Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Bradács Gábor: A Chronica patriae. Egy 14. századi osztrák krónika és a magyar történelem VI/1421
- a mű szerzője egyházi személy, aki személyes kapcsolatban állhatott III. (Habsburg) Albert herceggel, és talán már IV. (Alapító) Rudolf (1358-1365) herceggel is - bizonytalanság van akörül, hogy a krónikás melyik szerzetesrendnek lehetett a tagja: Knapp meggyőző érvekkel cáfolta az Ágoston-rendhez való tartozását, ugyanakkor teológiai és történelmi műveltsége a középkori koldulórendek (domonkosok, ferencesek) valamelyikéhez kapcsolják - Seemüller a Chronica patriae szerzőjének stájer származását, illetve bécsi kötődését valószínűsíti; a magam részéről semmilyen különösebb érdeklődést nem vettem észre a krónikás részéről Stájerország történelme iránt: annak eseményeit kizárólag Ottokár Stájer Rímes Krónikájából ismeri. Krónikásunk helyismerete kifejezetten bécsi, illetve ausztriai származásra utal48 - habár közeli kapcsolatban állhatott az osztrák hercegi dinasztiával, a szerző politikai állásfoglalásában a császárellenesség elemei érhetők tetten. Az I. (Nagy) Ottó uralkodását elbeszélő 198. fejezetben olvashatjuk azt, hogy Ottó császár a „saját tetszése szerint ültette a székükbe, vagy mozdította el onnan a pápákat, amellyel az egyházi fegyelmet figyelmen kívül hagyta".4 9 Az egyházszakadás során a római pápa ügyét támogatta, erre jó példa az I. (Nagy) Lajos magyar királyt méltató sorai. Ami a Chronica patriae kutatástörténetében egyből szembeötlik az az, hogy a történészek mindig sokkal merészebbek voltak a filológusoknál, germanistáknál, ha a szerző megnevezéséről van szó. Véleményem szerint az óvatosság indokolt. Fritz Peter Knapp eredményei — amelyek persze sok szempontból bírálhatóak — gyakorlatilag a szerzőség kérdésében eddig elért eredmények ad acta tételét jelentik, í^y a kutatás most ugyanabban az állapotban van, mint nyolcvan évvel ezelőtt. Éppen ezért tartom indokoltnak, hogy a későbbiekben — Knapp nyomán — az Osztrák Prózai Krónikás elnevezéssel éljek a szerző megnevezésénél.50 48 Ennek legfőbb bizonyítékául a Fabelfürstenreihe uralkodóinak temetkezési helyei szolgáltak számomra. A legendás uralkodókat a Haza krónikája szerint valóságban is létező helyekre temették, így például Tulln (an der Donau, Alsó-Ausztria) és Nussdorf (1892-ig önálló település, azóta Bécs XIX. kerületének, Döblingnek a része; elképzelhető azonban, hogy a Sankt Pölten közelében fekvő Nußdorf ob der Traisen nevű településsel azonosítható) 13-13, Klosterneuburg (Alsó-Ausztria) és Bécs (a Szent István-dóm) 7-7, Stockerau (Alsó-Ausztria) 6, a Werdertor és „Kallenberg" (1892-ig Kahlenbergerdorf, ma Bécs Döbling nevű kerületének része) 4-4, a Greifenstein-kastély (ma St. Andrá-Wördern, Alsó-Ausztria) és Enns (Felső-Ausztria) 3-3, Trautmannsdorf (an der Leitha?, Alsó-Ausztria) és Bécsújhely (Alsó-Ausztria) 2-2, a Schottentor és a Stubentor (Bécs legrégibb városkapui), valamint Perchtoldsdorf (Alsó-Ausztria) l-l alkalommal fordulnak elő, mint a legendás fejedelmek nekropoliszai. Ausztrián kívül temetkezési hely volt a Fabelfürstenreihe uralkodói számára Prága (kétszer) és Róma (Rolan herceg számára) is. Stájerország szóba sem kerül, így, véleményem szerint, a krónikás bécsi születését valló kutatóknak lehet igaza. 49 Österreichische Chronik (ed. Joseph Seemüller), in: MGH Dte Chroniken VI, 84. § 198.: „Der selb Otto seczt und entseczt den pabst nach seinem gelust, wann er gaistleich Ordnung nichtz achtet"; az idézett fejezet forrása, a Flores temporum nem fogalmaz ennyire élesen: „Qualiter aliquociens Romám venit et quam potenter papas deposuit et instituit, require infra" (Flores temporum [ed. Oswald Holger-Egger], in: MGH SS XXIV 236.) 50 Knapp, F. P.: Literatur des Spätmittelalters i. m. 287.
