Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs: Kontinuitás és reorganizáció a pécsi egyházmegye plébániahálózatában a 18. század első évtizedeiben V/1123
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy 1686 után valóságos térítőmunka vette kezdetét, és ebben a pécsi püspök legfőbb segítői a ferencesek, a jezsuiták és a pálosok voltak. Ez azonban komoly elvi problémákat vetett fel, hiszen a Tridentinum során átalakult egyházszervezetben a püspököknek a korábbinál nagyobb szerep jutott, és hatalmuk kiszélesítésének legfőbb akadályai éppen a szerzetesrendek, valamint a különböző jogcímek révén kiváltságolt, ún. exempt plébániák voltak. A helyzettel Radanay is tisztában volt, nem véletlenül írta 1700-ban, hogy „magamnak az én pécsi püspökségemben kívántatának mostan háromszázhatvanhárom plébánosim, de hol vegyem, és mivel taníttassam".114 Többet tenni azonban nem volt ereje ellene, és ezért a szerzetesek mellett még más egyházmegyék papjait is kénytelen volt alkalmazni, miként az a stratégiai fontosságú Egerágon is történt, ahol 1703-ban a zágrábi Kompár Krisztofor szervezte újjá a plébániát.11 5 Ebbe a meginduló, lassú fejlődésbe szólt bele az 1703-ban kitört Rákócziszabadságharc, amely szinte teljesen megsemmisítette az addigi eredményeket, és hosszú évekre megakasztotta a konszolidáció folyamatát.11 6 A többségében protestáns kuruc seregek és az ortodox rác szabadcsapatok állandó dúlása óriási károkat okozott az egyházmegye területén élőknek. A szabadságharc végére így az egyházi insfrastruktúra csaknem rosszabb állapotba került, mint 1686-ban volt; alig néhány plébánia élte túl a viharos évtizedeket. Hiába vannak adatok például a pellérdi plébános, Morvay József folyamatos helyi jelenlétéről,117 Stipkovich István János jezsuita páter 1704 és 1712 közötti szalántai szolgálatáról,11 8 illetve Kazó András szabadszentkirályi plébánosról,11 9 az összkép mégis siralmas. Radanay Mátyás Ignác tevékenységének legfőbb értéke így abban keresendő, hogy az ő vezetésével tért vissza a pécsi püspök és udvara Pécsre, valamint a visszafoglaló háborúkban meggyengült protestáns közösségek között sikeresen szervezte a szerzetesek által végrehajtott missziókat. A kontinuus katolikus lakosság lelkigondozásában azonban szinte semmilyen előrelépés nem történt, a világi plébániahálózat személyi állománya és épületei alig fejlődtek. Ezek pedig nem írhatók csupán a rác- és kuruc-dúlások számlájára. A Tridentinum által lefektetett alsószintű pasztorációt végző hálózat megszervezése így már nem Radanay, hanem utóda, Nesselrode Ferenc (1703-1732) pécsi püspök feladata lett.120 Boros László: A pécsi székesegyház a 18. században. (Művészettörténeti Füzetek 18.) Bp. 1985. 16-17. 114 Koller, J.: História i. m. VII. 185. 115 Schematizmus 1981. i. m. 197. 116 Az 1704. évi dunántúli hadjáratra 1. Bánkúti Imre: 1704: két hadsereg a Dél-Dunántúlon, két tragédia Pécsett. In: A pécsi egyházmegye a 17-18. században i. m. 48., Hoditika Antal: Négy egykorú jelentés az 1704. évi pécsi rácz dúlásról. A Magyar Történelmi Társulat 1932. dec. 4-i pécsi kirándulása alkalmából közrebocsátja Hodinka Antal. Pécs, é. n. 58.; Nagy Lajos: A kurucok és rácok pusztításai Baranya vármegyében 1704 elején. In: Baranyai Helytörténetírás 1985-1986. Pécs 1987. 67. 117 Brüsztle, J.: Recensio i. m. IV 192. 118 Uo. 508. 119 Uo. 621. 120 Modern életrajza napjainkig nem készült el. Pályájának legújabb rövid összefoglalása: Borsy Károly: Pécs püspökei a török idők után. Pécsi Szemle (2001: tavasz) 24-41.
