Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Die Fascination der Papstgeschichte. Neue Zugänge zum frühen und hohen Mittelalter. Forschungen zur Kaiser- und Papstgeschichte des Mittelalters. (Ism.: Font Márta) VI/1496

tiszteletére született kötetek összeállítói mindig egy-egy hasonlóan fontos tematika köré tudták csoportosítani az összegyűjtött írásokat (1. Im Bann des Mittelalters. Ausgewählte Beiträge zur Kirchen- und Rechtsgeschichte. Festgabe zum 60. Geburtstag, hrsg. von Immo Eberl und Hans-Henning Kortüm. Sigmaringen 1986.; Ex ipsis rerum documentis. Beiträge zur Mediävistik. Festschrift für Harald Zimmermann. Hrsg. von Klaus Herbers, Hans-Henning Kortüm, Carlo Servatius. Sigmaringen 1991.; Harald Zimmermann: Siebenbürgen und seine Hospites Theutonici. Festgabe zum 70. Geburtstag. Hrsg. von Konrad Gündisch. Köln-Weimar-Wien 1996.). A hét tanulmány időben több évszázadot ölel fel Nagy Károly 778. évi muszlimok elleni hadjáratától IV Henrik és VII. Gergely Canossával (1077) fémjelzett konfliktusáig. Az ismertetés során nem követjük a tanulmányok kronológia szerinti elrendezését, ahogy a kötet szerkesztői eljártak. Helyette tematikai szempontokat próbálunk követni; elismerve egyben, hogy a szerkesztők az egyetlen, nem vitatható megoldás mellett kötelezték el magukat. Ha a kötet alcímében szereplő az új utakat, új megközelítést emeljük ki, ennek kétségkívül az összes tanulmány megfelel. Terjedelmét és — a többi tanulmánytól eltérő — megközelítési módját tekintve Johannes Friednek a munkája kívánkozik az élre: Der Pakt von Canossa. Schritte zur Wirklichkeit durch Erinnerungsanalyse. (A canossa-i egyezség. A valóság megközelítése az emlékezet elemzésén keresztül.) Fried régóta foglalkozik a memória szerepével (1. Johannes Fried: Der Schleier der Erinnerung. Grundzüge einer historischen Memorik. Beck Vlg, München 2004. 509 old.; Uő: Geschichte und Gehirn. Irritationen der Geschichtswissenschaft durch Gedächtniskritik. Mainz-Stuttgart 2003. 43 old.), ezúttal a Canossa-történetre kivetítve alkalmazza. Fried nem a történeti események regisztrálása tekintetében, hanem „Canossa" szimbólumértékét vizsgálva fogalmaz meg kritikát. Canossát illetően egyes mai történészek „egyházforradalomról" (Peter Classen) vagy az „egyház újrafelfedezéséről" (Horst Fuhrmann) beszélnek; holott annakidején az eseménysor nem volt más, mint a császár és a pápa ügye. Az egész eseménysornak a nagyobb közösség ügyévé való kiszélesítése a 19. század végén következett be: 1868 márciusában egy parlamenti beszédben, illetve Bismarcknak egy 1872. évi beszédében kapott olyan felhangot, melynek következtében „nemzeti szégyenfolttá" kezdett válni; majd a „sztori" mint a költészet és művészet alapanyaga önálló életre kelt. Vagyis a valóság és a rá épülő kollektív emlékezet külön utakat járt be. Ennek a gondolatkörnek jegyében elemzi végig Fried IV Henrik és VII. Gergely konfliktusáról szóló forrásokat: honnan szerezték az információt, mennyivel később jegyezték le, milyen körülmények befolyásolták az informátor álláspontját; azaz: mennyiben torzulhatott az emlékezetben megőrzött kép a valósághoz képest. Más receptet nem tud adni Fried sem, minthogy adiatur et altera pars, azaz szükséges ellenőrizni, és össze kell vetni a különböző eredetű információkat. Hogy mennyire ismerhető meg ennek fényében a valóság? Erre Fried válasza az, hogy a valóság és az emlékezet útján való rögzítése közötti eltérésbe a „történettudomány már beletörődött". Ami kiemelendő, hogy Fried nem speciálisan medievista problémának tartja ezt, ahol a források szűkössége miatt állandóan szembesülni kell azoknak kritikájával is. Ugyanígy érvényes minden későbbi korszak forrására is, ha nem is tűnik ennyire evidensnek. A források száma miatt a kontroll talán könnyebben elvégezhető; de az álláspontok sokasága másféle problémát okoz. A szerző válasza szerint a megoldás a módszertani megújulás lehet. A korábbi módszerek mellett a történésznek is alkalmaznia kell a kognitív tudományok módszertani eljárásait. De — és ezt hangsúlyozza Fried — a régebbi kutatási módszerek nem kiváltandók, hanem kiegészítendők. Ahogy a Canossa körüli eseményeket leíró források alapján azt is megállapítja, hogy az emlékezet alakulásának is megvannak a maga típusai, ami a kutató történész munkáját segíti. Achim Thomas Hack (Karl der Große, Hadrian I. und die Muslime in Spanien. Weshalb man einen Krieg führt und wie man ihn legitimiert. = Nagy Károly, I. Hadriánus és a spanyolországi muszlimok. Miért indul egy háború és hogyan legitimálják) és Herbert Zielinski (Der Weg nach Rom. Otto der Große und die Anfänge der ottonischen Italienpolitik = A Rómába vezető út. Nagy Ottó és az Ottók Itália-politikájának kezdete) írását az kapcsolja össze, hogy mindketten a császái-i politika és az egyházpolitika közötti témához nyúlnak. Hack Nagy Károly 778. évi hadjáratának forrásait elemzi, Zielinski Nagy Ottó Itália-politikáját. Nagy Károly hadjárata ismert eseménysor, szerencsére több forrás is szól róla, ezek tartalma azonban meglehetősen széles skálán mozog. Egy részük a causa belli kérdését feszegeti, a másik a hadjárat funkcióját. Van, ahol perifériális jelentőségűnek ábrázolják, és van, ahol a hőstett dominál. A legnagyobb ellentmondás, hogy ugyanazt a hadjáratot vereségként és győzelemként is bemutatják. A szerző tíz pontban foglalja össze véleményét, különbséget téve a források keletkezési helye és ideje, valamint a híradás kontextusa szerint: az eseményhez időben közeleső források lakonikusak és kevésbé értékelő