Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Miru György: A szabadság elve és a nemzet elve. Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről III/703

Miru György A SZABADSÁG ELVE ÉS A NEMZET ELVE Kossuth Lajos és Teleki László vitája a közösségi autonómiák értelmezéséről* A vitázó felek Kossuth Lajos és gróf Teleki László ismeretsége 1848-ban már több mint egy évtizedes múltra tekintett vissza. A magyarországi politikába a főrendi el­lenzék soraiban bekapcsolódó Teleki a negyvenes évek közepétől szorosan együttműködött Kossuthtal, mindenekelőtt a szociális téren kifejtett szervez­kedésben, a Védegylet alelnöke, a Nemzeti Kör, majd az Ellenzéki Kör elnöke volt és tagja az Ellenzéki Nyilatkozatot szerkesztő bizottságnak. Teleki Kos­suth első országgyűlési követválasztását is támogatta. Mindketten a reformel­lenzék élvonalában küzdöttek a társadalom polgári irányú átalakításáért.1 Mint az Ellenzéki Párt egyik vezető politikusa, Teleki neve is felmerült az első független felelős minisztérium megalakításánál, s bár gróf Batthyány La­josnak személyes jó barátja volt, mégsem lett tagja a kormánynak. Az 1848-as átalakulás sodrában Teleki politikai nézetei radikálisabbá váltak, s a népképvi­seleti országgyűlésen több kérdésben is a kormány bírálójaként, ellenzékeként lépett fel. Az olasz segély ügyében Kossuthtal is vitába keveredett.2 Diplomáciai megbízatásával helyzete megváltozott, hisz Párizsba a ma­gyar kormány képviseletében érkezett, s ráhárult az a feladat, hogy összehan­golja a külföldi ügyvivők munkáját. Nem sikerült elérnie, hogy Magyarországot elismerjék, ezért hivatalos követi státuszt sem tudott magának kivívni. Ennek ellenére a közvélemény tájékoztatásában hatékony munkát végzett, informális úton számos politikussal lépett kapcsolatba, és megkezdte tárgyalásait a térség más nemzeteinek képviselőivel, hogy politikai igényeik egyeztetésével a magyar szabadságküzdelem ellenfeleiből támogatóivá váljanak. Diplomáciai erőfeszíté­sei azonban az orosz intervenció megakadályozásában és a magyar független­ség elismertetésében már nem hozták meg a várt eredményt. Teleki külföldi tartózkodása alatt Kossuthtal és Batthyány Lajossal csak hivatalos jelentések, * A tanulmány a Bolyai János Kutatási ösztöndíj támogatásával készült. 1 Lengyel Tamás: Gróf Teleki László. Bp. é. n. [1942.] 14-18., 22-40.; Kemény G. Gábor: Teleki László. In: Teleki László válogatott munkái. I—II. Szerk. Kemény G. Gábor. Bp. 1961. I. 14-15., 26-43.; Horváth Zoltán-. Teleki László 1810-1861. I-II. Bp. 1964. I. 116-177.; Teleki László. Szerk. Csorba László. Bp. 1998. 17-20.; Csorba László: Egy barátság három próbája. Kossuth és Teleki. In: Kossuth Lajos 1802-1894. Kossuth Lajos és kortársai. Szerk. Hermann Róbert. Bp. 2002. 71-74. 2 Lengyel T.: Gróf Teleki i. m. 40-51.; Kemény G. G.: Teleki László i. m. 44-53.; Horváth Z:. Te­leki László i. m. I. 178-194.; Urbán Aladár-. Batthyány Lajos miniszterelnöksége. Bp. 1986. 112.; Csorba L.: Teleki László i. m. 20-23.; Csorba L.: Egy barátság i. m. 74-79.

Next

/
Thumbnails
Contents