Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Vallásváltás és identitás. A kitért zsidók megítélésének változásai a dualizmus korában III/593
és érzetét volt hivatott táplálni olvasóiban. Graetznél a zsidó nép történelmi folytonossága a zsidó Volksseele-bői, a zsidó néplélekből fakadt. Szemléletében mindegy volt, hogy Börne és Heine kitért, illetve hogy kitérésük után miként nyilatkoztak zsidóságukról: a zsidó nép történelméhez tartoztak, műveik a zsidó kultúrából táplálkoztak és zsidó lényükből fakadtak, akár akaratuktól függetlenül és tudtuk nélkül is, hiszen legbensőbb természetén egyikük sem változtathatott: „Nem csak ereikben folyt zsidó vér — írta Graetz —, idegeikben is zsidó életerő buzgott."258 Graetz könyvét a német zsidó reformmozgalom számos tagja éles kritikával illette,25 9 a zsidóság vallási közösségre redukálásának bírálatával, a zsidóság népi és nemzeti meghatározásával Graetz ellene ment a zsidó reformmozgalom központi eszméjének, a zsidó nemzeti identitás elvetésének, aminthogy ellene ment persze a németországi reformzsidóság eszméit lényegében átvevő magyar neológ judaizmus hivatalos alaptételének is. Minden bizonnyal ez magyarázza, hogy Graetz művének Szabolcsi Miksa által szerkesztett magyar kiadása nem foglalta magában a XI. kötetet.260 Mindazonáltal a magyar neológ értelmiség Heine portréiban egyértelműen Graetz értelmezése köszönt vissza. „Mert Heine Henrik zsidó maradt lelke mélyén — írta Várnai Sándor Heine zsidósága címmel 1911-ben megjelent cikkében —, dacára minden belső ingadozásának, tétovázásának, szíve, lelke egész bensőségével és tüzével. Jellemének, gondolkozásának szakadozottsága el sem képzelhető másként, mint népe örök fájdalmával való összefüggésben. Fajának tulajdonságai erősebbek voltak benne, mint változó szeszélyei. [...] Minden tragikus konfliktusa, minden látszólagos hűtlensége dacára, életének útja nyílegyenesen vezet azon a mezsgyén, melyet eredete számára kijelölt. [...] A protestáns hitre való áttérése nem változtatott semmit a zsidósághoz való belső viszonyán. Tisztán csak formalitás volt az. [...] Mert ismételjük, Heine igazán zsidó volt és igazán zsidó maradt, legszilajabb ellenkezései dacára is."26 1 Heine esetében a kitérés zsidó szempontból indifferenssé vált, hiszen zsidóságából Heine nem volt kitéríthető, mint ahogy zsenialitása sem volt zsidóságától elkülöníthető - zsidóságából fakadt, annak volt a kifejezése: „E csodálatos költő — írta a neves irodalmár Sebestyén Károly 1914-ben —, akinek mind csodálói vagyunk, e tündöklő prózaíró, akinek mind tanítványai vagyunk, a miénk volt és a miénk maradt. És én meg vagyok szentül győződve róla, hogy sohasem 258 Idézi Michael A. Meyer: Heinrich Graetz and Heinrich von Treitschke: A Comparison of their Historical Images of the Modern Jew. In: Uő: Judaism within Modernity: Essays on Jewish History and Religion. Detroit, Wayne State University Press, 2001. 69.; L. még: Uő: The Emergence of Modern Jewish Historiography: Motives and Motifs. In. Uo. 57-60; Ismar Schorsch: Ideology and History in the Age of Emancipation. In: Uő: From Text to Context i. m. 266-302. 259 Nils Roemer: Jew or German? Heinrich Heine's German-Jewish Reception in the Nineteenth Century. Germanic Review 74. (1999: 4. sz.) 305-307. 260 A zsidóság egyetemes története 6 kötetben. Graetz nagy műve alapján és különös tekintettel a magyar zsidók történetére. I-VI. köt. Szerk. Szabolcsi Miksa. Bp., Phönix Irodalmi Rt., 1906-1908. A magyar kiadás 1675-ig ment el, vagyis kihagyta Graetz művének 10-ik és 11-ik kötetét. 261 Várnai Sándor: Heine zsidósága. Egyenlőség, 1911. szept. 24. Második melléklet. 1-2.
