Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Daniela Dvoráková: A ló a középkori Magyarországon. (A középkori lovak hierarchiájáról, fajtáiról, színeiről és árairól) II/357
rán az adószedő lovát ki kellett kötni a paraszt házához.65 Nehéz azonban megmondani, hogy ez a törvény mennyire volt betartható a gyakorlatban. Nemcsak a parasztok, familiárisok és alacsonyabb nemesek tartották vagyontárgynak a lovat. A gazdag arisztokraták is kincseik közé sorolták lovaikat. A ló mint „vagyontárgy" a hozomány,6 6 a rokonok közti vagyonfelosztás és — szinte mindig— a végrendeletek része volt. Elmondhatjuk, hogy a végrendeletekben, az egész középkorban, rendre szerepelnek lovak; néha még színüket, korukat és nevüket is feltüntetik. Teljesen kivételes ugyanakkor ebben a tekintetben egy Geszti Péter nevű nemes végrendelete 1402-ből. Ebben egyenként sorolnak fel 107 lovat, melyeket az örökhagyó rokonai, familiárisai és szolgálói között osztott el. Még több lovat is említhetett eredetileg a végrendelet, de az oklevél egy része sérült és hiányzik az a szöveg, ahol a többi lóról esik szó. Néhány lónak, amelyekről Péter úr rendelkezik, neve is van; mindegyik esetben a színével összefüggően: Vathaisti, Zegedeiysti, Forgozeg, Thyboldpey és Bothopey -vagyis üsti, szög és pej. A nemes vagyonának felsorolásából kiderül, hogy vagyonának alapját leginkább lovak adták.6 7 Mivel a lovak szükséges és állandóan keresett árut jelentettek, a tolvajok kedvelt célpontjai voltak. Azok a lovak, amelyek szabadon éltek a legelőkön — főleg, ha nem őrizték őket gondosan — könnyű zsákmányt ígértek. Igaz viszont, hogy nehéz volt elrejteni őket, főleg nagyobb létszám esetén. Ezért a bűnös személye gyakran ismertté vált, hiszen aligha lehetett egy ötven lóból álló ménessel eltűnni anélkül, hogy valaki észre ne vette volna, vagy legalább az állatok nyomokat hagytak volna maguk után. Ahhoz, hogy a sértett érvényesíthesse igazát, bonyolult peres eljárásra volt szükség, és addig a lovak már messze járhattak.Gyakran nem is igazi értelemben vett lopásról volt szó, hanem régi elszámolások kiegyenlítéséről, tartozásbehajtásról, bosszúállásról és hasonló esetekről, melyekről számos feljegyzést találunk az oklevelekben. Illusztrációként idézünk néhányból. A legnagyobb számú ellopott vagy elvezetett lovat 1433-ban jegyezték fel, amikor a temesi ispán, Rozgonyi István familiárisai egy jelentős nemesi család 900 lovát hajtották el a Maros folyó környékén, illetve 1423-ban, amikor Pásztói János özvegyének birtokáról 500 lovat vittek el. Hihetetlen számok ezek, de az oklevelekben valóban fel vannak jegyezve.6 8 Egy másik esetben 108, egy újabban pedig 166 lovat loptak el.6 9 Az esetek többségében azonban néhány tucat lóról volt szó. 1340-ben Sopron megyében egy bizonyos nemesnek elloptak a méneséből 14 nagy szelidítetlen kancát, melyekből kettőt sikerült visszaszereznie, de a többit mind elvesztette.7 0 1421-ben egy má-65 Décréta Regni Hungáriáé. Gesetze und Verordnungen Ungarns. 1458-1490. Collectionem manuscriptam F. Döry additamentis auxerunt, commentariis notisque illustraverunt Georgius Bónis, Geisa Érszegi, Susanna Teke. Bp. 1989. 291. 66 Példaként felhozhatunk egy 13. századi oklevelet (DL 84 214.), a példák száma azonban bőségesen szaporítható. 67 ZsO II/l. 1724. sz., 1. még Belényesy Márta-. A ló becse középkorban. (Egy XV századi végrendelet tanulságai). Etnográfia 68. (1957) 337-342. 68 DF 238 192., DL 43 634. 69 A nemestől elvették 100 ménesbeli lovát és 8 szelídített lovát - ZsO H/1. 3713. sz., vö. DL 53 072. 70 Sopron vármegye története. Oklevéltár I—II. Szerk. Nagy Imre. Sopron 1889-1891. (a továbbiakban: Sopron oki.) I. 161.
