Századok – 2009
MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725
A megkésett polgári átalakulások bölcsőjében születő és a modern kapitalizmus viszonylag korai válsága által fémjelzett jogrendszerek azonban szinte kivétel nélkül a felbomlás küszöbére jutottak az első világháború idején. Nem véletlen tehát, hogy a droits de l'homme újabb összetevőjének (a kulturális jogoknak) a kiteljesedése előtt éppen a modellt hordozó közép- és kelet-európai társadalmak életében áthághatatlan akadályok tornyosultak. így van az tehát, hogy még a szisztéma életerősebb fáján, a porosz-német, illetve az osztrák-magyar talajon sem érhettek be a gyümölcsök. Az adott (burzsoá) jogcsoport-régió leggyengébb láncszemeit képező országokban pedig rövidesen a polgári jellegű jogrend összeomlása is nyilvánvalóvá lett, amely jobbára már deformált állapotában maga alá temette a libertás különleges biztosítékaként számon tartott jogokat. így a nagy katarzis (az 1917-1919-es forradalmak) elviharzása után már csak emléke élt az alig egy évszázaddal korábban felfedezett szabadságjogoknak, illetve a droits de l'homme eszköztárának a súlyponteltolódásai ismét diametrálisan jelentkeztek. Merőben új történelmi szituációk jelzőkövei tehát az októberi forradalom deklarációi, nevezetesen az „Oroszország népeinek jogairól", illetve a „Dolgozó és kizsákmányolt nép jogairól" szóló 1917-1918. évi deklarációk. Népek és nemzetek sorsközösségét (a nemzeti kérdést), az orosz köztársaságok föderatív rendszerré formálódását, illetve egy új jogrend kialakulását proklamálták ezek a történelmi jelentőségű okmányok. A szovjet hatalom első dekrétumai és deklarációi tehát a droits de l'homme eszköztárának nem egyszerűen a kiterjesztésére törekedtek most már, hanem a súlypontokat is merészen áthelyezték. így van az, hogy a forradalmi jogalkotás elsőként a „munkának a tőke uralma alól történő felszabadítását" konstatálva rögzítette le a munkához való jogok (1917. október 29.) alapintézményeit. A „néphatalom" szemmel láthatóan különleges társadalomformáló szerepet szánt tehát a munkához való jog megvalósításának és ezt a célt állította előtérbe a droits de l'homme intézményesítésében. Következésképpen mondhatjuk, hogy az orosz forradalom nem tagadta meg a hagyományos polgári szabadságjogok létjogosultságát, de a prioritásokat a munka felszabadítására helyezte. így az államhatalom az önálló Munkaügyi Népbiztosság (a NARKOMTRUD) feladatává tette, hogy a szakszervezetekkel együttműködve maradéktalanul juttassák érvényre az új munkajogi jogelveket. Egyidejűleg intézkedések születtek, hogy a helyi szovjetekben operatív munkaügyi apparátus szerveztessék például a munkanélküliek megsegítését és a munkaközvetítés szervezését célozva. Nem véletlen tehát, hogy a Munkaügyi Népbiztosság, a helyi szovjetek és a szakszervezetek együttes erőfeszítéseként még a forradalmi átalakulás szerves alkotóelemeként (1918 tavaszán) került napvilágra a világ első munkatörvénykönyve, amely tehát a legalapvetőbb emberi jogok rangjára emelte a munka jogát. Ez mutatja, hogy a 20. század forradalmai valóban a munkaügyi-szociális jogoknak adtak elsőbbséget és az e téren elért eredményeket elsőként emelték a kodifikált jog szintjére. A munka felszabadítását célzó történelmi küldetés tehát valóban új irányt szabott az emberi jogok fejlődésének, de ez a körülmény távolról sem paralizálhatta a hagyományos állampolgári, illetve szabadságjogok védelmét. Ezt bizo-
