Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Koszta László: A nyitrai püspökség létrejötte. (Nyitra egyháztörténete a 9-13. században) II/257
nem tudta a tizedjegyzék alapján pontosan szétválasztani a két főesperességet. Nem a pápai tizedszedők keverték össze tehát a nyitrai és az esztergomi tizedeket, hanem a jelenség a nyitrai püspökség létrejöttének sajátos történetéből vezethető le. Végezetül arra is választ kellene adni: a 12. század végén Esztergom miért mutatott hajlandóságot, hogy területének egy részéről lemondjon, átengedje azokat a területeket — döntően Nyitra északi részét és Trencsén megyét — amelyekre az alapításkor és a 12. század nagy részén igényt tartott. Mindez azért is figyelemre méltó, mert nyilvánvaló, hogy az ország peremterületei betelepülésének előrehaladtával erről a vidékről a 12. század végén jóval nagyobb bevétel származott, mint a század elején. A 12. század végén Esztergomban egy egyházi reformot kívántak megvalósítani. Ennek leginkább liturgiái vetületei ismertek, de vélhetően szervezeti következményei is lehettek. A gregoriánus reform pártján álló 12. század végi esztergomi főpapok nyilvánvalóan tudatában voltak annak, hogy a terület nélkül működő, suffraganeusi jogokkal nem rendelkező nyitrai püspökség léte nehezen egyeztető össze az egyre inkább előtérbe kerülő kánoni normákkal. Vélhetőleg a nyitrai püspökök is törekedtek a suffraganeusi jogállás megszerzésére a 12. század második felében. Konkrét adataink nincsenek erről ugyan, de a gurki példa megengedi ezt a feltételezést. Sejtésünket alátámasztja az, hogy a 12. század végén és a 13. század első évtizedeiben a nyitrai főpapok nagyon agilisan törekedtek az elnyert suffraganeusi rang tartalmi megtöltésére és az újonnan megszervezett egyházmegye működéshez szükséges anyagi alapok előteremtésére. Az érsekség részéről a Nyitra megyei és a trencséni területekről való lemondásban, az új egyházmegye kialakításában döntő szerepet játszhatott az, hogy mindezért kompenzációt kaphatott. Az 1183. évi királyi oklevélből világos, hogy az átalakítási folyamatot támogatta III. Béla király is. A 12. század közepén meginduló Ziospestelepítések első gazdasági eredményei a 12. század végén, III. Béla uralkodása idején jelentkeztek. A királyi kincstár számára egyre jelentősebb bevételi forrást jelentett a hospesek adója, amelyet Dél-Erdély vonatkozásában az úgynevezett III. Béla-kori jövedelemösszeírás is bizonyít. Dél-Erdéllyel együtt megindult a Szepesség, a Felvidék középső területeinek a benépesítése. Előrehaladását mutatja a szepesi vár építésének megkezdése a 12. század végén.314 A terület — amely eredetileg, legalábbis a keleti része Borsod megyéhez,31 5 tehát az egri püspökséghez tartozhatott, nyugati része pedig talán Gömör megyéhez31 6 — betelepülése Gömör és Torna irányából, tehát az esztergomi érsekség felől indult meg, majd a német telepesek érkezésével gyorsult fel. A 12. század végén már látható volt, hogy az egyre népesebb szepesi terület egyházi felügyelete komoly befolyással és jövedelemmel fog járni. Nyilvánvaló, hogy Esztergom és Eger egyaránt igényt tarthatott erre a területre. Szepesség világi és egyházi igazgatásának a kiépítése, alapjainak lerakása a 12. század végén, a 13. század legelején történt meg. A terület, Szepes megye az 314 Koszta László: 11. századi bencés monostor a Szepességben? Századok 142. (2008) 348-349. 315 Kristó Gy.: A vármegyék kialakulása i. m. 390.; Kristó Gyula: Szepesség. In: KMTL 637. 316 Zsoldos Attila: Szepes megye kialakulása. Történelmi Szemle 43. (2001) 29.
