Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Szabó Noémi Gyöngyvér: Monasztikus férfikolostorok társadalmi kapcsolatai a 15-16. században a végrendeletek tükrében II/451

Közvetett pénzadományra lehet következtetni Lőrinc csorbái soltész Stolának tett végrendeletében - aki egyébként a monostor mellett a csorbái Szent András templomot is adományban részesítette: a soltészság jövedelmének Vt-ét juttatta ennek az egyháznak, hogy csütörtökönként Krisztus testének tiszteletére misét mondjanak. Az örökhagyó kikötötte, hogy adósságai kifizetése után a monostor az adományozott soltészságot szabadon értékesítheti. Az apát sok perbe bonyolódott a soltészsági jövedelem miatt, ezért inkább eladta Nádasdi István, Smerchen-i Lőrinc, Benedek, Szent-Iványi Benedek, Miklós és János nemeseknek.4

6 Az adományok többségét kitevő birtokok nem voltak tül jelentősek. Ez különösen akkor meglepő, amikor Fraknói Gróf János fia Vilmos és neje, Dorottya végrendeletét olvassuk. A Nagymartoni-rokonság tagjai a csornai prépostságnak mindössze Hevej birtokot adományozták, a rajta élő népekkel együtt, mint mondták: hogy „az isteni tisztelet fénye emelkedjék" és a „szerzetesek között a regula betartása minél tökéletesebb lehessen". Mindezek ellenében a konvent lelki üdvükért hetente három misét mondott. Az eset azért is figyelemreméltó, hiszen a Fraknói család befolyásos família volt, és ehhez képest egy birtok az üdvözülés elnyeréséért kevésnek tűnhet. A hazai nemesség csak korlátozottan 46

Lőrinc egyébként a stolai monostornak juttatott 3

Á részből 200 forintot adott nővérének, Zsuzsannának is. A csorbái soltész azért részesítette a monostort végrendeleti adományban, mert — mint mondta — rendtársuk volt, ráadásul a rendelkezést még tíz évvel azelőtt tette. A szerzetesek pedig megengedték neki, hogy elmehessen a közösségből és végezze a munkáját, majd ismét visszatérhessen oda (... quod ante decern annos illud legasset pro eo etiam, quod esset confrater eorum de ordine eodem, quod sibi liberam licentiam dedissent exeundi et facta ac labores ipsius exercendi et iterum reintrandi) — DL 65 308.; Szent-Iványi 85. sz. — A stolai apát által említett soltészsági perek gyökerei egészen 1421-ig nyúlnak vissza. Ekkor Lőrinc húgával, Margittal és sógorával, Weischenk Péterrel megegyezett abban, hogy Péterék meghatározott összegért eladják Lőrincnek soltészsági részüket és az arra vonatkozó okleveleket is átadják neki. Lőrinc az első részlettel jelentkezett a lőcsei plébánosnál, de Péter részéről senki nem jelent meg, hogy a pénzt átvegye. Tíz évvel később Lőrinc panaszolta, hogy Péter már több éve az ő soltészságában tartózkodik és kérte a hatóságokat, hogy kényszerítsék őt távozásra, de a panaszos a per határnapjául kitűzött napon nem jelent meg, ezért elmarasztalták. Lőrinc még ugyanebben az évben ismét bevádolta sógorát, akiről kiderült, hogy már három éve elhagyta a soltészsági házat, mivel azonban Lőrinc nem tett eleget kötelezettségeinek, ezért visszaköltözött oda. Az 1431. máj. 5-én zárult pert végül Péter nyerte meg (Szent-Iványi 69-70.; 82-84. sz-ok). A stolai monostornak 1436. márc. 9-én zárult a pere Péter gyermekeivel, akik megtámadták Lőrinc végrendeletét, amelyről azt állították, hogy nem érvényes. Az ügy érdekes mellékszála, hogy Benedek csorbái nemes ekkor bemutatott egy olyan oklevelet, melyben Péter eladta Lőrincnek a vitatott soltészsági részt. A felperes Péter fia Orbán ezt tagadta. Végül a bírák úgy döntöttek, hogy Lőrinc végrendelete érvényes ugyan, de Péter részének eladása „nem teljesen bizonyult be". A szepesi káptalan ekkor hozott ítéletének értelmében a stolai monostort a soltészsági jövedelemnek egyik fele egészben és másik felének csak negyede illette meg (Szent-Iványi 87. sz.). Azokkal a nemesekkel, akiknek az apát 1436. aug. 29-én eladta a soltészsági részét (DL 65 309.; Szent-Iványi 88. sz.) Lőrincnek korábban több pere is volt. 1421-ben panaszolta Lőrinc, hogy soltészsági jövedelmeit ezek a nemesek már 20 év óta beszedik. Az ügy kétszer került Zsigmond király elé: egyszer 1422. jún. 11-én, amikor az uralkodó Lőrincet és sógorát különös védelmébe fogadta, másodszor pedig 1429. febr. 24-én. Ekkor György szepesi prépost Berzevici Péter tárnokmester elé utalta az ügyet, de itt nem nyert végleges döntést Lőrinc, aki ezért Zsigmond királyhoz fordult. Az uralkodó — mivel más királyi ügyekkel volt elfoglalva — határnap kitűzésére utasította a tárnokmestert, és kijelentette, hogy a soltész ezután ne zavarja őt (ne eundem Laurencium amodo et deinceps in prefata causa contingat nostram inquietare maiestatem). Lőrinc végül megnyerte a pereskedést a vádolt nemesekkel szemben (Szent-Iványi 77.; 79-80. sz.).