Századok – 2010
TANULMÁNYOK - Szabó András Péter: Menyegzőtől mennyegzőig. Gondolatok a házasságkötési szokásrend magyarországi fejlődéséről
1028 SZABÓ ANDRÁS PÉTER gén talán arra is meggyőző választ tudunk majd adni, miért válhatott a népnyelvben a menyegzőből mennyegző. Már kezdetben tisztáznunk kell azonban néhány alapfogalmat. A házasságkötés modern gyakorlata alatt azt a rendet értjük, amelyben az első lépést a jövőbeni házasságkötésre vonatkozó jogilag nem kötelező ígéret, a szabadon felbontható jegyesi viszonyt megteremtő eljegyzés képviseli, a második lépést pedig a házasságot létrehozó jogügylet: az egyházi esketés, illetve a világi házasság bevezetésétől kezdve a polgári házasságkötés. Általában az utóbbiakkal egy napon történik meg a pusztán társadalmi integrációs funkcióval bíró lakodalom, amelyet akár teljesen el is lehet hagyni. A klasszikus néprajzi gyűjtések szokásrendje ettől annyiban eltér, hogy az eljegyzés szorosabb és ennek megfelelően nehezebben felbontható, a lakodalom keretként teljesen körülfogja az egyházi (és világi) házasságkötési szertartást (az ünnepség tehát már az „esküvő" előtt elkezdődik), maga a lakodalom pedig nem tekinthető egyszerűen egy, az új társadalmi pozíció kinyilvánítására, a rokoni kapcsolatok megerősítésére irányuló eszem-iszomak, hanem jogi jelentőséggel is bír. Jogi népszokások gazdag tárháza,2 és ezek egy része a népi felfogás szerint a házasság megkötéséhez szükséges világi szertartás. Hogy egy jellemző példát hozzunk: a 19. századi palóc lakodalomban az ifjú párt az egyházi esküvő után sem tekintették házasnak, hanem csak azután, hogy a menyasszonyt sikeresen kikérték, elbúcsúztatták és a vőlegény házába átvezették.3 Valójában pedig az egyház sem tarthatta a lakodalmat egyszerű mulatságnak, mivel döntő mozzanatként magában foglalta a házasság elhálását is, amelynek volt kánonjogi, illetve protestáns egyházjogi jelentősége. Le kell azonban szögeznünk, hogy a kánonjogot/egyházi jogot — meghatározó szerepe ellenére — nem tekintjük a középkori-kora újkori házasságkötés egyetlen lehetséges interpretációs keretének. Amikor tehát tanulmányunkban a szűkebb értelemben vett lakodalmat a házasságkötés világi részének (nem világi házasságkötésnek!) nevezzük, vagy a házasságkötés világi elemeiről beszélünk, az részünkről nem pusztán segédfogalom.4 2 A jogi népszokásokkal kapcsolatban 1. Tárkányi Szűcs Ernő: Magyar jogi népszokások. (Társadalomtudományi Könyvtár) Bp. 1981. 3 „Esküvő után a lakodalom szokásrendjében a népi eredetű és nagy múltú házasságkötési szertartások következnek. Ezek jelentőségét olyan szokások is hangsúlyozzák, mint például a menyasszony különmaradása, aki a búcsúztatás végéig soha sincs együtt a vőlegénnyel, mert a hagyományos népi felfogás még az egyházi esketés után sem tartja őket házasoknak. Ha délelőtt volt az esküvő, és az ebéd a vőlegényes háznál van, ez még nem az igazi ünnepélyes étkezés, hanem előbb ki kell kérni, el kell búcsúztatni, és új otthonába el kell vezetni a menyasszonyt." Bakó Ferenc: Palócföldi lakodalom. Bp. 1987. 135-136. - A német területeken hasonló szerepű házasságkötési szertartás a párnak a nászágyba való rituális befektetése {Beilager), ahogy azt Richard von Dülmen írja: „Das eheliche Versprechen und Trauung gelten erst als besiegelt durch das eheliche Beilager, es gehörte konstituiv zur Eheschließung." Richard von Dülmen: Kultur und Alltag in der frühen Neuzeit 1. Das Haus und seine Menschen. München 1990. 155. 4 A házasságkötés történetére vonatkozó német kutatásban szintén találkozunk hasonló fogalmakkal: „weltlicher Abschnitt der Hochzeit": Hans Deitmer: Die Figur des Hochzeitsbitters. Untersuchungen zum hochzeitlichen Einladungsvorgang und zu den Erscheinungsformen. Geschichte und Verbreitung einer Brauchgestalt. (Artes Populäres. Studia ethnographica et folkloristica 1.) Frankfurt am Main 1976. 39.; „weltlicher Teil der Eheschließung": Jörg Wettlaufen Beilager und Bettleite im Ostseeraum (13-19. Jahrhundert). Eine vergleichende Studie zum Wandel von Recht und Brauchtum der Eheschließung. In: Tisch und Bett. Die Hochzeit im Ostseeraum seit dem 13. Jahrhundert. Hrsg. Thomas Riis. (Kieler Werkstücke. Reihe A: Beiträge zur schleswig-hoistenischen und skandinavischen Geschichte 19.) Frankfurt am Main 1998. 91. (Az interneten is megtalálható:
