Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Európa az újkorban (16-18. század). (Ism: Bradács Gábor) IV/999
zásait. Pósán László egyetemi docens bemutatja a koraújkori kereskedelmet és az ezzel szoros összefüggésben lévő korai kapitalizmust, pénzgazdálkodást. A koraújkori Európa három régiója: Közép-Európa, a nyugati Mediterráneum (Spanyolország, Portugália, Itália) és Oroszország elszakadt attól a nagy ívű gazdasági és társadalmi fejlődéstől, melyet Nyugat-Európa bejárt. Ezeket a régiókat mutatja be Orosz István, Angi János egyetemi docens és Györkös Attila egyetemi adjunktus. A koraújkori Európa társadalma a középkorhoz hasonlóan hármas tagozódású. A nemesi társadalom változásait és életmódját Papp Imre, a városi társadalmat, a kibontakozó és a korszakban nagy fejlődésen keresztülment polgárságot Barta János egyetemi tanár, míg az európai népesség túlnyomó többségét kitevő, és régiónként igen eltérő helyzetű parasztságot Orosz István agrártörténész ismerteti. A negyedik fejezet a koraújkori Európa államberendezkedését és rendi szerkezetét vizsgálja. A korszak jellemző politikai elmélete és gyakorlata az abszolutizmus, illetve ennek a 18. században megjelent „felvilágosult" változata. Barta János röviden vázolja az abszolút monarchia előzményeit és előfeltételeit, melyek a késő középkor válsággal teli időszakára, a 14. századra nyúlnak vissza. Ekkor jelent meg az erős uralkodói hatalom iránti igény, aki fellép a feudális anarchia és a parasztmozgalmak ellen, és aki a belső stabilitásra vágyó nemességben és polgárságban erős támaszra lelt. Ez a két társadalmi csoport a belső rend helyreállítása érdekében kész volt alávetni magát az állam egyre növekvő befolyásának és a megnövekedett terheknek. Ez az abszolút monarchia két irányban terjeszkedett: területi expanziókkal a határain kívül (Anglia és Franciaország esetében, de ide sorolható az Amerikát meghódító Spanyolország is), illetve az állami befolyás növekedésével az országhatárokon belül. Az abszolút uralkodók hatalmuk megszilárdításához erős és állandó hadsereget tartottak fent, szakértő és hivatásos hivatalnoki kart hoztak létre, valamint az egyház addigi viszonylagos önállóságát is felszámolták, melyet a középkori monarchiákban élvezett. Ugyanakkor ez az abszolutizmus nem volt korlátlan, hiszen számolnia kellett a rendekkel, a rendi kiváltságokkal; ráadásul az arisztokrácia mindig is ellenezte, hiszen az abszolút monarchia leginkább a kis- és középnemességet, valamint a polgárságot hozta helyzetbe. Barta János megállapítja, hogy a tőkés gazdálkodás és polgári társadalom nagyobb eséllyel és sokkal korábban jöttek létre az abszolutista államokban, mint azokon a területeken, ahol a feudális struktúrák éltek tovább. Angi János az abszolutista hatalom legitimációjának kérdésével foglalkozik. Olyan politikai gondolkodók, mint Niccolh Machiavelli, Jean Bodin, Thomas Hobbes, Sámuel von Pufendorf, vagy Jacques-Bénigne Bossuet a természetjog, az uralkodó és a nép között létrejött társadalmi szerződés és a zsarnokölés tana alapján alátámasztották az abszolút hatalom szükségességét, amely az emberiséget kivezetheti az eredendő kaotikus állapotából. Az abszolút uralkodónak függetlenítenie kell magát a rendek befolyásától, de ha az állam érdeke és a közjó úgy kívánja, még a valláserkölcs szabályaitól is (bár Machiavelli nem azt mondja, hogy az uralkodó általában erkölcstelen legyen, de Itália egyesítésének a célja megkívánja a virtu, a politikai erény alkalmazását, amely jelentheti a morális követelmények megkerülését is). Ezek az elvek, elképzelések azonban túlságosan elvontak: az államérdek (raison d'état) doktrínája ehhez képest a kormányzat elveit és módszereit jelenti, a Polizeiwissenschaft, a polícia, tehát a már modern értelemben vett állam racionális tevékenységének tárgyait, az állam mindennapi követelményeit határozza meg. Ez a gyakorlati életre vonatkozóan sokkal hasznosabb, mint például a társadalmi szerződés, vagy a természetjog nehezen megfogható elvei. Barta János bemutatja az elsősorban Közép- és Kelet-Európára, a 18. században megjelent és dominánssá vált felvilágosult abszolutizmus elméletét és gyakorlatát. Ezt a 18. századi felvilágosult gondolkodók, Voltaire, Diderot, Rousseau ösztönözték, és olyan államot kerestek, ahol merész társadalmi elképzeléseiket végre tudják hajtani. A kontinens gazdasági és politikai perifériáján fekvő államok, mint például II. (Nagy) Frigyes Poroszországa, II. (Nagy) Katalin Oroszországa, Mária Terézia és II. József közép-európai Habsburg-birodalma, III. Károly Spanyolországa stb. A felvilágosult elképzelések azonban csak részben valósultak meg, a jobbágyság és a városi polgárság helyzetét megkönnyítő intézkedések a privilégiumait féltő nemesség, a vallásszabadság politikája pedig az egyház ellenállásán hiúsultak meg. Ugyanakkor a szakiskolák, egyetemek, tudományos társaságok alapítása, a mezőgazdaság és az ipar fejlesztése a polgári fejlődést ezekben az államokban is elősegítette, igaz, Nyugat-Európához képest évszázados lemaradással. Az utolsó két nagyobb fejezet a struktúrákhoz tartozó vallási és szellemi áramlatokat, illetve a mindennapi életet és szokásokat mutatja be. Orosz István három részben tárgyalja a kor-