Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korában
38 KONRÁD MIKLÓS pemhez. [...] Nem vagyok vallásra zsidó, de nemzeti zsidó vagyok és legkevésbé sem esem kétségbe fajom miatt. A zsidóság nem fog meghalni, mert annyit jelent, mint büszkének lenni a fajra, büszkének lenni a múlt nagy embereire. Azok közülünk, kikben él a faji büszkeség — és a jövőben többen lesznek, mint jelenleg, mert a zsidó érzés egy nagy renaissanceát látom, mely nincs ugyan mindig zsidó vallásos érzéssel kapcsolatban — mindig örömmel fogják magukat zsidóknak nevezni."22 6 Az idézetet az interjút magyarul leközlő Hitközségi Szemléből vettük. Vámbéry faji, sőt nemzeti önmeghatározását a Pesti Izraelita Hitközség főtitkára által szerkesztett felekezeti havilap pozíciójából adódóan nyíltan nem helyeselhette, ám nyilvánvalóan bírálni sem akarta, így, a laptól szokatlan módon, minden kommentár nélkül adta le. „A zsidó fajnak és törzsfának egy csudás hajtása hullott le a héten", írta az Egyenlőség Vámbéry 1913 őszén bekövetkezett halálakor.22 7 A heteken keresztül publikált megemlékezések a hangsúlyt Vámbéry kitérésének csupán formális mivoltára, a zsidósághoz kitérése ellenére fennmaradt, sőt, kitérésétől független kötődésére helyezték. „Igen, én kénytelen voltam vallást változtatni — közölte az Egyenlőség Vámbéry vallomását, amelyet halála előtt pár hónappal tett egy ismerősének —, de bensőleg zsidó érzésem nem változott. Akármily körülmények közt hagyja el a zsidó a vallását, a zsidó-fajhoz való tartozása meg nem szűnik, nem változik és én büszke vagyok és mindig is büszke voltam zsidó eredetemre."22 8 Az Egyenlőség végítélete lényegében egybehangzóit Vámbéry önítéletével, a kitérés jelentette cezúrát elismerve, de azt egyszersmind meg is haladva, Vámbéryt a zsidók közé sorolta: „Mint felekezet nem akarjuk reklamálni — írta az anonim szerző —, de megállapíthatjuk, hogy fajilag a miénk volt".22 9 A magasztalás szöges ellentétben állt a jellemében szükségszerűen hitványnak deklarált konvertita elvi elítélésével, a megfogalmazás kirívóan ellentmondott a zsidóságot felekezetiségre redukáló hivatalos neológ önmeghatározásnak, vagyis az asszimiláció ideológiai alapvetésének. VII. Identitáspolitika és esszencializmus Párhuzamosan a „renegátokkal" szemben megfogalmazott alapelvek fenntartásával illetve egyes kitért zsidók elleni kirohanásokkal, a neológ értelmiség a háború előtti években eljutott a kitérés jelentőségének szinte teljes tagadásáig, a fajiság fogalma révén zsidóként méltatott konvertita magasztalásáig. A neológ értelmiség viszonya a kitért zsidókhoz valójában kezdettől fogva ambivalens volt. A kitértekkel szemben a neológ értelmiség nem volt sem olyan 226 Vámbéry Ármin ünneplése. Hitközségi Szemle 3. (1912: 4. sz.) 95-96. Az interjú a Jewish Chronicle 1912 március 22-ei számában jelent meg. 227 Vámbéri Ármin. Egyenlőség, 1913. szept. 21. 9. 228 Vámbéri Ármin vallása. Egyenlőség, 1913. okt. 12. Első melléklet. 6. Az effajta vallomások hitelessége persze mindig kérdéses. Véleményünk szerint az idézet, tartalmilag legalább is, hűen fejezte ki Vámbéiy nézetét, amelynek több ízben hangot adott. A cionista vezető Nahum Sokolow megírta emlékirataiban, hogy mikor egy ízben kitéréséről faggatta Vámbéryt, ez utóbbi letorkollta, „nem a [szentelt] víz számít, hanerr<íi»faj'. Idézi Jacob M. Landau: Arminius Vámbéry : Identities in Conflict. In: Uő: Exploring Ottoman and Turkish History. London, C. Hurst & Co., 2004. 170-171. 229 Vámbéri Armin i. m. 9.
