Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391
tett-e közül az egykori totemekhez. Azt mindenesetre okkal feltételezzük, hogy a 13. századi címereket a birtokhatár jelölésére is használták: egy 1240-ből fennmaradt adat szerint a IV Béla király által Miklós gömöri ispánnak juttatott Tardona falu mezsgyéjén „egy fán, amelyet bükknek neveznek, meg van jelölve Gyula bán pajzsának a jele".169 Még egyszer hangsúlyozzuk azonban, hogy a kérdés végleges érvényű, megnyugtató megoldása források híján nem lehetséges: az iménti magyarázatot magunk is csupán lehetséges hipotézisként fogalmazzuk meg. III. Összefoglalás Dolgozatunk végére érve eredményeinket két pontba foglalhatjuk. Először is a 13. századi forrásanyag vizsgálata révén rámutattunk: korai nemzetségi címereinken általánosságban tényleg kimutatható az a tendencia, amelyet első ízben Györffy György tett szóvá, s amely szerint a honfoglaló nemzetségfőktől származtatott genusok totemként is használatos állatalakot, a jövevények leszármazottai ellenben mesteralakot vagy növényi elemeket ábrázoltak címereikben. Mindez azonban nem érvényesül általános jelleggel, csupán hangsúlyos kivételek mellett. Egyfelől mind a növényi motívumok, mind a heraldikai mesteralakok használata igazolható olyan nemzetségek jelvényein is, amelyeket Kézai (és a 14. századi krónikakompozíció) annak ellenére sem említ az advenák jegyzékében, hogy a 13. század második felében a politikai élet jelentős szereplői voltak. Másfelől a jövevény nemzetségek között is akad olyan, amely állatábrázolást használt címerül. Ezzel kapcsolatban önálló exkurzust szenteltünk annak igazolására, hogy a Hahótok legkorábbi pecsétjeinek tanulsága szerint a genus eredetileg mellékalakok nélküli ökörfejet ábrázoló címert viselt. A keresztet, amelyet Csoma József nyomán Györffy a nemzetség heraldikai szimbólumában állandó jelleggel szereplő, lényegi kiegészítésként értékelt, magunk kizárólag Búzád bán ágán jelentkező címertörésként értelmeztünk - s amennyiben igazunk van, úgy ez a magyar heraldika törénetének legkorábbi kimutatható címertörése. Dolgozatunk második fejezetében öt elemre épülő argumentációval igyekeztünk cáfolni Györffynek azt a nézetét, amely szerint a „szittya" nemzetségek címerei minden kimutatható esetben visszavezethetőek a pogány kori totemekre; ennek során külön is kitértünk Nagymartom család szimbólumának a magyar krónikás hagyományban meglepően részletesen tárgyalt magyarázatára, illetve ennek lehetséges értelmezésére. Nézetünk szerint a korai nemzetségi címereken megfigyelhető szabályosságok legvalószínűbben összetett motívumrendszerre vezethetőek vissza, amelynek elemei: az egyes nemzetségek saját hagyományrendszere (ennek részeként egyes esetekben természetesen az ősi totemek is felkerülhetnek a címerekre, de ez semmiképp sem feltétlen szabályosság), az adott genus műveltségének jellege, a kordivat és a nemzetség igénye a reprezentációra. Az általunk kínált magyarázat — miként ezt a maga helyén is hangsúlyoztuk — erősen hipotetikus jellegű, hiszen források híján a probléma egyértelmű megoldá-169 signatum est super una arbore, que byk vocatur, signum clipei Iule bani - DL 246. (ÁÚO VII. 100-102.), idézi: Bertényi /.: Középkori címerjogunk i. m. 29.
