Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Forgó András: A 18. század elején visszatérő szerzetesi közösségek, mint a magyarországi rendi politika új szereplői V/1105
bakonybéli apát (1683-1709) kezdte meg, de pannonhalmi főapáttá választása után a volt pannonhalmi perjelt, Vidlics Ferencet nevezte ki béli utódjául (1709-1730), akinek — Dömölkkel ellentétben — sikerült kivívnia függetlenségét Pannonhalmától. Éppen e függetlenedési törekvés miatt Vidlics halála után Sajghó főapát csak adminisztrátorokat küldött Bakonybélbe, és ezt a gyakorlatot a rendi és az uralkodói tiltakozás ellenére haláláig folytatta. Két későbbi bakonybéli apát, Gracer Zoeard (1768-1781), majd Nóvák Krizosztom (1781-1817) ismét megkísérelte az apátság leválasztását Pannonhalmáról, enneK a törekvésnek azonban a jozefinista időszak feloszlatási hulláma vetett véget.7 Végül a tihanyi Szent Ányos apátság, mivel Pannonhalma nem rendelkezett a megváltásához szükséges összeggel, a 18. század elején külföldi konventhez került: az alsó-ausztriai Altenburg fiókapátsága lett. Az 1785-ig a passaui, majd a jozefinista egyházmegyereform után a sankt pölteni püspökség területén fekvő Altenburg az örökös tartományok kolostorainak többségéhez hasonlóan a reformáció, majd a harmincéves háború megpróbáltatásait kiheverve a 17. század második felében látványos fejlődésnek indult. A konvent létszáma néhány évtized alatt kilenc főről harmincnégyre emelkedett, a szerzetesek nagyszabású építkezésekbe kezdtek, de a háborús költségekhez is jelentős összegekkel járultak hozzá. Ez utóbbinak köszönhetően tehettek szert magyarországi birtokokra is, miután az Arad vára megerősítésére fizetett 10.000 forintot kitevő kiadások ellentételezéseként Altenburg megkapta a tihanyi apátság birtokait.8 Az alsó-ausztriai konvent 1703-ban apátot is küldött Tihanyba, Reyser Ámánd személyében. 1716-ban, miután az apátságra fordított anyagi áldozatok nem térültek meg, Altenburgból pedig nem tudtak magyarul beszélő és a magyarországi viszonyokban jártas rendtagokat küldeni, Gönc Celesztin pannonhalmi főapát 20.000 forint ellenében átvette Tihanyt az osztrák monostortól. Az apátság átvétele azonban nem ment simán, mert az egyetlen tihanyi örökfogadalmas, az apáti címre törő, egyébként magyar származású Thurnay Ányos simóniával (azaz egyházi és lelki javakkal való adásvétellel) vádolta meg a főapátot, így Tihany csak hosszas huzavona után, 1719-re került Pannonhalma birtokába.9 Különös, hogy a simónia vádja éppen Tihany esetében merült fel, hiszen a főapát az említett összeget Altenburg költségeinek megtérítésére fizette. Sok apátság illetve prépostság esetében kifejezetten adásvétel formájában került új tulajdonoshoz a javadalom, mégsem érte a feleket simónia vádja. Két magyarországi bencés apátság az egész korszakban külföldi ellenőrzés alatt állt: egyiküket, a Szent István királyról elnevezett Telkit, amelynek még a pontos helyét is csak hosszas vizsgálódás után sikerült megtalálni, a bécsi skót bencés apátság szerezte meg. 7 Sörös Pongrácz: A bakonybéli apátság története. A Pannonhalmától való függés kora 1548-tól napjainkig. (A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története IX.) Bp. 1904. 25-104. 8 Hanna Egger: Altenburg. In: Germania Benediktina III/l. Die benediktinischen Mönchsund Nonnenklöster in Österreich und Südtirol. Bearb. Ulrich Faust OSB - Waltraud Krassnig. St. Ottilien 2000. 213-290. 9 Sörös Pongrácz: A tihanyi apátság története. Második korszak. Tihany, mint fiókapátság 1701-tól napjainkig. (A Pannonhalmi-Szent-Benedek-Rend története XI.) Bp. 1911. 5-34.
