Századok – 2010

TÖRTÉNETI IRODALOM - Handbuch der Religions- und Kirchengeschichte der Böhmischen Länder und Tschechiens im 20. jahrhundert (Ism.: Fejérdy András)

229 TÖRTÉNETI IRODALOM részt vevő szerző — a vallás, mint történelmi kategória nélkülözhetetlenségét hangsúlyozó felismerés jegyében — meggyőzően mutatja ki, hogy a Csehszlovákia 20. századi politikai történetének korszakolásában leggyakrabban figyelembe vett időhatárok (1918, 1938/39, 1945/48 és 1989) egyúttal az ország vallástörténetére is alkalmazhatók. Egyrészt azért, mert a változó politikai rendszerek mindegyike új valláspolitikát kísérelt meg bevezetni, és ezáltal közvetlenül befolyásolta a vallásos kultúra alakulását; másrészt pedig azért, mert nem egyszer éppen a vallási folyamatok voltak — legalább bizonyos mértékig — a politikai változások előkészítői. Pavel Mareknek és Jaroslav Sebeknek az első kronológiai egység élén álló tanulmányai jól érzékeltetik, hogy 1918-ban a Csehszlovák Köztársaság ugyan döntően politikai és katonai események következtében jött létre, de a változás előkészítésében, és az új állam arculatának kialakításában a vallási tényezők is meghatározó szerepet játszottak. A monarchia széteséséhez ugyanis jelentősen hozzájárult az a legitimációs deficit is, ami nagymértékben az „ausztro-katolicizmushoz" kötődött. A trón és oltár szövetségét támadó, 19. századtól jelentkező szekularizációs folyamatok, az egyházon belüli ún. „Los-von-Rom" mozgalom (Rómától való elszakadási mozgalom) és a fokozatosan erősödő, kifejezetten antiklerikális jegyeket viselő cseh nemzeti-liberális irányzat már az első világháború előtt gyengítette a hatalom stabilitását. A két világháború közötti első Csehszlovák Köztársaság egyháztörténetének kezdeti fázisát — az állami egyházjogban felfedezhető alapvető kontinuitás mellett — pedig nem utolsó sorban éppen a fenti előzményekre építő kultúrharc határozta meg. A húszas évek első felében a csehszlovákiai katolikus egyháznak mindazonáltal nem csak az új állam szeparációs törekvéseivel kellett szembenéznie. Komoly kihívást jelentett számára a katolikus egyházból 1920-ban kiváló nemzeti egyház, a csehszlovák egyház létrejötte is. A csehszlovák egyház ugyanis, miként azt Martin Schulze Wessel vonatozó tanulmánya hangsúlyozza, lényegében a katolikus egyház Habsburg Monarchiában betöltött különleges helyzetének megfelelő szerepet szánt magának az új államban. Az új vallási közösség nemzeti egyházi státuszra vonatkozó igényének érvényesítése ugyan sikertelennek bizonyult, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a Csehszlovák Köztársaság valláspolitikája korántsem arra irányult, hogy az egyik felekezethez kapcsolódó kulturális paradigmát egy másik felekezet előnyben részesítésével cserélje fel, Csehszlovákia felekezeti arányainak átalakításában azonban fontos szerepet játszott. A fentieket Frantisek X. Halasnak az első egység végén helyet kapó, a szekuláris társadalom vallásfelfogásáról szóló írása is megerősíti: az új rendszer — az állam és egyház formális szétválasztása nélkül — mindinkább egy plurális vallási helyzet támogatását tartotta célravezetőnek. Ehhez a folyamathoz járult hozzá többek között a csehszlovák egyház megalakulása is. Létrejöttével ugyanis megváltozott az a monolitikus vallási berendezkedés, amelyet a többségi katolikus egyház és az elenyésző kisebbséget képviselő protestáns egyházak aszimmetrikus viszonya jellemzett. Az új egyházi közösség fellépése és a felekezeten kívüliek növekvő száma komoly kihívás elé állította a még mindig többséget képviselő katolikus egyházat. Jaroslav Sebeknek a katolikus egyház társadalmi jelenlétét tárgyaló tanulmánya szerint részben ennek volt folyománya, hogy a két világháború közötti csehszlovák katolicizmusban is egyfajta megújulási folyamat indult el, mely különösképpen a Katolikus Akció, a katolikus irodalom, az ifjúsági mozgalmak, a sajtó és nem utolsó sorban a cseh és német katolikus pártok tevékenységében öntött formát. Ez utóbbiak tevékenységéről, a cseh és német politikai katolicizmus érdekazonosságairól és érdekellentéteiről Milos Trapl ill. ismét Jaroslav Sebek tollából olvashatunk egy-egy értékes tanulmányt a kötetben. Jóllehet a húszas évek elejét meghatározó kultúrharc az évtized utolsó éveiben véget ért, és a Szentszékkel 1928-ban megkötött konkordátumhoz hasonló megállapodás, az 1929-es Szent Vencel jubileum, és az 1935-ös Országos Katolikus Nap a katolicizmus állami elismerését jelezte, a katolikus egyház a későbbiekben is megosztott maradt a köztársasággal szemben. A Csehszlovák Néppárt vezetése elfogadó magatartást tanúsított, azonban a szlovák politikai katolicizmus mellett a harmincas évektől a cseh katolikus intelligencia jelentős része is elutasító vagy legalábbis szkeptikus álláspontot foglalt el a fennálló rendszerrel szemben. Ondrej Matéjka, Maria Heinke-Probst és Katefina Capková tanulmányaiból kitűnik, hogy a cseh katolikusok körében tapasztalható fenntartásokkal ellentétben, a Csehszlovák állam iránti lojalitás a cseh protestáns egyházak, valamint a zsidó közösség tagjai esetében a vallási-politikai identitás szerves részét képezte. A Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza és a csehszlovák egyház hívei számára többek között a köztársaság protestáns jellegű történelemfelfogása kínált sajátos azonosulási lehetőséget. A zsidóság számára pedig nem csupán az antiszemitizmus hivatalos elutasítása volt megnyerő, hanem az is, hogy a zsidóságot nem csak vallási közösségként, hanem