Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Pósán László: A Német Lovagrend 1233. évi kulmi kiváltságlevele II/427
vábbi, könnyebb fegyverzetű lovast kellett kiállítaniuk. Akiknek 40 Hufénál kisebb birtokuk volt, mellvérttel és egyéb könnyebb fegyverzettel, lovasként voltak kötelesek a poroszok és minden más, Kulmerlandra törő ellenség ellen hadba vonulni, amikor azt a Rend elrendelte. Amikor azonban a poroszokat majd sikerül legyőzni és meghódoltatni, akkor a kulmerlandi terület birtokosai mentesülni fognak a hadjáratokban való részvétel kötelezettsége alól, s csak a tartomány védelmében kell majd fegyveres szolgálatot ellátniuk.97 A középkori német kolonizációs területek közül a hadjáratokban (expeditiones) való részvételi kötelezettség leginkább az Elba-Saale vidékén volt gyakorlat, míg Sziléziában inkább csak a tartomány (ország) védelmének kötelezettsége terhelte az itt megtelepedett birtokosokat, lovagokat. Úgy tűnik, a kulmi kiváltságlevél megpróbálta ötvözni ezt a két formát.9 8 A breslaui püspökségben a német jogon élő birtokosok például mentesültek a határokon kívüli katonai szolgálat alól, s ha a sziléziai herceg hadjáratra indult, akkor saját költségükön három felfegyverzett emberrel egy-egy hercegi vár védelmére voltak kötelesek vonulni mindaddig, amíg a herceg vissza nem tért az országba. Itt tehát a védelmi kötelezettség nem esetleges külső támadás esetén lépett érvénybe, hanem minden hadjárat alkalmával.99 A Kulmer Handfeste 18. cikkelye előírta, hogy mindazok, akik a Német Lovagrendtől örökíthető és szabad birtokot kaptak, a katonai kötelezettségen tül a Rend tartományúri és földesúri hatalmának joghatóságának elismeréseként évente úgynevezett „elismerési járadék"-ot kötelesek fizetni: 1 kölni vagy 5 kulmi dénárt, továbbá 2 márka súlyú viaszt. A katonai szolgálatot teljesítő birtokosokat a Rend jóindulatáról és védelméről biztosította.100 Az elismerésijáradék fizetése a fennálló jogi helyzetet és viszonyt volt hivatva kifejezni, azt, hogy Kulmerlandon, s majd később egész Poroszországban a Német Lovagrend nem hűbér-, hanem csak úgynevezett szolgálati birtokokat adományozott. Egy nemes vazallus ugyanis az Európában érvényes hűbérjogok többsége szerint semmilyen rendszeres járadékot sem fizetett seniorának.101 A Rend engedélyéhez kötötten, de a kulmi kiváltságlevél szabadon eladhatónak nyilvánította az ingatlant, a földbirtokot, s ez szintén nem az adományok hűbéri jellegét mutatja. A Kulmer Handfestére erős hatást gyakorló szász jogszokások hűbérjogra vonatkozó részei sem tartalmaztak az adománybirtokokra vonatkozóan elismerési járadékot, vagy szabad elidegeníthetőséget.102 A kiváltságlevél tanúinak felsorolásában ugyan a „feodales verő" kifejezés fordul elő, de ez — a későbbi oklevelek szö-97 PUB I. 1. 252. sz. 98 Kleinau, H.: Untersuchungen über die Kulmer Handfeste i. m. 255. 99 Pfitzner, J.: Besiedlungs-, Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte i. m. 312. 100 PUB I. 1. 252. sz. 101 Boockmann, H.: Der Deutsche Orden i. m. 125. - A hűbéri viszonyokra vonatkozóan Id. Marc Bloch: A feudális társadalom. Bp. 2002. 165-258.; Heinrich Mittels: Lehnrecht und Staatsgewalt. Untersuchungen zur mittelalterlichen Verfassungsgeschichte. Darmstadt 1958.; Karl Bosl: Das ius ministerialium. Dienstrecht und Lehnrecht im deutschen Mittelalter. Studien zum Mittelalterlichen Lehnwesen. (Vorträge und Forschungen 5.) Lindau-Konstanz 1960. 51-94.; Louis Ganshof: Was ist das Lehnwesen? Darmstadt 1961.; Elisabeth Magnou-Nortier: La féodalité en crise. Propos sur „Fiefs and Vassais" de Susanas Reynolds. Revue Historique N° 600 (1996) 253-348. 102 Szász tükör 255-327.
