Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Pósán László: A Német Lovagrend 1233. évi kulmi kiváltságlevele II/427
vischer, fischer).55 Az, hogy egy folyón csak meghatározott szakaszon engedélyezték a halászatot, a magdeburgi jogból került át a kulmi kiváltságlevélbe.5 6 A halászat mellett a Kulmer Handfeste a vadászat kérdéséről is rendelkezett. A 14. cikkely előírása szerint a kulmi és thorni polgárok bizonyos korlátozásokkal vadászhattak földjeiken. Vaddisznó, medve és szarvas (és a már említett hód) kivételével bármilyen vadat elejthettek, de azok első lapockáit kötelesek voltak a Német Lovagrendnek beszolgáltatni.57 Ez a fajta korlátozott vadászati jog a dél-németországi, elsősorban württembergi gyakorlatból került át Poroszországba azzal a különbséggel, hogy a délnémet területeken egyetlen vad sem jelentett kivételt.5 8 A magyarországi telepes városok esetében is szabályozták az oklevelek a vadászat jogát.5 9 A kulmi kiváltságlevélnek bizonyos állatok elejtésére vonatkozó korlátozásában a korabeli németországi joggyakorlat hatása érhető tetten. A német tartományok többségében ugyanis a 13. századra a nagyvadak (medve, szarvas, vaddisznó) vadászata egyre inkább tartományúri előjog lett.6 0 Érdekes ugyanakkor, hogy az adománylevél a térség egyik legnagyobb testű vadját, a bölényt például — eltérően a szarvastól — nem sorolta a vadászati tilalom alá eső állatok közé. A halászathoz hasonlóan a Német Lovagrend a vadászattal kapcsolatosan is a tartományúri hatalom vitathatatlan birtokosaként viselkedett, hasonlóan a német tartományi fejedelmekhez. A birodalomban ugyanis csak a territoriális hatalom birtokosai adományozhattak erdőhöz kapcsolódó jogokat, így vadászati jogot is.6 1 Az erdőkre, erdőhasznosításra vonatkozó jogok egyre következetesebb érvényesítése a 14. századtól már számos német fejedelemségben hozzájárult a tartományúri hatalom fokozatos erősítéséhez.6 2 A kulmi kiváltságlevél 6. cikkelyében a Német Lovagrend ígéretet tett arra, hogy sem Kulm, sem pedig Thorn városában nem birtokol olyan ingatlant, amelyik nem tartozik a városi magisztrátus hatásköre alá. Ha egyházi szervezetként, szerzetesrendként mégis kapna valakitől kegyes adományként ilyet, akkor azt csak arra fogja használni, amire korábban is használták.63 Arra vállalt kötelezettséget, hogy az ily módon tulajdonába került ingatlanok jogállása változatlan marad, azaz a város határán .belül a tartományúri hatalom sem 55 Liber memoriarum Colmensis civitatis 368, 334b, 332, 423, 316a, 310a, 302a, 297a, 378a, 384a, 302b. sz-ok. 56 Brünneck, W.: Zur Geschichte des altpreußischen Jagd- und Fischereirechts i. m. 92. 57 PUB I. 1. 252. sz. 58 von Brünneck, W: Zur Geschichte des altpreußischen Jagd- und Fischereirechts i. m. 92. 59 Fügedi E.: Középkori magyar városprivilégiumok i. m. 266. 60 Richard Schröder: Lehrbuch der deutschen Rechtsgeschichte. Berlin-Leipzig 1922. 583. 61 Hermann Thimme: Forestis. Königsgut und Königsrecht nach den Forsturkunden vom 6. bis 12. Jahrhundert. Archiv für Urkundenforschung 2. (1909) 101-154.; Thomas Zotz: Beobachtungen zu Königtum und Forst im frühen Mittelalter. In: Jagd und höfische Kultur im Mitelalter. Hg. Werner Rösener. Göttingen 1997. 95-122.; Werner Rösener: Der Wald als Wirtschaftsfaktor und Konfliktfeld in der Gesellschaft des Hoch- und Spätmittelalters. Zeitschrift für Agrargeschichte und Agrarsoziologie. 55. (2007) 20. 62 Erről pl. Rudolf Kieß: Die Rolle der Forsten im Aufbau des württembergischen Territoriums bis ins 16. Jahrhundert. Stuttgart 1958.; Karl-Heinz Spieß: Herrschaftliche Jagd und bäuerliche Bevölkerung im Mittelalter. In: Jagd und höfische Kultur i. m. 231-254. 63 PUB I. 1. 252. sz.
