Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Újvári Hedvig: Testi (sz)épség. Az „izomzsidó" fogalma Max Nordaunál a fin de siecle kontextusában I/143

zsidó gyökereitől, a magyarságtól való szabadulás módját pedig a megszokott környezet elhagyásában látta.1

3 Nordau viselkedése és cselekedete sokkal inkább kivételnek, semmint korának általános tendenciájaként értékelhető. A báró Eötvös József által támogatott 1867. december 17-i emancipációs törvény a magyar zsidóság asszimilációs törekvéseinek katalizátora volt.1

4

Az 1914-ig terjedő időszakot politikai és gazdasági integráció jellemezte, a zsidóság a gazdasági életben folyamatosan jutott előbbre, lélekszáma 1869 (542.000) és 1910 (911.000) között számottevően nőtt.1

5

Ez a növekedés még jobban érzékelhető a fővárosi zsidó lakosság számarányaiban, amely az említett évtizedekben több mint négyszeresére nőtt: 44.890 zsidó lakost jegyeztek a statisztikák 1869-ben, 70.879-et 1880-ban, majd 203.687-et 1910-ben. Ez százalékos eloszlásban 16,6%-ot (1869) illetve 23,1%-ot jelent (1910).1

6

1881-ben a fővárosi zsidóság 59%-a vallotta a magyart az anyanyelvének, tíz évvel később ez az arány elérte a 75%-ot.1

7

Karády Viktor az asszimilációt a magyar társadalom és az asszimilálódok érdekközösségének nevezi, amely a zsidóság kollektív biztonságát szolgálja. A liberális gondolkodású nemesség a folyamat támogatását nemzeti érdeknek tekinti, ugyanis az asszimiláció egy olyan társadalmi réteg létrejöttét eredményezheti, amely a nemzeti polgárság feladatait látja el, és a nemzetiségek egyensúlyát a magyarság javára billenti. A nyelvi és kulturális asszimiláció, az elmagyarosítás, az erős nemzeti tudat megszerzése, a magyar nemzeti államiság iránti lojalitás kialakulása két emberöltőn keresztül zajlott le. Az asszimiláció és a polgárosodás sikeres folyamata egymással összefüggnek, ami jól érzékelhető a nyelv, a kultúra és a vallás terén mutatkozó összefüggésekben.1

8

Karády egyben rámutat az asszimilációs folyamatban rejlő ellentmondásokra is. Bár a beolvadás az első fázisban nagyon gyorsan és alaposan zajlott, a magyar társadalomba való beilleszkedés csak alig történt meg. így a zsidóság a másságát jóval erősebben őrizhette. A jogi emancipáció ugyan lehetővé tette a társadalmi érvényesülést (értelmiségi pályák, nemesi cím, hivatalvállalás), de a keresztény orientáltságú középrétegek pozícióik megtartásán munkálkodtak. Ezek ellensúlyozása 13 Schulte, Ch: Psychopathologie i. m. 37-39. 14

Az asszimiláció folyamatának megértéséhez ld. Kovács András: Az asszimilációs dilemma. Világosság 1988/8. 605-612.; Nathaniel Katzburg: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon. Bp. 1999. (= Osiris Könyvtár Hungaria Judaica 14); Gyáni Gábor: Az asszimiláció fogalma a magyar társadalomtörténetben. Valóság 1993/4. 18-27.; Prepuk Anikó: A zsidóság Közép- és Kelet-Európában a 19-20. században. Debrecen 1997.; Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Bp. 1997. 15

Katzburg, N: Fejezetek i. m. 57. Ugyanakkor a szerző utal arra is, hogy a hagyományaihoz ragaszkodó zsidóság ezt a folyamatot inkább szkeptikusan szemlélte, és az emancipációs törekvések okozta megosztottság végül a totális szakadáshoz vezetett. 16

Forrás: Zeke Gyula: A budapesti zsidóság lakóhelyi szegregációja a tőkés modernizáció korszakában (1867-1914). In: Hét évtized a hazai zsidóság életében. 1. rész. Szerk. Lendvai L. Ferenc, Sohár Anikó, Horváth Pál. Bp. 1990. 162-183, itt 163. A zsidóság országos eloszlása (8,3%/1869; 11,3%/1880; 22,4%/1910), valamint a városi zsidóság országos aránya (29,9%/1869; 35,1%/1880; 50,8% /1910) is értelemszerűen növekedést mutat. 17

Kovács A.: Az asszimilációs dilemma i. m. 605. 18

Karády Viktor: Iskolarendszer és felekezeti egyenlőtlenségek Magyarországon. Bp. 1997. ( = Replika Könyvek 3). 92-94.; Uő: Asszimiláció i. m. 35-36. Szekfű Gyula éppen a vallási, kulturális különbségekben, valamint a zsidó életmód sajátságaiban látja az elidegenedés, a különválás okát a keresztény társadalomtól. Vö. Gyáni G.: Az asszimiláció fogalma i. m. 19-20.