Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Körmendi Tamás: A magyarországi nemzetségi címerek kialakulásának kérdéséhez II/391

mezejében pólyával díszített címerpajzsot látunk, rajta a pajzsfőben pedig két lépő madarat (talán galambot vagy rigót).5 9 A mesteralak vélhetően a királyi cí­merből vezethető le,6 0 míg a madárfigurák nyilván a pecséttulajdonos szemé­lyes vagy nemzetségi jelképéből. Balog Miklós címerét azért nem merjük egyér­telműen korai nemzetségi szimbólumként azonosítani, mert — ellentétben pél­dául az Osl, a Péc vagy a Pok nemzetséggel, amelyeknek szintén csak egy-egy tagjától maradt fenn Árpád-kori címeres pecsét — a Budmérek címerhasznála­tára nemcsak a 13. századból, de a későbbi időkből sem maradtak fenn forrá­sok. Balog Miklós atyafisága nem tartozott a legjelentősebb nemzetségek közé: tagjai között nem tudunk további személyeket kimutatni, akiket akár a maga­sabb színvonalú reprezentáció igénye, akár hivatali tevékenységük okán bizo­nyosan a címerhasználók feltételezett köréhez sorolhatnánk.6 1 Lajstromunkba mindenesetre a teljesség kedvéért — az értelmezési nehézségek hangoztatása mellett — Budmér nembéli Balog Miklós mester címerét is felvesszük. A Csák nemzetség oroszlános címerének 13. századi meglétét — IV László királynak a dolgozatunk bevezetőjében idézett oklevelén túlmenően — egy kora­beli pecsétnyomó és öt különböző lenyomat dokumentálja. A napjainkban ismeret­len helyen lappangó, stíluspárhuzamai alapján a 13. század elejére keltezett vörös­réz typarium körirata szerint bizonyos Demeter mesteré volt: őt elsőként Nagy Iván azonosította a nemzetség ugodi ágából való Demeter királyi asztalnokmester­rel, aki 1217-1240 között szerepel forrásainkban.6 2 A nyomó kör alakú mezejében ágaskodó oroszlán látható. Jelenlegi ismereteink szerint ez a typarium a világi élő­amelynek utolsó szavában sajnos a nemzetségnév szinte valamennyi betűjének letört a lenyomat pe­reme felé eső része — leginkább [- - - MA]GISTRI DE GENERE BVDMER (?) formában tudjuk re­konstruálni. Másodszor pedig azért, mert egy keltezetlen irat szerint Balog Miklós fiát Mihálynak hívták (ÁÚO X. 442.; idézi: Wertner M.: Családtörténeti adalékok i. m. 136-137.); a pécsi káptalan pedig 1285-i oklevelében említi Budmér (Budmer) nembéli Miklós ispán fia Mihályt (ÁÚO IX. 435-437.). A két adat, ha nem is bizonyítja, de mindenesetre valószínűsíti, hogy a királyi asztalnokmester a Budmérek közül származott. 59 DL 91 109. - MKCs 844.; BTM 65.1607.; fényképét 1. Bodor /.: Árpád-kori pecsétjeink i. m. 21, 38. sz. kép. 60 Uo. 14. 61 Felmerült annak lehetősége is, hogy a Budmér nemzetség várjobbágyi eredetű volt (Györffy György. Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I-IV Bp. 1963-1998. I. 256.; vö. Uő: A ma­gyar nemzetségtől i. m. 14-15.). Magunk ezt semmi esetre sem tartjuk bizonyosnak. A genus tagjai közül — Balog Miklóst leszámítva — csak egyetlen személy szerepel forrásainkban néven nevezhető hivatalban: szolgabíróként, a többiek vagy saját ügyeik kapcsán, vagy mint fogott bírák bukkannak fel (Karácsonyi J.: A magyar nemzetségek i. m. 311.; Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 290-291.). Tény, hogy ez utóbbi minőségben, a conprovincionales között várjobbágyok is szerepelni szoktak, azonban természetesen nem csak ők (Zsoldos Attila: A szent király szabadjai. Fejezetek a várjob­bágyság történetéből. [Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 26.] Bp. 1999. 137-140.), te­hát ezen az alapon semmi esetre sem lehet bizonyítani a Budmérek várjobbágyi származását. Igaz az is, hogy forrásaink szerint csak egyetlen faluban (a Baranya megyei Budmérben) volt birtokuk {Györffy Gy.: Történeti földrajz i. m. I. 256.), de ez szintén nem lehet elegendő ahhoz, hogy várjobbá­gyi eredetűnek mondjuk őket; ráadásul sem Budmérban sem annak közvetlen szomszédságában, Borjádon, Ivánon és Pócsán nincsen adatunk Árpád-kori várföldekre (uo. I. 289, 319, 370.). Végeze­tül azt sem tartjuk túlságosan valószínűnek, hogy 1255-ben IV Béla kormányzatában az egyik udvari méltóságot várjobbágyi származású személy viselte volna. 62 Nagy Iván: A Csák nemzetség I. Turul 3. (1885) 49, 55.; Engel P.: Magyar genealógia i. m. Csák nem 7. tábla.

Next

/
Thumbnails
Contents