Századok – 2010
KÖZLEMÉNYEK - Semsey Viktória: A Nemzeti Újság illusztrációi a spanyol polgárháborúról 1936-1939
130 SEMSEY VIKTÓRIA lenállt, a légierő bombázott. Végül a forradalmárok kénytelenek voltak a falvakban és a hegyekben szétszóródni. Az összetűzések két hétig tartottak, és tény, hogy a felkelés a rendkívül nagy munkásnyomorból fakadt. 1936. február 16-án a választások a szélsőbalnak kedveztek. - És az események sodrában egyre közelebb kerülünk az 1936-ban kitört polgárháborúhoz. 1935 júniusa és augusztusa között megalakult a spanyol Népfront, a szakszervezetek és a baloldali pártok tárgyalásainak eredményeként tizennégy pontos közös program született. 1936 februárjában a Népfront a választások első fordulójában többséget szerzett. Az országban a zűrzavar hihetetlen méreteket öltött. „A falvak lakói azt hitték: „a papok vesztettek", le kell tehát fegyverezni a papok barátait, bosszút kell állni a sérelmekért, ezért megtámadták a templomokat, kolostorokat. Kis falvak egész lakossága ütközött meg a csendőrséggel. Újrakezdődött az agrárreform. 250 ezer hektár földet osztottak szét. A városokban is lázongtak, az elszenvedett megtorlásokért akartak elégtételt venni a munkások. Madridban egy mérgezett bombon-história hatására kolostorokat támadtak meg. A tábornokok pedig konspiráltak, mint mindig, a 19. század óta Spanyolországban. Az ismert francia történész, Pierre Vilar véleménye szerint Spanyolországban 1936.július 17-18-án „pronunciamiento" azaz katonai felkelés robbant ki és nem nemzeti felkelés - mint azt a Franco-rendszer kezdettől fogva állította. A tisztek már hónapok óta szervezték az összeesküvést. Vezetőjük José Sanjurjo tábornok, Francisco Franco és a politikus Calvo Sotelo volt. Július 17-én az erős marokkói hadsereg adta meg a jelt a felkelésre, Franco tábornok ekkor a Kanári-szigeteken teljesített szolgálatot. 18-án a félszigetre repült és megkezdte a harcokat. Az államcsíny sikerült abban az értelemben, hogy szinte teljesen megfosztotta a köztársaságot fegyveres erőitől, mert azok a lázadó tábornokok irányítása alá kerültek. Nem sikerült viszont abban az értelemben, hogy a hadsereg csak az ország területének kisebbik részén szerezte meg a hatalmat; másutt a lakosság lefegyverezte a felkelőket és a hivatalosan megválasztott népfront kormány nem tartotta magát legyőzöttnek katonai erejének elveszítése ellenére sem.8 Számtalan közkatona csatlakozott Madridban, Valenciában, Barcelonában és máshol a kormányhoz hű tömegekhez. A tengeri egységek négyötödében a matrózok és altisztek átálltak a népfront oldalára. A kormányt támogatták a jelentősebb középrétegek is, mert a kormány jelentette a törvényességet. A kolostorok ugyanakkor menedéket adtak a lázadó nemzetieknek, a spanyol papok a köztársaság elleni „keresztes hadjáratról" szónokoltak. Ez már nem kis csoportok közti ellentét volt, hanem polgárháború. A harcok kezdetén a helyzet a kormánynak kedvezett. A spanyol katolikus egyház magatartása egyértelmű volt a polgárháborúban résztvevő két féllel kapcsolatban. Elítélte a köztársasági oldalt, és katolikus szempontból is megpróbálta legitimálni a Franco oldalán álló erők felkelését. Meg kell jegyezni, hogy az egyház hivatalos állásfoglalása nem esett egybe szükségképpen minden tagjának véleményével. Voltak papok, akik változásokat akartak az ország életében. A spanyol egyház hivatalosan azonban a polgárháború ki-8 Pierre Vilar: i. m. 121.
