Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Farkas Tamás - Maitz Péter: Nyelvi nacionalizmus és német családnevek a 19. századi Magyarországon. A névmagyarosítások nyelvi-ideológiai hátteréről III/565
lom alól a 17. század végén felszabadított Magyarország ekkortól egészében a Habsburg Birodalom részévé vált. Ez a hatalmi berendezkedés a nyelvi jogokat is érintette, amennyiben a bécsi udvar — a birodalmi racionalitás szempontjaitól vezérelve — uniformizáló nyelvpolitikát folytatott, melynek eszközéül a német nyelv dominanciájának megvalósítása kínálkozhatott. Ennek a nyelvpolitikának a legmarkánsabb megnyilvánulásaként tett II. József 1784-ben határozott kísérletet arra, hogy a németet tegye meg az egész Birodalom hivatalos nyelvévé. Majd pedig — azt is követően, hogy Ferenc József császár 1849-ben vérbe fojtotta az utolsó Habsburg-ellenes magyar szabadságharcot — nem csodálkozhatunk azon, hogy az 1918-ig a Habsburg Monarchia keretein belül létező magyar nacionalizmus sajátos módon összekapcsolódott a Habsburg-, illetve németellenességgel is. A német, illetve az osztrák szó az elnyomás szinonimájának is számíthatott, a német nyelv pedig a Habsburg nemzeti és nyelvi elnyomás szimbólumaként is stigmatizálódott. A német nyelvnek, illetve a német-magyar kétnyelvűségnek a korabeli forrásokban lépten-nyomon tetten érhető elutasítása, stigmatizációja általában a fenti érvekre vagy azok valamelyikére való hivatkozással történt. Ennek szemléltetésére álljon itt egy korabeli idézet egy a Magyar Nyelvőrben megjelent írásból: „De határozottan károsnak és szükségtelennek tartjuk azt az elterjedt szokást, hogy a még magyarul beszélni alig tudó gyermeket azonnal német bonn kezére bízzuk s ezáltal fejletlen nyelvérzékét megrontjuk, anyanyelvének rejtettebb sajátságai iránt minden időre fogékonytalanná tesszük. [...] egy azonban bizonyos: ez a kétnyelvűség is eggyik kiváltó oka a nyelvérzék minden irányban észlelhető gyöngülésének s az irodalmi nyelv hanyatlásának".29 Nyilvánvalóan hasonló irányban hatott azonban az a tapasztalat is, amit a 19. század névváltoztatásait egybegyűjtő tudós szerző, a millenniumi ünnepségek előkészületeinek idején, munkája előszavában így fogalmaz meg: „Még évekkel ezelőtt, ha külföldi tévedt hazánk bármely városába, jogosan kérdezhette: ez már Magyarország? hisz a városok czímtáblái minden névvel telve voltak, csak magyar névvel nem, az utczákon magyar szót csakis elvétve, a falusi úgynevezett bugristól és egy pár alföldi deáktól hallhatta. A hatvanas években akárhányszor hallotam magyar nyelven társalogni, hogy fiát Günsbe viszi, avagy, hogy pressburgi Zwiebackot vett stb., és szintúgy kiflczamította volna nyelvét, ha ezeket magyar nyelven kellett volna visszaadnia, de talán nem is tudták, hogy Güns és Pressburgnak magyar nevük is van."3 0 Az itt bemutatott és elemzett tényezők a német nyelvi hátterű közösségek összességének társadalmi presztízsét érintették - igaz, nem azonos súllyal és mértékben. Feltétlenül meg kell említenünk ugyanis még egy meghatározó körülményt, mely e beszélőközösségek közül, illetve általában is kifejezetten a zsidó hátterúek társadalmi presztízsére, ezáltal pedig nyelvi viselkedésére volt hatással. A zsidóság sajátos különállásáról van itt szó egyfelől,3 1 másfelől, illetve ehhez is 29 Albert János: A magyar nyelv jelene és jövője I. Hol a hiba? Magyar Nyelvőr 23. (1894: 6. sz.) 246. 30 [Szentiványi Z.]\ Századunk i. m. 1. 31 Erről részletesebben L Karády Viktor munkáit, itt elsősorban: Asszimiláció és társadalmi krízis (A magyar zsidó társadalomtörténet konjunkturális vizsgálatához). Világosság 34. (1993: 3. sz.) 33-60.
