Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bihari Péter: Lövészárok a hátországban. Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán (Ism.: Szabó Dániel) I/245

kettő szerepel a korszak publicisztikájában és politikai beszédeiben kiemelten: A hadiszállítók, „hadimilliomosok" kérdése, azaz mindazon problémák, amelyek a háborús hiánygazdaság, az azt valamiféleképpen kezelni hivatott „központok" és egyéb szervezetek, s az adott lehetőségekkel visszaélők okoznak szerepel az első helyen. A zsidók gazdagodnak, míg mi éhenhalunk jelszava valóban játszhatott mozgósító szerepet bizonyos társadalmi rétegeknél. Az amíg mi harcolunk, szenvedünk a fronton, addig ők otthon lógnak, kihúzzák magukat a szolgálat alól a második meghatározó vád, ami hozzátevődik a korábban is meglévő antiszemita érzületekhez. Természetesen a világháború alatt, amikor tényleges galíciai menekültek is vannak az országban, bármily kis, szinte elhanyagolható számban, jelenlétüket fel lehet használni a régi „a galíciaiak" megszállnak bennünket és elzsidósítják a nemzetet vád újraélesztésére. Itt jegyezném meg, hogy talán nem volt szerencsés a könyv címlapjára a mai Júlia utca környékén bemutató jelleggel létrehozott (pasaréti) lövészárokban sétáló középosztálybeli közönségről készített fotót tenni. A szerző munkájában nem erről a hátországi kiállítási lövészárokról írta könyvét, hanem a hátországban létrehozott ideológiai lövészárokról, ahol egyik oldalon az egyre antiszemitább jobboldal, vagy radikális jobboldal áll, s a másik oldalon a liberalizmus megmaradt képviselői, az éppen kialakuló demokratikus gondolkodás képviselői s a zsidóságot vállalók s védők állnak, s lőnek egymásra. Az antiszemitizmus radikalizálódásának szemléltetésére és/vagy bizonyítására Bihari bemutatja a képviselőházi vitákban megjelenő új hangot (alapvetően az antiszemita és az újonnan szerveződő „hungarizmus" toposzai szerint s nem mindig kronologikus rendben, ami egy magamfajta régimódi történész számára egy alakulási folyamatban néha zavaró). Bemutatja az új, vagy újonnan megerősödő mozgalom lapjait — jelezve, hogy elterjedtségükre nincsenek komoly adataink — így valószínűleg a képviselőházi szónoklatok s a helyi kampánykörutak messze több emberhez eljuttatják az „igét", mint a mozgalmi lapok (Új Nemzedék, A Sajtó, Magyar Kultúra, stb). Ugyanez a helyzet a másik lövészárokba került (szorult) másik tábor lapjaival és érvrendszerével, szóljon a szerző akár az Egyenlőségről, akár a Huszadik Századról. Bihari könyve igen érdekesen veti fel, hogy egy társadalmi réteg pillanatnyi egzisztenciális frusztrációja, s társadalmi megosztottságának növekedése miként vezethet újabb antiszemita toposzokhoz s a régi toposzok hangoztatásának radikalizálódásához, érdekes módon az ellentábor (a magát defenzívában érző másik lövészárok) belső fejlődéséről sokkal kevesebbet tudunk meg, sokszor pusztán a megnyilvánulások konstatálásával találkozhatunk. Egyetlen egy dolog kelt a recenzensben hiányérzetet. A munka egész gondolatmenetét és Magyarországról összegyűjtött logikusan összerendezett adatmátrixát nemzetközi összehasonlításban helyezi el, mint említettem szinte tartalmazza a legújabb (nem hadtörténeti) első világháborús irodalom tematikus annotált bibliográfiáját. Ugyanakkor mintha az itt megjelenő cizelláltság kevésbé jelenne meg az ábrázolt jelenségeknek magyarországi elhelyezésében. Nem pusztán olyan apróságokra gondolok, hogy nem kapcsolja össze a témával, hogy miért mások a magyarországi kivételes törvények, mint például az ausztriaiak vagy a németországiak, miért más a hadsereg szerepe a hátország életében a cenzúrában stb. Ezekről szívesen olvastam volna, s nem pusztán a szerző álláspontját arról, hogy a fentiek miként kapcsolódnak a könyv fő témájához a jobboldali radikalizmus kibontakozásához. Elképzelhető, ha a peremfeltételek indokai is szerepeltek volna, akkor értelmezési szinten kissé más eredményre jut a szerző. Ertem én, hogy nem a politikai és társadalmi közbeszéd mikéntjéről szól a munka, annak csak egy szelete fért bele az adott oldalakra, ugyanakkor ezen szelet gyakorlati privilegizálásával, azaz csak ezzel való foglalkozással azt a benyomást szerezhetjük, hogy az egész közéletnek ez volt az egyetlen befolyásoló témája, hogy csak így állt fel, azaz ásatott ki a lövészárokrendszer,s nem lettek volna más, természetesen itt nem ily részletességgel tárgyalandó témák, itt természetesen nem ily részletességgel tárgyalt orgánumok, itt természetesen nem ily részletességgel tárgyalandó személyek. A dicséret és ajánlás mellett így az ismertetés szerzője nem állja meg azt a szóviccet, hogy valamivel több kellett volna a lövészárkok hátországának ismertetésére, hogy még ennél is jobb könyv születhessen. Szabó Dániel