Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Matthias and his legacy. Cultural and Political Encounters between East and West. (Ism.: Horváth Richárd) VI/1516

írása (Kubinyi András: Mátyás király és a magyar püspökök. In: Scripta manent. Ünnepi tanulmányok a 60. életévét betöltött Gerics József professzor tiszteletére. Szerk. Draskóczy István. Bp. 1994. 147-164.) főbb eredményeinek friss irodalommal bővített összefoglalását éppúgy megtalálhatjuk, mint az ahhoz kapcsolódó néhány újabb adat bemutatását. Izgalmas apróság például Várdai István kalocsa-bácsi érsek életpályájának ismertetésébe beemelt, a Zichy oklevéltárban már régóta publikált, ám a korábbi irodalomban nem használt oklevél-narraíio felhasználása és újraközlése. A legfiatalabb történészgenerációt képviselő Lakatos Bálint munkája (Archdeacon Tamás Pelei's Glosses About the Personalities of the Transylvanian Cathedral Chapter and Episcopal Court 1515-c. 1535) izgalmas keveréke a klasszikus értelemben vett humanizmus-kutatásnak és az egyháztörténetnek, ráadásul tanulmánya függeléke értékes forrásközlést tartalmaz. Dolgozata a középkor végi magyar egyházi előkelők műveltségének, politikai kapcsolatrendszerének és befolyásának későbbi vizsgálatakor bizonyosan sokat idézett munka lesz. A negyedik szakasz felé, amely a „Reneszánsz uralkodó diplomáciája" (The Diplomacy of a Renaissance King) címet viseli, különös érdeklődéssel és várakozással fordult a recenzens, minthogy a témakör az utóbbi évtizedekben nem sok figyelmet kapott. Várakozásaiban nem kellett csalatkoznia. Az első írás Bárány Attila tollából (Matthias's European Diplomacy in the 1480s) voltaképpen Mátyás teljes külpolitikai működését áttekinti, ráadásul a címben ígért évtizednél lényegesen nagyobb időszakot érintve. A dolgozat legfőbb érdeme, hogy — a vonatkozó hazai irodalom felhasználásával készült ugyan, ám jórészben idegen nyelven is elérhető művekre, illetőleg Mátyás ma már digitális kiadásban is létező levelezésére utaló jegyzetekkel operál, ami a külhoni szakemberek tájékozódását és a forrásokhoz való közvetlen elvezetését jelenősen megkönnyíti. Ugyancsak érdekes tematikáját és kérdésfelvetéseit illetően Alexandru Simon műve (The Ottoman-Hungarian Crisis of 1484: Diplomacy and Warfare in Matthias Corvinus' Local and Religonal Politics). Noha a magyar kutatás számára meglepőnek tűnhet egy 1484. évi török-magyar konfliktus említése, a dolog mégsem érdektelen. Igaz ugyan, hogy ebben az esztendőben sokkal inkább török-moldvai harcokról beszélhetünk, mintsem török-magyar összecsapásról, ráadásul a szerző sajátságos jegyzetelési technikája igencsak megnehezíti az ellenőrzést (az egyes bekezdések végén ugyanis csupán egyetlen összefoglaló jegyzetben ömleszti az érdeklődőre az elmondottak igazolását szolgálni hivatott információkat), mégis számos, a magyar kutatás számára eleddig alig ismert (vagy annak tűnő) kiegészítő információra lelhetünk írásában, melyeknek az idáig széles körben használt adatokkal való egybevetése még a jövő feladata. A záró szakasz Mátyásnak az erdélyi történetírásban betöltött jelentőségét igyekszik részelemzéseken keresztül megvilágítani (Matthias in Transylvanian Historical Consiousness). A román és a magyar történészek közti együttműködés fontos momentuma lehetne az a tény, hogy az itt közölt három tanulmány szerzői közül kettő nem magyar ajkú. Az együttműködés lendülete azonban itt ki is fullad. Tudor Sálágean dolgozata annak dacára, hogy címe alapján (The Birthplace of King Matthias) összefoglalót vagy legalább historiográfiai áttekintést várnánk, voltaképpen a román irodalom vonatkozó nézeteinek puszta ismétlését hozza. Mátyás szülőhelye, -városa esetében alighanem bátran kimondható, hogy a magyar nyelvű szakirodalom ismerete bizonnyal gazdagabbá tehette volna írását. Például azon tény megismerésében, hogy 2008-ban Mátyásnak trónra lépte és nem koronázása 550. évfordulójára emlékeztünk! (A bántó hiba [451.] persze, lehet csupán a fordítás vagy a nyomda ördögének játéka is.) Daniela-Monica Mitea arra vállalkozott, hogy Mátyás szerepét áttekintse a magyar-havasalföldi-moldvai viszonyrendszerben a román történetírás szemszögéből (Matthias Corvinus' Role in the Political Relations between Hungary, Wallachia and Moldavia. Romanian Perspectives and Images). Az alig néhány oldalas írás azonban, noha számos, a magyar s a romániai-erdélyi történetírásban eltérően értékelt, sőt, olykor másféle módszerekkel vizsgált kérdést érint (így a moldvabányai csata jelentőségét vagy Mátyás és Nagy István kapcsolatának alakulását a vaslui győzelem után), sajnos megint egyoldalú maradt. Véleményem szerint a román álláspont akkor lett volna igazán kiemelhető, ha a vonatkozó kérdést érintő forrásközlésekkel, szász és magyar irodalommal szembesítették volna, mivel — akár akarjuk, akár nem — e nemzetek is részesei az „erdélyi" történetírásnak és közvetve a történeti tudatnak, ha már ez a fejezet címe. Ráadásul a szélesebb irodalmi merítéssel kisebb-nagyobb félreértésektől is megóvta volna magát a szerző. Egyetlen, de nem magában álló példaként arról érdemes megemlékeznünk, hogy az 1467. évi úgynevezett erdélyi lázadással kapcsolatban Nagy István mellett az erdélyi szászokat is megemlíti, mint akik a felkelés támogatásának gyanújába keveredtek. Az általa hivatkozott munka (Konrád Gündisch: Participarea sa§ilor la rázvrátirea din anul 1467 a transilvánenilor împotriva lui Matia Corvin. In: Studia Universitatis