Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy teljesen pontos képet alkothassunk a 18. században az örökös és szabadmenetelű jobbágyok százalékos arányáról, a szolgáltatásaik közötti hasonlóságokról vagy eltérésekről, a jobbágytelkek nagyságáról stb., ahhoz az ország összes megyéjének úrbérrendezés-kori forrásait szisztematikusan végig kellene nézni, ami egy ember számára fizikailag is szinte kivitelezhetetlen. Ezért saját zalai kutatásaim mellett megjelent forráspublikációkat használtam, kiválasztásukban az említett szempont mellett szerepet játszott még az is, hogy mely megyékben publikálták a kilenc kérdőpontot. (Az úrbéri tabellák kiadása kizárólag a dunántúli megyék esetében történt ez ideig meg.6 7 ) A kilenc kérdőpont utolsó pontjában kellett arról vallaniuk a parasztoknak, hogy örökös vagy szabadmenetelű jobbágyoknak tartják-e magukat vagy őket földesuruk. Az e tekintetben, mintavételszerűen összehasonlított néhány megye — Borsod, Pest, Zala, Sopron, Torna — több érdekességgel szolgál. Önmagában már az is tanulságos, hogy öt megye területén milyen arányban éltek örökös és szabadmenetelű jobbágyok, különösen, ha ezt összevetjük a szakirodalomban meggyökeresedett adattal, ami 35-40 %-os szabadmenetelű arányt mutat. A szakirodalom alapján előzetesen azt várnánk, hogy Pest megye parasztjai között — más megyékhez képest — nagyobb arányban fordult elő a szabadmenetelű kategória, hiszen a megye korábban a török hódoltság területéhez tartozott, és a 17. század végén nagyobb arányban kellett betelepíteni jobbágyokat az elhagyott jobbágytelkek és az egyébként is alacsonyabb népsűrűség miatt. A frissen telepítettek között volt jellemző a szabadmenetelű, kontraktualista jobbágyi kategória. Szabó István idézett soraiban Pest megye 185 helysége közül 92-ben egészben vagy részben szabadmenetelű jobbágyok éltek. A Wellmann Imre által kiadott paraszti vallomások-kötet Pest megye egy részén közli a kilenc kérdőpontos vizsgálatokat, e szerint Pest megye 96 helységéből 50 helyen kizárólag örökös jobbágyok éltek, 43-ban szabadmenetelűek, 3 helységben pedig vegyesen örökös és szabadmenetelűek. Borsod megye 162 települése között mindössze 13 helységben éltek örökös jobbágyok, 64 helységben szabadmenetelűek és 83 helyen vegyesen fordult elő a két jobbágyi kategória, de ezek között csak 16 esetben haladta meg az örökös jobbágyok száma a szabadmenetelűekét. Zala megyében 94 helységben éltek örökös jobbágyok, 219 helységben szabadmenetelűek és 113 helységben vegyesen éltek örökös és szabadmenetelű jobbágyok. Röviden összegezve tehát Pest megyéhez képest tehát mind Borsod, mind Zala megyében meghaladta a szabadmenetelű jobbágyok száma az örökös jobbágyokét. Elmondható, hogy Zalában, a Dunántúl és egyben az ország egyik legnagyobb megyéjében — amelynek csak kis része érintette a korábbi hódoltsági területet — a meghatározó a szabadmenetelűség volt. Sopron megye 202 helysége közül nagyjából 30-ban szabadmenetelűek éltek, 9 helységben vegyesen örökös és szabadmenetelű jobbágyok, az összes többiben, tehát a települések nagy részében örökös jobbágyok. A kis Torna megyében (42 település) 9 87 Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában. Szerk. Felhő Ibolya. I. Dunántúl. Bp. 1970.
