi érvek is amellett szólnak, hogy a szóban forgó határozatban említett érme az új dénár volt, mint ahogy ezt Hermann Zsuzsanna is vélte. A törvénycikk szövege ugyan nem részletezi, hogy régi vagy pedig új dénárról van szó, csak dénárokat említ, mint ahogy a kivetett adó esetén is (CJH 816, 2. tc, CJH 808.). A pénzverésől szóló határozatok értelemszerűen már különbséget tesznek a régi és új dénárok között: „antiqua", „nova", „melior moneta", „novus denarius" (CJH 808, 816, 818, 3, 29-31, 34-36. tc.), de a 30, 36. és 37. tc-ek már világosan kimondják, hogy az összes urak és nemesek a saját parasztjaiktól az adókért és élelemért el kell fogadják az új pénzt, mint ahogy a magyarországi lakosok egymástól és a külföldiektől is (CJH 816, 818.). A kincstár tehát igyekezett a nova moneta forgalmát serkenteni, és ugyanezt kell feltételezni az ezüst beváltásának a szabályozásánál is, ellentétes esetben, vagyis az ezüst ellenértékének régi dénárban való kifizetésével, és így a forgalomba való visszajuttatásával a kincstár a saját maga által kezdeményezett reformot, azaz önnön tevékenységét gáncsolta volna. Ez az ellentmondás feloldható lenne, ha a 32. tc.-ben a régi dénárra csupán számítási pénzként gondoltak volna, de ez fölösleges, sőt zavart okozó cselekedetnek minősült volna, 1:2 értékarányban való használata pedig egyenesen károsnak, amikor a 29. tc. a két érmét egyenértékűnek mondta ki, a 35. tc. pedig a beváltási arányt 100:110 arányban szabta meg (CJH 816, 818.). 102 Ratkos, P.: Die Entwertung i. m. 36, 45, DF 248 134, 278 988. Egy további 1514. évi adatot 1. Gyöngyössy M.: A körmöci kamara i. m. 168-170, 175, 177. A pisetum történetére 1. Kollányi Ferencz: Az esztergomi érsekség pizetum-joga. Katholikus Szemle 3. (1889) 521-576, 679-776, Kahler Frigyes: A középkori pénzügyi igazgatás kérdéséhez - a pizetumjog. In: Emlékkönyv Bíró-Sey Katalin és Gedai István 65. születésnapjára. Szerk. Bertók Krisztina, Torbágyi Melinda. Bp. 1999. 275-295, Gyöngyössy Márton: Kiszorult-e az „érsek embere" a pénzverésből a 15. században? Adalék a pisetumjog „hanyatlásához". A Debreceni Déri Múzeum Evkönyve 76. (2002-2003) 109-116, vö. még Hermann Zs.: Államháztartás i. m. 321-322.
