Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Nagy Kornél: Az Elia Mendrul-ügy: a besztercei örmény viszály története (1697-1700) IV/945
latba lépett Jean Louis Rabutin de Bussy (1642-1717) francia származású császári tábornokkal, Erdély akkori katonai parancsnokával. Rabutin katonákat bocsátott a püspök rendelkezésére. Oxendio így Ebesfalván letartóztatta Vardant, és a nagyszebeni tömlöcbe vetette az „eretnek" örmény papot, akinek hívei (mintegy ötven-hatvan örmény család) így Ebesfalván pap nélkül maradtak. Elia Mendrul és társai az ellenük felhozott vádakat továbbra is koholtnak, álszentnek és elfogadhatatlannak tartották. Ráadásul a végzések miatt az örmény lakosság többsége is ellenállt. Ez utóbbinak az oka abban keresendő, hogy a bevádolt papoknak — mivel Erdélybe történt betelepülésük óta Besztercén éltek — nagyobb volt az ismertségük és a tekintélyük, mint a „külsős" és erőszakos jellemű püspöknek. Emiatt az Oxendio által hozott végzések nem érték el a kívánt célt. Oxendio ezért más kifogásokat keresett, hogy letörje a házas papok és az őket követő nép ellenállását. Azt kezdte híresztelni, hogy Elia Mendrul és társai tagadták a Purgatórium létét, valamint Jézus két természetéről szóló tanítást, azaz az ősi monofizita eretnekségnek hódoltak. Ezenfelül azt is terjesztette, hogy Mendrul és társai tulajdonképpen az ő püspöki hivatalának megszerzésére törekedtek. Sőt a püspök véleménye szerint ebben az ügyben még a katolikus gróf altorjai Apor István (1638-1704) erdélyi kincstartóval is összejátszottak.49 A püspöknek Aporral kialakult feszült viszonya még a viszály kirobbanása előtti évre, 1696-ra vezethető vissza. Oxendio 1696. évi bécsi tartózkodása alkalmával védelmet kért a szászok és az erdélyi hatóságok részéről a népét ért atrocitások miatt. A püspök úgy vélte, hogy az egyházi unióban az örményeket hosszú távon csak kiváltságokkal lehet megtartani. 1680 és 1692 között ugyanis sokan visszatelepültek Moldvába, és a szászokkal fennálló konfliktusok miatt nem lehet garantálni, hogy az örmények megmaradnak Erdélyben. Látta azt is, hogy az örmények Moldvába történő visszatelepülése gyakorlatilag az 1689. évi örmény unió visszamondását jelentheti.5 0 Ezért az Erdélyben szétszórt örményeket egy településen kívánta összefogni. Bécsben az udvarhoz folyamodva arra kérte az uralkodót, hogy méltányos áron engedje át az örményeknek a fiskális javak egyikét. A püspök konkrétan Szamosújvárt, illetve Görgényszentimrét (ahol 1668 óta számos örmény család is élt) kérte. A folyamodvány hatékonyabb elbírálása érdekében a püspök felvette a kapcsolatot Kollonich Lipót (1631-1707) bíborossal, esztergomi érsekkel, valamint a Propaganda Fidével, közbenjárásukat kérve.5 1 Azt is kérte továbbá, hogy csökkentsék az örmények számára kivetett adókat, mert ez esetleg megerősítheti híveinek a katolikus hiten maradását. Ellenkező esetben az összes unitus örmény, elhagyva katolikus vallását, visszatérhet ősei apostoli hitéhez. Ezért a Propaganda Fide tikára, Carlo Aogostino Fabroni (1651-1727) levelet intézett Kollonich érsekhez és a 49 ASV ANV Vol. 196. fol. 167r-168r. 50 Eble G.: A szamosujvári Verzár család i. m. 13. 51 APF SOCG Vol. 520. fol. 286r-287r.; APF SC FA Vol. 4. fol. 268r.; Gróf Bethlen Miklós erdélyi kancellár Önéletírása szerint a szamosújvári és görgényszentimrei királyi uradalmak ekkor politikai ellenlábasának, Apor Istvánnak a gazdasági érdekeltségébe tartoztak. L. erről: Bethlen M.: Önéletírás i. m. 158.
