Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Honvári János: Pénzügyi és vagyonjogi tárgyalások és egyezmények Magyarország és az Egyesült Államok között, 1945-1978 I/37

A külföldi tulajdonban lévő vállalatok államosítása után a tőkés országok kártalanítást követeltek. Magyarország ugyan nem ismerte el a kártalanításra vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségét, de a normális kereskedelmi kapcsolatok fenntartása érdekében — kölcsönös pénzügyi engedmények mellett — hajlandónak mutatkozott globális vagyonjogi megállapodást kötni. A tartozások és követelések számszerűsítése körül nagy viták dűltak, a vagyontárgyak értékének egyenkénti megállapításában pedig nem tudtak dűlőre jutni, ezért a rendezés globális összege az egyedi értékeléseket mellőző, kölcsönös engedményeket feltételező alkufolyamatban alakult ki. A kártalanítást általában forintban állapították meg, de ha Magyarország mégis devizában fizetett, akkor további engedményt kapott.1

8

Az egyezményben kialkudott átalányösszeg végleges rendezésként magában foglalta az érintett tőkés ország csaknem összes követelését. A vagyonjogi megállapodások — Nagy-Britannián kívül — az 1952-ben államosított bérházakra általában nem vonatkoztak, az így keletkezett kárigényeket az érdekeltek rendszerint külön egyezményekben érvényesítették.1

9

A Nagy-Britanniával 1956 nyarán megkötött vagyonjogi megállapodásból — az egyébként meglehetősen tetemes — hosszú lejáratú kötvényadósságokat kihagyták, ezt az 1960-as évek közepén külön egyezményben rendezték.2

0 Mivel a hosszú és rövid lejáratú kötvények, záloglevelek, kincstárjegyek és egyéb értékpapírok külföldi tulajdonosainak száma igen nagy volt, ezért a magyar tárgyalódelegáció a kötvénytulajdonosokat képviselő bizottsággal jutott egyezségre. Ebben a tulajdonosok lemondtak a kamatokról és az adósság végleges kielégítése fejében elfogadták a hosszú lejáratú papírok még be nem váltott névértékének 6-23, a rövid lejáratú adósságok 15,3-22,5%-át. Az alku folyamán ötödére-nyolcadára csökkentett tartozást általában több évtized alatt és az érintett országba irányuló magyar exportbevétel bizonyos százalékával, néhány esetben erre a célra kapott kedvező feltételű hitellel törleszthettük.2

1 Magyarország 1957 végéig mintegy 0,4 milliárd Dft2

2

kárpótlást ismert el a fejlett európai tőkés országok felé. Ugyanakkor kb. 3,2 milliárd Dft-ra tehető a ha-18

A tárgyalások általában úgy indultak, hogy egyik fél sem volt hajlandó még tárgyalási alapnak sem elfogadni a másik által bejelentett vagyoni-pénzügyi igényeket. Az egyösszegű, minden követelést és tartozást magába foglaló globális megállapodásra azért hajlott mindkét fél, mert az egyes vagyontárgyak egyedi értékének megállapítása teljesen meddő és végeláthatatlan vitákhoz vezetett volna. 19

Franciaországgal pl. 1964 őszén sikerült az államosított házingatlanok kártérítésében megállapodni. Magyarország ezen a címen 1,15 millió frank kártérítést fizetett. (MOL M-KS 288. f. 5/355. őe.) 20

A magyar-angol kapcsolatok alakulására nézve részletesen lásd: Arday Lajos (2005) 21

A földreformmal és a külföldiek magyarországi javainak államosításával kapcsolatban keletkezett tartozásokat hazánk az adott országba irányuló export 4-9%-ával törlesztette. (MOL M-KS 288. f. 5/323. őe.) Nagy-Britanniával pl. 1956 nyarán olyan pénzügyi megállapodást kötött Magyarország, amelynek értelmében a kötvényadósságokon kívül fennálló magyar adósság fejében Anglia a szigetországba irányuló magyar export értékének 6,5%-át tarthatta vissza mindaddig, amíg a megállapodásban elismert 4,5 millió font tartozás le nem telt. (Szabad Nép, 1956. augusztus 23.) 22

A devizaforint egyes pénznemek hivatalosan megállapított paritásának arányát fejezte ki. A stabilizáció idején megállapított forint-aranyparitás alapján adódó 1 dollár= 11,74 Ft semmivel sem igazolható árfolyamon tényleges váltás nem történt, a devizaforintot Magyarországon kizárólag a különböző valutákban bonyolódó külkereskedelmi forgalom összegzésére használták. (Honvári János [2005 b] 451.)