Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Forgó, András: Kirchliche Einigungsversuche in Ungarn. Die Unionsverhandlungen Christophorus Rojas y Spinolas in der zweiten Hälfte des 17. Jahrhunderts (Ism: Szirtes Zsófia) IV/1016

taglaló, Ecclesiasticum című fejezetének, illetve az ezzel kapcsolatos viták és a rekatolizáció miatti protestáns sérelmek felvázolása után ismerteti Rojas magyarországi tevékenységének előkészületeit, majd a két magyarországi útját és azok eredményeit. Rojas Knin címzetes püspökeként vett részt az 1681. évi soproni országgyűlésen, és már ekkor kísérletet tett a magyarországi rendekkel egy, a vallási megosztottság kiküszöbölésére összehívandó titkos tárgyalás lefolytatására, amelyen a rendek képviseletében tudósok vettek volna részt. Első próbálkozása azonban nem talált meghallgatásra. Rojas második magyarországi útjára csak tíz évvel később, I. Lipót meghatalmazásával vállalkozhatott. Sikerre főleg a nyugat-magyarországi városok evangélikus német polgársága körében számíthatott. 1691 júniusától kezdve kísérletet tett egy konferencia megszervezésére, amelyre a hónap végén került sor Sopron, Kőszeg és Ruszt követeinek részvételével Esterházy Pál nádor kismartoni kastélyában. Ennek folytatása a július végi tárgyalás Ruszton Pozsony, Sopron, Kőszeg, Modor, Bazin és Szentgyörgy városainak küldötteivel. A követek nyitottnak mutatkoztak, de nem akartak a hittársaikkal való egyeztetés nélkül komoly tárgyalásba bocsátkozni. A következő esztendőben, 1692-ben Rojas nagyobb sikerrel járt: márciusban és áprilisban több nyugat-magyarországi város, Pozsony, Modor, Szentgyörgy és Sopron is hajlandó volt tárgyalni, májusban pedig a Szepességben járt sikerrel, ahol Eperjes és Kassa városát nyerte meg. A legfontosabb felső- és kelet-magyarországi református városoknak is elküldte tervezetét, ám náluk nem talált meghallgatásra. Rojas ezzel befejezte magyarországi tevékenységét. I. Lipótnak írt jelentése szerint húsz protestáns község egyezett bele, hogy egy birodalmi teológusokkal szervezett konferencián tárgyalják meg a reunió lehetőségeit, ugyanakkor sok visszautasítást is kapott. Javasolta, hogy küldjenek elismert birodalmi teológusokat Magyarországra, akik folytassanak tárgyalásokat az egyesítésről. Jónak látta figyelmeztetni a császárt, hogy a protestánsokkal szembeni enyhébb valláspolitika javítaná a helyzetet, és egy lehetséges felkelést is megelőzne. A szerző Rojas magyarországi tevékenységének mérlegét megvonva megállapítja, hogy a püspök végül is csak a nyugat- és észak-magyarországi német lakosságú városok támogatását nyerte meg, azt sem tartósan, hiszen távozása után azok nem foglalkoztak tovább kezdeményezésével. A reformátusok viszont visszautasították, és úgy tűnik, Kollonich Lipót kalocsai, majd esztergomi érsek sem értett egyet tevékenységével. A püspöknek korábban tervbe vett erdélyi útjára pedig nem került sor. Forgó András Rojas tevékenységének magyarországi visszhangja után kutatva a forráshiányban a katolikus főpapság érdektelenségére lát bizonyítékot. Nyitva hagyja azt a kérdést, amely Rojas teljes karrierjét megismerve az olvasóban méltán merülhet fel: vajon a püspök reuniós kísérletei politikai eszköznek vagy célnak tekinthetők? Az irénizmus megszállottjával vagy jó politikussal van-e dolgunk, vagy esetleg a kettő szerves egészként fonódott össze tevékenységében? Bár Rojas Magyarországra nem tért vissza, 1693-ban birodalmi konferencia előkészítésébe kezdett, amelyre tervei szerint neves teológusokat hívott volna meg. A szervezés politikai okokból kudarcba fulladt ugyan, ám Bécsújhelyre visszatérve sem adta fel egyesítési terveit. 1692-ben írt tervezetét a hannoveri tárgyalások pontjai, az ún. Regulae circa Christianorum omnium ecclesiasticam reunionem... alapján készítette el, de figyelembe vette a magyarországi felekezeti viszonyokat, a református és a görög katolikus híveket is. Tervének meg akarta nyerni a mainzi körhöz tartozó Gottfried Wilhelm Leibnizet és Gerard Wolter Molanust is, 1695-ben bekövetkezett halála azonban megakadályozta a további szervezést. Utódja, Franz Anton Graf von Buchheim folytatta a Rojas által kezdeményezett tárgyalásokat: 1698-ban úgy látta, soha nem volt még ilyen közel a katolikus és a protestáns egyház az egyesüléshez - a kísérlet végül mégis kudarcot vallott. Figyelemre méltó, hogy a szerző Rojas y Spinola magyarországi tárgyalásainak tervezetei után kutatva újabb kapcsolatot talált a mainzi konvertita körrel: az egyik dokumentumban annak 1660-ból származó programját véli felfedezni, amelyhez Rojas óvatosságból nyúlhatott, hiszen saját tervezetének korábban rossz híre kelt a birodalomban, és feltehetően a magyarországi protestáns körök is tudomást szereztek róla. (A program 18. századi magyar fordítását a monográfia szerzője azóta külön tanulmányában közölte: „...rediit tamen vacuus...". Egyházegyesítési kísérlet a 17. század utolsó évtizedében. Egyháztörténeti Szemle 10. [2009: 1. sz.] 72-91. o.). Forgó András német nyelvű kötetéről összességében elmondható, hogy témáját igen alaposan körüljárva mutatja be Christophorus Rojas y Spinola eddig alig ismert magyarországi tevékenységét, új adalékokkal szolgálva a 17. század végi reuniós törekvések magyarországi vonatkozásaihoz. Értékét és a téma iránti fokozódó érdeklődést jelzi, hogy munkája egyfajta „keleti párjá-