Századok – 2009

TANULMÁNYOK - Miskolczy Ambrus: A szabadkőművességtől a nyilvánosságig. Kazinczy Ferenc és eszmetársai a magyar magántársasági demokratikus kultúra hőskorában I/3

evidencia: Fichte számára az abszolút én transzcendentális illúzió.27

Hiszen az ember még saját magában lévő szabadságnak sem lehet tudatában, „mivel a szabadság a végső magyarázata minden tudatnak és ezért nem tartozhat a tudat teréhez. De tudatában lehetek annak, hogy empirikus énem bizonyos rendeltetésénél akaratom vagy más ok által nem vagyok tudatában ennek az oknak és ennek az akaratnak sem, és az ok nem tudását a szabadság tudatának lehet nevezni, ha már alaposan megmagyaráztuk magunknak, és ezt itt így akarjuk nevezni. Ebben az értelemben saját cselekvésünk szabadnak tarthatjuk."2

8 Kazinczy mintha erre érzett volna rá, anélkül hogy Fichte fantáziálásában elmerülhetett volna, miközben Sípos azt tette. Mert Kazinczy ugyan szinte szó szerint szedte versbe Sipos szövegét, de egy adott ponton megtorpant. Versbe szedte azt, hogy «Csudálatos szent istenné, Szabadság! Vagy-e te? vagy hogy vagy, csak untalan Vágyásunk képzel? ... Majd hosszú eszmefuttatás következik a szabadság biztosításának lehetőségeiről, aminek egyik tanulsága: ... aki tőled vette szellemét, Az tégedet szelídebbnek tapasztal; Nehéz bilincseit játszva csörteti; Kezéről a vas önmagában hull le, S elzárva börtönében is szabad. Csakhogy a szükségszerűség és meghatározottság börtönéből mégsem lehet kitörni: ...nincs semmi néked lehetetlen, Ámbár mind, ami van, szükségesen van. Ellenkezés nekünk! de csak nekünk, Mert tégedet mi meg nem foghatunk...» Eddig követte Kazinczy Sipost, és ott már megtorpant, ahol Sipos fantáziája olyan transzcendentális távlatokba emelkedett, ahonnan az anyagi világot is megmozgatta: „Ki hisz benned mindenható szabadság? Aki igen, az hegyeket hegyekre tornyosíthat, ha csak akarná, és ez nem a dolog lehetetlenségén múlik, csak és kizárólag az ő akaratától függ, attól, hogy ezt miért nem akarhatja. O képes saját szabadságát igaz szükségszerűséggé tenni, ezért igaz tisztelőd imádásra méltó istennő; tisztel téged, csak azért, hogy tiszteljen, és távol áll 2' Jean-Louis Dumas: Histoire de la pensée. II. Paris, 1990. 349-350. 28 Johann Gottlieb Fichte: Ueber die Bestimmung des Gelehrten. Leipzig, [é. n.J Philipp Reclam junior, 25.