Századok – 2010
TÖRTÉNETI IRODALOM - Béli Gábor: A nemesek négy bírója. A szolgabírók működésének első korszaka 1268-1351 (Ism.: Domaniczky Endre)
TÖRTÉNETI IRODALOM 1545 majd két évtizednyi próbálkozás után, 1574-1575-ben visszatértek a korábbi rendszerhez, ha nem is a személyzetet, de főleg az oklevelek kibocsátását, belső és külső jellemzőit illetően. Mind Kolozsmonostoron, mind Gyulafehérváron klerikusok lettek a requisitorok, akik mellé deákokat rendeltek a notáriusi feladatok elvégzésére, továbbá külön-külön pecsétet is kaptak. Ez a Báthori István nevéhez fűződő szabályozás — mely lényegében a középkori hiteleshelyi gyakorlatot alkalmazta a requisitori rendszerre — maradt érvényben egészen a Habsburg-restaurációig, amikor a jogaiban helyreállított katolikus egyház újraszervezte a gyulafehérvári hiteleshely működését. A tanulmánykötet fényesen bizonyítja, hogy a sajátos magyarországi jelenségként számon tartott, ám tőlünk nyugatra sem teljesen ismeretlen, funkcióiban a közjegyzői intézményhez hasonlító, egyházi testületek által végzett közhitelű oklevéladás kutatása a magyar történettudomány, szorosabban véve a magyar medievisztika egyik jelentős és fontos területe. Ma is aktuális feladat a hiteleshelyek kutatásának kiszélesítése az intézmény működésének, fejlődésének jobb megismerése érdekében. Az említett évfordulók mellett ez inspirálhatta a konferencia szervezésére a kötet szerkesztőit, Fedeles Tamást és Bilkei Irént. A különböző tárgyú tanulmányok jól mutatják, hogy a hiteleshelyi kutatásnak milyen sok aspektusa és ennek megfelelően a hiteleshelyi kiadványok történettudományi hasznosításának milyen tipikus (egyház-, művelődés-, társadalom-, jogtörténet) és egyedi (archontológiai, genealógiai, társadalom- és gazdaságtörténeti) hasznosítási területei vannak. A kötetet várhatóan a jelen sorok írójához hasonlóan az egész szakma nagy örömmel fogadja majd, hiszen előremutató és bíztató jel napjainkban, amikor a kutatás szétforgácsolt és az összehasonlító, az egyes intézmények közti különbségeket is föltáró nagyszabású, átfogó elemzések még váratnak magukra. G. Tóth Péter Béli Gábor A NEMESEK NÉGY BÍRÓJA A szolgabírók működésének első korszaka 1268-1351 (Budapest-Pécs, Dialóg Campus, 2008. 207 o. Régen érlelt, több évtizedes forrásgyűjtést és -szintetizálást követően formába öntött munka jelent meg nemrégiben a szolgabírói intézményről. Béli Gábor e könyvével a régi jogtörténész iskola pécsi hagyományainak folytatójaként, elsősorban Holub József és Degré Alajos nyomdokain fellépve egyszerre készített korrajzot és értelmezte újra — az őt körüllengő mítoszoktól megfosztva — egy jogintézmény kialakulását és működésének első korszakát. A szolgabírák megjelenését és elnevezésük eredetét kutatva egészen a 18. századtól nyomon követi, értelmezi, magyarázza és ütközteti a jogtörténeti és a történeti szakirodalomban felvetett álláspontokat. A korábbi kutatási eredményekre, szerzőkre — így különösen Váczy Péterre, Szűcs Jenőre vagy Gerics Józsefre — egyébként írásművében folyamatosan visszautal, de megközelítése mégis mindvégig egyedi, jogintézményekben gondolkodó, a tartalom mellett a formának is kiemelt helyet szentelő, analizáló látásmód, amely párhuzamosan tör utat a historikus munkák mellett. Különösen e szemléletmód az, amely ezt az újabban is többek által vizsgált területet újszerűen, elsősorban jogtörténeti, intézményi oldalról mutatja be, kiegészítve ezzel a társadalom- és gazdaságtörténeti kutatásokat. Akárcsak az említett kutatók, Béli is részletesen kitér a késő Árpád-kori társadalmi mozgásokra, hiszen e folyamatok felvázolása szükségszerű kelléke az intézményi háttér elemzésének. Vázlata azonban szigorúan a források által megszabott keretek között mozog, az átalakulási folyamat egyes állomásait források alapján körvonalazza, amelyek fordítási nehézségeire, terminológiai problémáira is utal - nem egy esetben összevetve több korábbi fordítást is az oklevél eredeti szövegével. Más helyen oklevelek (kronológiai) sorrendjét állapítja meg, rövidítéseket old fel, neveket magyaráz vagy akár hátteret vázol fel a megidézett dokumentumokhoz. E módszerrel azonban nem csak a társadalmi mozgásokat ábrázolja, hanem a jóval szárazabb eljárásjogi vizsgálatoknál a szolgabírók megyei bíróságok működésében betöltött szerepével kapcsolatos, mélyreható elemzéseket is közel hozza az olvasóhoz. A szerző azonban nem csak az Árpád-korban, hanem a 14. században is otthonosan mozog, elegendő csak végigolvasni a megyei törvényszék szervezetével és működésével kapcsolatos, egy további monográfia előtanulmányának beillő részletességű fejtegetéseit, melynek köszönhetően