Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Rehák Géza: Magyarország idegenforgalmi politikája 1956-1965. (Különös tekintettel a szállodafejlesztésekre) I/201
Ilyen előzmények után az MSZMP PB 1963. június 11-én ült össze, hogy a tőkés viszonylatú fizetési mérleg egyensúlyának problémáját megvitassa. Megállapították, hogy az államháztartásban mutatkozó kedvezőtlen fejlemények a fizetőképesség biztosítását is veszélybe sodorhatják, megfelelő devizabevételek hiányában. Ennek elkerülése érdekében több intézkedést fogadtak el, nem utolsó sorban előírták az idegenforgalmi bevételek növelését.7 3 Ezzel fontos, a fejlesztések szükségességét végre elismerő párthatározat születetett, amely immáron az apparátust is egyértelműen kötelezte a korábbinál jóval hatékonyabb munka feltételeinek megteremtésére. Azonban az továbbra is kérdéses volt a legavatottabbak számára is, hogy a párt iránymutatatását a továbbiakban hogyan értelmezzék? „Nincsenek megfelelően tisztázva az idegenforgalom egyes szektorainak — tőkés és baráti idegenforgalom, valamint belső turizmus — összefüggései, az egyes szektorok népgazdasági feladatai és ennek megfelelő fejlesztési igényei."74 Az ágazat továbbra sem rendelkezett olyan, magas szinten elfogadott koncepcióval, amely meghatározta volna, hogy a devizabevételekre törekvés mellett, milyen tartalommal rögzítsék az idegenforgalom szocialista viszonyok között is elfogadható stratégiáját. Az apparátus a megfelelő politikai eligazítás érdekében újabb pártutasításokat igényelt. Ezek hiányában továbbra is nagymértékű óvatossággal járt el a döntések meghozatalában, miközben a turizmus sikeres működtetése a piaci kihívásokra való rugalmas reagálást, megfelelő kereskedelmi szemléletet követelt volna meg.7 5 Mindezek a problémák szorosan összefüggtek azzal, hogy továbbra sem rendelkezett a szektor egységes irányítással, a pártállami kereteknek megfelelő gazdával. E nélkül pedig — mint azt már 1960-ban felismerték — nem volt biztosított a komplex fejlesztési tervek végrehajtásához szükséges anyagi bázis és koordináció sem.7 6 73 1959-től 1962-ig 1,6 milliárd devizaforintról 3,7 milliárdra nőtt a bruttó adósság, ezen belül a rövid lejáratú hitelek 1,2 milliárdról 3 milliárdra emelkedtek. Párdi Imre a KB államgazdasági osztályvezetője nem is annyira az adósság nagyságát tartotta veszélyesnek hanem, hogy az főleg rövid lejáratú hitelekből állt és az ötéves terv során az adott körülmények között további romlás volt várható. Kádár érzékelvén a helyzet súlyosságát határozott fellépést tartott szükségesnek. A turizmus fejlesztése még annak az ugyancsak ekkor elfogadott kritériumnak is megfelelhetett, hogy a továbbiakban csak beruházási jellegű, produktív, lehetőleg önmagukat visszafizető hitelekkel terheljék a népgazdaságot. Lásd: Földes Gy.: Az eladósodás i. m. 32-35. 74 MOL-M-KS 288. f. 25/1963/14. ő. e. Ipari és Közlekedési Osztály: Előterjesztés az Államgazdasági Bizottság részére az idegenforgalom helyzetéről és fejlesztésének lehetőségeiről. 75 „A politikai koncepciók tisztázatlansága miatt elsikkadt az idegenforgalom kereskedelmi jellege, mely tőkés viszonylatban elsősorban kereskedelmi, sőt külkereskedelmi tevékenységet jelent." Uo. 76 A fejlesztésekkel elvileg megbízott tárcák mivel az idegenforgalom a népgazdasági tervben önálló címként nem szerepelt — ha a beruházások között választani kellett — hajlamosak voltak hátra sorolni a szektor igényeit. Lásd pl.: MOL-M-KS 288. f. 23/1960/15. ő. e. Államgazdasági Osztály. Pénzügyminisztérium: Előterjesztés a Pénzügyminisztérium Kollégiumához: Idegenforgalmunk helyzete. 1960. szeptember 6. MOL-M-KS 288. f. 25/1963/14. ő. e. Ipari és Közlekedési Osztály. KNEB: Előterjesztés a Minisztertanács részére az idegenforgalom vizsgálatáról. 1960. április 21, ill.: MOL-M-KS 288. f. 23/1960/ 33. ő. e. Államgazdasági Osztály. KNEB: Előterjesztés a Minisztertanács részére az idegenforgalom vizsgálatáról. 1960. április 8.
