Századok – 2009

MŰHELY - Horváth Pál: A jogállamiság helye és szerepe az újabb kori történelemben III/725

aposztrofált reformjogalkotások korszakához nyúlnak vissza. Az adott jogcsoport-régió perifériáin, de még a félperifériának mondható kisnemzeti állami keretek közt (lásd például a Balkánon, illetve a Monarchia utódállamaiban) azonban az ígéretes kezdetek is eneruálódtak még a századforduló évtizedeiben vagy éppen a két világháború között. Kivétel ez alól a Csehszlovák (polgári demokratikus) Köztársaság, illetve az imént felidézett Lengyel Köztársaság volt. Ez utóbbi kivételek egynémely életképes eleme a második világháborút követő években még felszínre tört (lásd az elnöki rendszer, a parlamenti demokrácia és a pluralizmus formájában stb.), a szovjet mintájú (népi demokratikus, illetve szocialista rendszer elhatalmasodása nyomán azonban már csak a formális emlékei maradtak a jogállamiságnak. A rendszerváltás közelségében azonban ezek az életképes jogelemek és intézmények viszonylag hamar felszínre kerültek és a békés átmenetet szolgáló alkotmányos jogalkotásba integrálódtak. A megkésettségből, illetve a történelmi terelő utakból történt kitörés igényének a folyamatosságát jelzik ezek a példák. Kedvező társadalom-politikai feltételek jelenlétében tehát joggal várható a közép-kelet-európai jogcsoport-régiók felzárkózása is a konszolidált jogállamisághoz. Ezeknek a körülményeknek a megértését szolgálva ugyancsak szükséges, hogy módszeresen áttekintsük, illetve történetkritikailag értékeljük a környező, ún. népi demokratikus (illetve szocialista) állam és jogrendszerek fejlődését, nyomon követve mindazokat a jogi relevanciákat, amelyek a rendszerváltás küszöbéig vezettek. A különböző kényszerpályák, terelő utak meghaladása után a közgondolkodás számára természetes igényként tűnik a jogállamisághoz való visszatérés. Az utakat, illetve a módozatokat keresve ígéretes lehetőségekkel bírnak nyilván azok a társadalmak, amelyek ab ovo a jogállamiság típusjegyeit hordozzák, vagy éppen az ismert modellek valamelyikeként ismeretesek. A legújabb kori jogfejlődés ilyen példáiként említhetjük elsődlegesen a kontinentális (a francia, illetve a német) modelleket, vagy éppen az angol-amerikai típus intézményeit, melynek egyes elemei az ún. Európai Közösségek statútumaiban is feltűntek. Az alapvető államhatalmi ágazatok jogilag rendezett működéséhez elégséges lehet tehát akárcsak a „fékek és ellensúlyok" (checks and balances) intézményesítése, illetve minden ilyen tevékenység jogilag rendezett (rule of law), azaz jogszerű szabályozottsága. A hozzánk földrajzilag (és történelmileg is) közelebb eső Rechtsstaat-hoz való visszatérés azonban már jelzi, hogy nem egyszerű in integrum restituito-val állunk szemben. Az eredeti német jogállamiság — miként láttuk — már a megkésett polgári átalakulás terméke volt, s mint ilyen osztozott a különböző totalitárius rendszerek adta terelő utakon, illetve eredeti mivoltában sem volt elég életerős a történelmi kényszerpályák elhárításához. így van az, hogy a Rechtsstaat-hoz való puszta visszatérés történelmileg is lehetetlenült. Az újjáéledő német jogállamiság típusjegyei például alapvetően megváltoztak a legújabb kori történelemben. A „semleges demokráciát" (lásd például éppen a Weimari Köztársaság rendszerét) jellemző institúciók egy részét ugyanis már a szövetséges hatalmak döntései kiiktatták. így került az új alkotmányos rendszer (az 1949-es alkotmány) alaptételei közé a demokratikus rend védelme (például a 21., illetve a 79.), amely az államhatalom szélsőséges (erőszakos) megdöntését célzó erőket