Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Katus László: Sokszólamú történelem. Válogatott tanulmányok és cikkek (Ism.: Papp Imre) I/234
Az utóbbi két arckép ellentétet is hordoz: polgár és arisztokrata félreérthetetlen kontrasztját. Stílusával remekül jellemzi Apponyi nacionalista dagályát, bombasztikus frázisait. Sajnos, a szeplők továbbra is jelen vannak. Beccaria világhírű művének fordítása aligha jelent meg 1918-ban az Eötvös Kiadónál; Esterházy Pál a negyvenes években eltávolodott ugyan Metternichtől, de nem lett a főrendi ellenzék tagja. Nem célravezető egy 1826-os táblázaton a centrumot centralistának nevezni (fordítani?) Eötvös és Szalay akkor még mindössze tizenhárom évesek, Trefort kilenc, Csengery négy, Madách három. Kecskeméti a reformkori kutatásban a legotthonosabb, mégis ezúttal a Világos utáni, majd a dualista korszakról szóló fejezetek művének legjobb részei. Ezért e fejezetekkel rövidebben is végezhetünk. A megtorlás adatai rémisztőek: Schwarzenbergék 73 képviselőt ítéltettek halálra, továbbá 7 felsőházi tagot. A szerző méltán kérdőjelezi meg a „Verwirkungstheorie"-t - vajon egy nemzet „eljátszhatná" jogait? Ekkor valóban az ókonzervatívok képviselték a magyar politikai elitet. Mellettük azonban jelen volt a politikai publicisztika is: Eötvös, Kemény, Csengery, Somssich, utóbb Széchenyi nagyhatású művei, néha névtelenül. Újragondolták az államot - szemben a Bachféle opcióval. Nem mondanám, hogy 1859 augusztusában Ferenc József „határozottan" rátért a változtatások útjára. A laxenburgi szavakat ugyanis több mint féléven át reformtettek nem kísérték. Elküldte Bachot, Kempent, Grünnét - és tanácskozott. Vajúdtak a hegyek és egereket szültek. Az viszont teljesen helytálló, hogy a magyar emigráció ekkor már csak délibábokat kergetett. Kossuth magatartása emigrációjában imponálóan szép volt (erkölcsileg), de az ország sorsát nemigen mozdította előre (politikailag). Kecskeméti kimondja — akárcsak egy másik külföldön élő történész, Deák István —, hogy „lúzer" volt, ha vereségét a nemzetért szenvedte is el. A tényekkel azonban itt is akad baj: a protestáns pátenst nem szeptember 11-én, hanem l-jén adták ki (ez akár a nyomda hibája is lehet). Az viszont már aligha, hogy br. Vay Miklós nem lehetett református egyházi szuperintendens, hanem világi főgondnok. Az 1867-1918 közötti parlamentáris rendszer képe Kecskemétinél részben a demokratikus deficit halmozását jelenti - a virilizmus virágzásától és a horvát kiegyezéstől kezdve a nemzetiségekkel szemben tanúsított bánásmódig. Az utóbbinak rajza kifejezetten szuggesztív. Ugyanakkor a szerző azt is kiemeli — szemben Szekfű Gyula, Németh László, Bibó István „süllyedő Magyar -ország"-képével —, hogy a kiegyezés utáni állam a törvény és a jog tiszteletére kívánt berendezkedni. Előtérbe állítja a közoktatási reformot (1868: XXVIII. tc.), a közegészségügyit (1876: XIV tc.) Eötvös nemzetiségi törvényét (1868: XLIV tc.) Meggondolkodtatóak, mert mai analógiákra ébresztőek ezek az elemzések, hiszen iskolaügyben, kórházak átalakításában jó ideje körben keringünk, a kisebbségek száznegyven év múltán sincsenek a parlamentben, a média pedig napjainkban romaellenességgel, antiszemitizmussal van tele. Kecskeméti a „Gründerzeit" nagy hazai kezdeményeiről szól, mi pedig arra gondolunk, hogy ama bizonyos „fúrópajzs" folyton „leáll". A mű rezüméje cáfolhatatlan: Magyarország évszázadokon át parlamentáris ország maradt, az egyetlen megingathatatlanul parlamentáris ország a Habsburgok birodalmában. 1918-ig csakugyan nem tudtak nálunk elképzelni parlament nélküli államot. Egészítsük ki azzal, s e megjegyzésünk éppen nem e műnek szól: utána viszont annál inkább (Horthyék fél-parlamentje; Szálasi eskütétele a Szent Korona előtt, József főherceg jelenlétében; Kádár évtizedeinek egynapos „tavaszi", „őszi" ülésszakai stb.). Bérenger-Kecskeméti monumentális alkotása nagy szolgálatot tett az alkotmányosság, a gondolat- és sajtószabadság, a liberális pluralizmus, egyáltalán a parlamenti demokrácia ügyének Magyarországon, sőt Európában. Fenyő István Katus László SOKSZÓLAMÚ TÖRTÉNELEM. Válogatott tanulmányok és cikkek Szerkesztette: Nagy Mariann - Vértesi Lázár Pécs, PTE BTK Történelem Tanszékcsoport, 2008. 461 o. A kötetet a szerző 80. születésnapja alkalmából válogatták kollégái. Katus László bemutatásához az ismertetést az utolsó fejezettel, az Elettörténeti interjúval érdemes kezdeni, amelynek utolsó sorai szakmai hitvallásnak is tekinthetőek: „Az egész történelem érdekelt, bár csak vi-