Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Földes György: Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956-1989 (Ism.: Joó András) I/251

nem a költségvetési kihatások, a népgazdaság teherbírási képessége körül forgott. A szerző e tanulmányban a terveket, ill. az elkészítő személyek szerepét, motivációit részletesen elemezve mutatja be e döntés előkészítését, majd a törekvések sikertelenségét. Felfogása szerint a „történet túlmutat önmagán: alkalmas a korabeli oktatáspolitika döntési (tervezési és irányítási) mechanizmusainak bemutatására, s talán a döntéshozók politikai-világnézeti motívumainak és a tanítóképzős tanárok korabeli reakcióinak felvillantására is". (Donáth E: i. m. 169. o.) A harmadik tanulmány a tanítóképzés érdekében folytatott újabb offenzívát mutatja be, de ezúttal már a Hegedűs-kormány (1955-1956) időszakában (Vizsgálatok, diagnózisok - javallatok. Kísérletek a tanítóképzés világnézeti-politikai és szakmai rekonstrukciójára a Hegedűs-kormány idején címmel). Bár a korábbi konfliktusok erre az időszakra is áthúzódnak (anyagi háttér hiánya, tanítóképzők és egyetemek-főiskolák szakmai ellentétei stb.) végül ez a küzdelem bizonyos értelemben sikerrel jár majd: az 1956 nyarán meginduló kezdeményezésre 1958-ban, az MSZMP PB döntése nyomán, felsőfokúvá alakul át a tanítóképzés. A szerző bebizonyítja azonban, hogy az állampárt politikai preferenciái ekkor is működnek: a tanítóképzés színvonalának emelésért indított harc a párt ifjúságpolitikájának szerves részét alkotja. A pedagógus, és különösen a tanító, a párt funkcionáriusának/propagandistájának kétes rangját kapja. Továbbra is direkt politikai szocializációval kívánják „felelősségteljes feladatára", a fegyelmezett, öntudatos szocialista ember kinevelésére „átnevelni". Donáth Péter érzékletesen írja le, hogyan válik e kontextusban a pedagógusképzők (s így a tanítóképzők) megerősítése a káderpolitika részévé. Mindezt kiegészíti két tanítóképzőben elvégzett, korabeli ún. „brigádvizsgálat" elemzésével, amelyek során a világnézeti-politikai követelmények érvényesülését mérték fel az adott oktatási intézményben. Ezek a részek a köteten belül önmagukban is egy-egy kisebb esettanulmányt jelentenek, és kiválóan érzékeltetik azt a politikai-szakmai közeget, amelyben a lobbiharcok lejátszódhattak (s igen tanulságos összehasonlításuk az akkori tanítóképzőkbe járókkal már a rendszerváltás után készített interjúkkal). A tanítóképzők számára így szakmai hasznot is hozó 1958. évi döntés a döntéshozók „ambivalens motívumaival és hamis premisszáival társul". Egyetértünk a szerző összefoglalásával még a felsőfokúvá válást tervét 1956 júliusában előterjesztőkre (Andics Erzsébet és Jóboru Magda) vonatkozóan: „Az »akié az ifjúság, azé a jövő« s az »akié az iskola, azé az ifjúság« egyszerűsítő képleteiből kiindulva, a problémát a gyökerénél, a kisgyermeknél próbálták megragadni: a direkt politikai szocializáció kulcseszközének tekintett tanítóképzés hatékonyságát kívánták javítani. Előbb változatlan keretek között: a tanterv átdolgozásával, az intézménytípus fölötti szakmai és politikai ellenőrzés »fokozásával«, valamint »a nevelőt magát is nevelni kell« tézis szimplifikált értelmezésével, s »káderpolitikai«, adminisztratív eszközökkel próbálták céljaikat elérni, de -— mint vizsgálatainkból kiderül — nem sok sikerrel. Ezt követően - egy különös, az elsősorban a hatékonyabb direkt politikai szocializációt szorgalmazókból és a tanítóképzés professzionális szempontjait (is) preferálókból álló eseti koalíció sajátos összjátékának eredményeként ... döntöttek..." (Donáth P: i. m. 303. o.) A döntést, azaz a tanítóképzés a felső fokúvá válását a szerző sorsdöntőnek tekinti, de ugyanakkor nem feledkezik meg a politikai háttér, a döntési mechanizmusok, politikai szándékok egyértelmű kritikájától sem, s ez akárhogyan is nézzük, visszavetül magára a döntésre is. Mert minden ténynek, eseménynek több olvasata lehetséges, s több nézőpontja van. Kovács Eva Földes György MAGYARORSZÁG, ROMÁNIA ÉS A NEMZETI KÉRDÉS 1956-1989. Budapest, Napvilág Kiadó, 2007. 562 o. Az elmúlt évek során egyre több olyan, elmélyült kutatómunkán nyugvó kötetet vehetünk kézbe, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy a Kádár-korszak politikatörténetének meghatározó eseményeit és döntéseit immár jelentősebb időtávlatból, egyre inkább részrehajlástól mentes szemlélettel ítélhessük meg. Földes György hosszú történelmi időszakot átfogó munkája is ide sorolható. A forrásfeltárás és elemzés szempontjából a viszonylag közeli múlt tárgyilagos megismertetése kivételes kihívást jelent. A külpolitikai vonalvezetés, a nemzetközi folyamatok és az egyes nemzetek közötti viszony ráadásul olyan bonyolult, gyakran még évtizedeken át rejtve maradó relációk eredményeként alakult, amelyeknek megértése, logikus rendbe foglalt előadása nehéz feladat. A Napvilág Kiadó gondozásában megjelent esztétikus küllemű, színvonalas kötet szerzője valóban át-