Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Rehák Géza: Magyarország idegenforgalmi politikája 1956-1965. (Különös tekintettel a szállodafejlesztésekre) I/201
dő valódi akadályokat. Ezek elhárítása pedig az adott politikai rendszerben csak a pártvezetés megfelelő útmutatásaival lett volna elképzelhető. Gyakran egymásnak is ellentmondó, ködös elképzelések álltak rendelkezésre a célkitűzésekről, illetve, hogy azok eléréséhez milyen eszközöket kellene az illetékesek rendelkezésére bocsátani. így teljes bizonytalanság és zűrzavar uralkodott az idegenforgalmi beruházásokra vonatkozó kérdéseket illetően. Kádár és szűk környezetének alkalomszerű megnyilvánulásai, továbbá az informális keretek között ismertetett álláspontok jelentették az apparátust orientáló idegenforgalmi politikát. Ezek a beavatkozások azonban nem álltak össze egységes koncepcióvá. A rendszer legfontosabb szereplői, akik egyébként a szocializmus diktatórikus természetéből adódóan rendszeresen hoztak szakmai kompetenciájukat meghaladó kérdésekben döntéseket, adósak maradtak a turizmuspolitika egyértelmű, világos meghatározásával. A mindent átpolitizáló, az apparátust kézi vezérléssel irányító viszonyok között azonban alapvető kérdés volt egy célkitűzés valóra váltásakor, hogy a bürokrácia a párt akarataként azonosíthassa be az adott törekvéseket. E nélkül ugyanis a szűkebb a reszortfeladatokat ellátó szerveken kívül a pártközpont egésze sem tekintette lényeges kérdésnek a szektor fejlesztését. Másrészt a pártvezetés akaratának többé-kevésbé tisztázódása után sem volt képes az apparátus a következetes, hatékony végrehajtás menedzselésére. Ehelyett — mint láthattuk — pillanatnyi politikai, gazdasági feltételek által meghatározott, a rövid távú érdekeket előtérbe helyező, ad hoc döntések sorozata alakította a fejlesztés irányát. A turizmust szerteágazó összefüggéseiből fakadóan, nem is lehetett bürokratikus koordinációval sikerre vinni. Az illetékesek részéről is hiányzott a komplex szemlélet, a szolgáltató profil, a turisztikai infrastruktúra jelentőségének kellő időben való felismerése. Ugyanakkor a leegyszerűsített látásmód, mennyiségi szemlélet érvényesült, ami hosszú távon a fenntartható fejlődés lehetőségét ásta alá. A pártállami keretek között tehát a politikai, gazdasági eszközöket kizárólagosan birtoklók köre egy évtized alatt is képtelennek bizonyult arra, hogy a turizmusfejlesztés, a szállodai beruházások programját az ideológia rendszer egyik alapelemének tekintett tervszerűség követelményének megfelelően elfogadja és megvalósítsa.13 7 Az ország a hatvanas évek elejétől a nemzetközi enyhülés és a dinamikusan növekvő forgalom által nyújtott lehetőségeket megragadva mégis sikereket tudott felmutatni idegenforgalma növelésében. Ez minden bizonnyal köszönhető volt a formálódó Kádár-rendszernek a hatvanas években folytatott viszonylag rugalmas, pragmatista politikájának, mely bizonyos vonatkozásokban kész volt a szocializmus eszmeiségével egyébként össze nem egyeztethető kompromisszumokra. ellentmondásos fejlődését a rendszer bukásáig. Lásd pl.: Liska Tibor: Antioroszlán. Bp. 1990. 38., ill.: Lengyel László: Korunkba zárva. Bp. 1994. 159-161. 137 Lásd: Liska T.: Antioroszlán i. m. 13.
