Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései (Ism.: Urbán Aladár) III/763

31-iki titkos országgyűlési ülést említi, ahol ő az országgyűlés elnapolását javasolta. Amikor Hunkár Antal a másnapi Debrecenbe indulásról elmaradókat akasztófával fenyegette, Pálffy kijelentette: ő is elmegy Debrecenbe, - de nem másnap. Hosszan foglalkozik a függetlenségi nyilatkozattal, amelynek Kossuth által április 13-án előterjesztett javaslatát a képviselők fenntartással fogadták. Kossuth két érvre hivatkozott: a hadsereg támogatására és a várható diplomáciai elismerésre, amelyek létezését Pálffy hosszan cáfolja. Másnap a debreceni nagytemplomban a népgyűléssé alakult országgyűlés természetesen megszavazta a nyilatkozatot. Ezt követően Pálffy hosszú és elfogult jellemzést közöl Kossuthról, akit mint az OHB tagját négy hónapon át közvetlenül tanult ismerni. A fejtegetés a továbbiakban bírálja az 1848-as alkotmányt, mert az sajátos »dualizmust« hozott létre, amely a dinasztiát védekezésre késztette. Erre a nemzet jogos ellenállással válaszolt, de megmaradt az alkotmányosság terén. Szerinte Kossuth vitte azt a forradalom ösvényére. Majd beszámol Pálffy arról, hogy Kossuth miként akart az ő (Pálffy) részvételével triumvirátust alakítani. Elmeséli azt a szerinte hiteles történetet, hogy egy osztrák ügynök, mint a francia kormány küldötte jelentkezett Kossuthnál, aki nyíltan nyilatkozott függetlenségi terveiről. Bár Pálffy erősen elfogult Kossuthtal szemben, elismerően nyilatkozik pozsonyi törvényalkotó tevékenységéről, mindenekelőtt a közteherviselés és az úrbéri szolgáltatások eltörléséről. Deák Ferencről szólva, az emlékező mind szilárd jelleméről, mind kristálytiszta logikájáról emlékezik. Deákot azonban minisztertársaival együtt — Kossuthot kivéve — hibáztatja azért, hogy nem „uralkodtak", hanem a nemzetgyűlés és Kossuth törvénytelen törekvései közé szorítva, mindig csak a törvényekre kívántak támaszkodni. A minisztérium nem teremtett sajtót a maga számára, nem szervezett pártot, amely irányíthatta volna a közvéleményt. Pálffy szerint a kormánynak a népképviseleti országgyűlés elé kellett volna vinnie az államadósság egy részének elvállalását és egy 60.000 főnyi sereget kellett volna Ausztria rendelkezésére bocsájtania. A kormány ezt nem vállalta, jóllehet az ellenzék jelentős kisebbségben volt. Pálffy szerint az áprilisi törvények „dualisztikus" jellege védekezésre késztette Ausztriát, ezért magatartása érhető és logikus. A kormánynak ezt látnia kellett, s el kellett volna kerülnie a várható „kitörést" legalább pár évig, amíg a kormány megerősödik. Visszatérve a kormány megalakítására, az emlékezések szerint Batthyánynak el kellett volna vállalnia a pénzügyminiszterséget, mert Duschek Ferenc ugyanúgy kiszolgálta volna őt, mint Kossuthot. Összegezve: a népszerű és tekintélyes Deákot teszi Pálffy elsősorban felelőssé azért, hogy a becsületes minisztérium olyan gyenge volt Elítéli őt azért is, mert nem követte az országgyűlést Debrecenbe, holott mások is reménytelennek tartották a helyzetet, de nem hagyták el a helyet, ahová a nemzet állította őket. Eötvös József miniszterségéről szólva Pálffy a miniszter lelkében lezajlott folyamatot igyekszik megközelíteni, amely Le Norman asszony párizsi jósnő jövendöléséből eredt. Eszerint Eötvösnek megjósolta, hogy miniszter lesz, s vérpadon fogja végezni. Pálffy elmeséli, hogy 1848. szeptember 28-án a déli órákban együtt ebédelt Eötvössel, amikor hozták a hírt Lamberg haláláról. Eötvös azonnal kijelentette, hogy elmegy az országból. Még aznap elutazott családjával, sógorával, Trefort Ágostonnal és annak családjával. Herceg Esterházy Pál miniszteri tevékenységéről az emlékezések nem szólnak. Személye kapcsán mondja el Pálffy elítélő véleményét a magyar arisztokrácia többségének magatartásáról. Klauzál Gáborról a szerző félénkségét örökítette meg, s azt, hogy 1848 őszén kapott szélütéséből felépülve feleségül vette Nagysándor József „hátrahagyott jegyesét". A Batthyány-kormány időszakáról meg kell említeni az István főherceg nádorról készült emléksorokat, amelyek igen elítélőek. Mint személyes élményt mondja el, hogy ő is jelen volt az országgyűlés küldöttségében, amikor az felkérte a nádort, hogy álljon a Veszprémnél gyülekező sereg élére. Az emlékező beszámol arról, hogy milyen teátrális nyilatkozattal fogadta el azt a nádor. Ó ekkor azt találta mondani a küldöttséget vezető Pázmándy Dénesnek, hogy ez az ember vagy bolond, vagy gazember. Pázmándy válasza: lehet, hogy mind a kettő. (Pálffy röviden néhány elismerő sort szentel József nádornak, István nádor apjának.) Az 1849. évi miniszterek közül Pálffy többről csak röviden emlékezik, szinte csak a kinevezése és halála dátumát adja meg. Duschek Ferencet viszont megvédi a kortársi vádak ellen, amiért Világosnál átadta a kincstárt az oroszoknak. Pálffy felteszi a kérdést: mit tehetett volna Duschek? O nem kívánt külföldre menni, s a kincstár kezelésére csak Görgeitől, a diktátortól kaphatott volna utasítást. A Csány Lászlóról, a kormánybiztosról és 1849. évi kereskedelmi miniszterről azt jegyzi meg, hogy „római jellem" volt, akinek módjában állt menekülni, de ő sorsának tekintette a vértanúságot. Az emlékezések hosszasan foglalkoznak Görgei (Görgey) Artúrral, a hadvezérrel és hadügyminiszterrel. Előre bocsátja, hogy nekik, akik részesei vagy tényezői voltak a fejleményeknek, nehéz tárgyilagos képet alkotni. Ez a „históriai kritika" feladata