Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Pálffy Géza: Pozsony megyéből a Magyar Királyság élére. Karrierlehetőségek a magyar arisztokráciában a 16-17. század fordulóján (Az Esterházy, a Pálffy és az Illésházy család felemelkedése) IV/853
Esterházy csaknem páratlan „robbantását" nyomon követhetjük a politikai-hatalmi reprezentáció terén is. Miként utaltunk rá, 1613 tavaszán még csupán bárói címre vágyó köznemesként szerepelt Anna királyné koronázási bankettjének étekfogói sorában. II. Ferdinánd 1618. július eleji koronázása idején bekövetkező kiugrását jól szimbolizálta, hogy az egész szertartás alatt ő vihette a Magyar Királyság zászlaját.12 6 Mivel másnaptól már királyi udvarmester volt, 1622. július 26-án az uralkodó második felesége (a mantovai Eleonóra Anna királyné) koronázási lakomáján e posztjában már vezető pozíciót töltött be, sőt ő maga volt a királyné pohárnokja.12 1 Három esztendővel később pedig az egykori étekfogó már a királyi asztalnál foglalhatott helyet. Miután nádorként kulcsszerepet játszott a trónörökös Ferdinánd főherceg december 8-ai soproni koronázási ceremóniáján, a díszebéden büszkén ülhetett a toszkán követ szomszédjaként. Sőt a következő koronázási szertartás alkalmával, III. Ferdinánd király első felesége (Mária Anna királyné) 1638. februári díszebédjén Esterházy nádor már öt rokonátjuttatta be a harminc étekfogó közé.128 Hasonló eddigi ismereteink szerint korábban senkinek sem sikerült, még az Erdődy (1608), a Thurzó (1608) és a Forgách família (1638) is csupán négy-négy étekfogóval büszkélkedhetett.12 9 Mindezekkel nagyjából összhangban állt Esterházy előrelépése a birtoktőke területén is. Apja Pozsony megyei gyarapodó családi birtokait (Báhony, Csenke, Galánta, Gány, Kosút stb.)13 0 az 1610-es években a Dersffy-Mágochy örökség (főként Lánzsér-Lakompak, Munkács, Regéc, Zólyom várai és uradalmai), majd az 1630-as évek elejéig tekintélyes saját szerzemények követték. A teljesség igénye nélkül elegendő a fraknói (1622: zálogban, 1626: örök jogon) és a kismartoni (1622: zálogban, 1647: örökbirtokként) uradalmakra — amelyek ekkor még ráadásul Habsburg-zálogbirtokban voltak,13 1 így megszerzésük komoly politikai egyezség eredménye volt —, továbbá az ugodi és a devecseri (1626), a regéci (1633) és a semptei uradalmakra (1642) gondolnunk. E jelentős gazdasági pozíciókat Esterházy második frigye Thurzó György nádor fiatalon elhunyt fia (Imre) özvegyével (Nyáry Krisztinával) 1624-ban tovább erősítette, például a biccsei és richnói uradalommal.13 2 Ráadásul egy olyan korszakban, amikor valóban jelentős váruradalmakat már nem könnyen lehetett szerezni. 126 A zászló festett, színes rajzával együtt 1. MOL, A 95, Magyar Kancelláriai Levéltár, Acta diaetalia 1G18. fol. 5v., ill. friss közlése: Pálffy Géza: Közép-Európa védőbástyája és éléskamrája (1526-1711). In: Európa színpadán. Magyarország ezeréves hozzájárulása az európai közösség eszméjéhez. Szerk. Marosi Ernő. Bp. 2009. 114. Fennmaradt eredetijét napjainkban Fraknó/Forchtenstein várában őrzik. A zászló sorsát részletesen tárgyaló, a koronázási zászlók történetéről készült tanulmányunk 2010-ben lát napvilágot. 127 Pálffy G.\ Koronázási lakomák i. m. 1077. 128 Uo. 1077. és 1081. 129 Az említés sorrendjében uo. 1070., 1071., 1081. 130 Ezekre 1. Dávid Zoltán-. Az 1598. évi házösszeírás. Bp. 2001. 299. és Berényi L.\ Esterházy Ferenc i. m. 94-95. 131 Bariska István: A Szent Koronáért elzálogosított Nyugat-Magyarország 1447-1647. (Archívum Comitatus Castriferrei 2.) Szombathely 2007. 39-40. 132 Jelentős forrásbázis alapján, bőséges irodalommal: Harald Prickler: Die Grundherrschaft als wirtschaftliche Basis des Fürstenhauses Esterházy. In: Die Fürsten Esterházy i. m. 60-83.; Eva Fülöp:
