Századok – 2009

MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725

jogok, amelyeknek a garanciáját látta a jogalkotó a lelkiismereti- és vallásszabadság kinyilvánításában, illetve a tudományt is szabaddá tevő sajtószabadságban, valamint az ún. tanszabadságban. Mégsem ez utóbbi jogalkotási tényezők jelenléte teszi korszakhatárrá ezt a törekvést, hanem az a körülmény, hogy az 1848-as francia (második) köztársasági alkotmány a „droits de l'homme" egész rendszerét már maga, az új korigényeknek megfelelően, keretjogszabályok formájában rögzíti és minden esetben a törvényhozás által majdan meghozandó normatívákra bízza a felettébb üdvös institúciók gyakorlati megvalósítását. Még a jelszavakat is megadja továbbá a jogalkotó az idevágó jogok ésszerű korlátozásához, nehogy mások jogai, vagy éppen a köznyugalom sérelmet szenvedjen. Ez a megoldás pedig eredendően a belga mintákból származott és széltében a megkésett polgári átalakulások testére szabott várakozások kifejezője volt. Az 1848-as francia forradalom közjogi jogalkotása tehát bármily eredetit is alkotott a polgári jogok katalógusának a kiterjesztésében, a kulturális jogok felfedezését nem mondhatta sajátjának. E téren sokkal inkább magára vonta a figyelmet az 1848/49. évi német (elsősorban persze a porosz-német, illetve az osztrák) forradalmak alkotmányos legiszlációja, illetve a német egységtörekvést kifejező frankfurti parlament törekvése az emberi jogok újszerű megfogalmazásában. Számos esetben persze eleve papíron maradtak ezek a törekvések, miként az például a kremsieri (osztrák), illetve a porosz alkotmányfejlődés első fázisát jelentő Waldeck-Karta alapján ismeretes. Ezek a megkésett polgári átalakulás viharaiban keletkező okmányok ugyanis a súlypontokat merészen áthelyezték a gondolat (a szellem), illetve a tudomány felszabadítására. így mint a nemzeti felemelkedés egyedül üdvös záloga tűnik fel ezekben a tervezetekben a tanítás és a tanulás szabadsága (Lehr- und Lernfreiheit), amely természetesen egységben van a szólás- és a lelkiismeret szabadságával. íme a kiteljesedő kulturális jogok itt lépnek fel tehát valóban történelemformáló tényezőként, mert éppen azt az űrt hivatottak kitölteni, amely a polgárság gyengeségéből, illetve szélesebb értelemben a társadalmi-gazdasági elmaradottságból származott. Ez volt tehát a modern polgári társadalmak kifejlődésének a harmadik (nagy) stádiuma, amelynek a gazdasági-társadalmi megújhodás hiányzó lehetőségeit többé-kevésbé mindenütt a gondolati építkezéssel kellett behelyettesíteni. A kremsieri alkotmánytervezet csakúgy, mint a frankfurti (birodalmi) alkotmány tartalmazott ilyen értelemben egy-egy deklaráció-jellegű bevezető részt (lásd az Osztrák, illetve a Német Nép alapjogai címmel), amelyekben a polgári szabadságjogok újszerű jogalkotása jelentkezett. A legjellegzetesebb természetesen a „Német Nép Alapjogairól szóló" deklaráció, amit a nemzeti egységtörekvések kifejezőjeként az 1849. évi frankfurti (birodalmi) alkotmánytervezetbe is beépítettek. Jól tudjuk, hogy az ősforrások között ezúttal is ott volt az 1830. évi belga alkotmány, de ennél is fontosabb, hogy ezek a kísérletek maradandó (és közvetlen) hatást gyakoroltak a későbbi porosz-német, illetve osztrák-magyar alkotmányos jogalkotásra. A felülről végrehajtott (gyakran oktrojált) porosz-osztrák alkotmányos jogalkotás pedig sok mindenről gyorsan megfeledkezni törekedett, bár a forradalom lehanyatlásával, némi módosítással a kulturális (alap) jogok legfontosabb elemeit viszont igyekezett maga is kisajátítani. Valójában persze a tanszabadság liberális polgári felfogása eleve háttérbe szorult a győztes el-