Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Benda Borbála - Dicső-Erdődi Balázs: Erdődy György peregrinációja (1631-1635) IV/919

pénzkérdés lenne. Noha igen hosszú leveleket ír, ezek azonban nem az idegen országokról és ottani életéről szóló részletes beszámolók miatt teijedelmesek, hanem vissza-visszatérő magyarázkodásai és pénzkérései okán. E furcsaságok talán Erdődy György jelleméből fakadtak, valamint talán Gábor öccsével való viszonyából. A bécsi jezsuita atyáknak, valamint Erdődy Zsigmond bánnak franciaországi életéről és a Nyugat-Európában meglátogatott országokról is beszámolt talán. Reméljük, egyszer e leveleire is rábukkanhat egy szerencsés kutató. Erdődy György peregrinációja több szempontból is különösnek tartható. Egyrészt maga az úti cél megválasztása, Douai is rendkívül különleges. Hiszen — miként ezt már kifejtettük — ez az úti cél nem illett bele a családi hagyományba, de más magyarországi arisztokratáról sem tudjuk, hogy e távoli városban tanult volna. Másrészt a peregrinációkat ez idő tájt általában az apa vagy a gyám szervezte meg a fiatalok számára. Erdődy György viszont tizenhét évesen egyedül, a még nála is fiatalabb testvérével szervezte meg nyugat-európai utazását. Nagybátyja, akiről nincs tudomásunk, hogy bármilyen peregrináción vagy külföldi utazáson részt vett volna, bizonyára részt vállalt az utazást megvitató családi megbeszéléséken, de nem valószínű, hogy érdemben hozzá tudott volna szólni. A tizenhét éves fiú úgy vágott tehát neki egy komoly utazásnak és tanulásnak, hogy nem irányíthatta otthonról egy erőskezű édesapa. A tárház kulcsát még nála is fiatalabb öccse kezelte, aki nehezen teremtette elő a szükséges pénzt, és győzte meg a famíliát, hogy újabb és újabb pénzküldeménnyel segítsék ki bátyját. Bécsben jezsuita tanárai ugyan eligazították Erdődy Györgyöt a douai egyetem legfontosabb dolgaiban, de — úgy tűnik — az itt folytatandó tanulmányokat érintő költségeket ők sem közölték vele. Kint Györgynek így nemcsak azzal kellett szembesülnie, hogy mennyibe kerülnek vizsgái és tézislapjának elkészítése, hanem hogy a kinti élet jóval drágább mint, amire előre felkészítették. Az is bizonyosnak látszik, hogy bár György leveleiben állandóan arra hivatkozik, mennyire szerényen él, időnként kétkedés merül fel a leveleit olvasóban. Egyrészt egyszer-kétszer elszólja magát. Ilyen például, hogy többször hangsúlyozza, mennyire visszavonultan él odakinn, és alig jár valahová. Egyszer viszont, amikor öccse valószínűleg kérdőre vonta (csak György válaszából következtetünk erre) — mivel a páterek jelezték neki, hogy miután befejezte egyetemi tanulmányait, megjárta Angliát és Németalföldet, majd visszatért Douaiba —, hogy miért kezdett el nem megfelelő társaságba járni, magyarázkodásba fogott: mondván, a jezsuita páterek javasolták neki, hogy járjon többet társasága, mert így ismerheti meg ennek az országnak a szokásait, humorát és gondolkodásmódját. Részletekbe azonban nem bocsátkozik, de biztosítja öccsét, hogy semmi olyan nem történt, ami családja gyalázatára lenne. Ha öccse nagyon kíváncsi a történtekre, akkor otthon majd elmondja. Gyanúsak viszont érvei azzal kapcsolatban is, hogy három év helyett végül miért öt évet töltött kint, miközben családja, Pázmány Péter, a bécsi jezsuita atyák már két és fél év elteltével hazahívták. Láthatólag nem szeretett volna lemondani arról a tervéről, hogy legalább Itáliába eljusson. (Nem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy végül is sikerült neki, hiszen nem tudjuk, mit csinált 1635 tavasza és 1636 nyara kö-