Századok – 2009
MŰHELY - Szvák Gyula: A legitim és illegitim cár helycseréje Moszkóviában (Néhány módszertani és historiográfiai megjegyzés) IV/981
Az állandó tényezőnek a kozákságot látom. Kétségtelen óriási — bár az egyes szakaszokban nem egyforma jelentőségű — a szerepük a „zavaros időszakban". Már I. ál-Dmitrij fellépésének idején ők alkották serege nagyobb részét, és végig ott találjuk őket a cárellenes táborban. Ilyenformán a Dmitrij nevében folytatott, az álcárideológia által táplált legitim cár elleni harc éltető erejét is ők adták. Végig kitartottak az első két Dmitrij mellett, míg más társadalmi csoportok fokozatosan leváltak róluk. Bizonyos értelemben az ő józan belátásuknak volt köszönhető a „zavaros időszak" vége is. Ekkor ugyanis már nem ragaszkodtak valamilyen új Dmitrijhez (bár elég erejük maradt még ahhoz, hogy saját jelöltjüket, Mihail Romanovot választassák meg cárnak). Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy az álcárok társadalmi bázisa a kozákság volt, és hogy ők fogalmazták volna meg a társadalmi célokat. Láthattuk, hogy az első ál-Dmitrijek nem úgy működtek, mint a kozákvezérek, és nem is akartak kozákvezérek lenni. Azt is láttuk azonban, hogy a kozákok igényelték az álcárokat, olyannyira, hogy attól sem riadtak vissza, hogy akár maguk közül nevezzenek ki néhányat. (Ezzel egyébként maguk járultak hozzá az álcárok értékének devalválódásához, az álcárhit bomlásához.) Az álcárhit jótékony következményeinek mások is haszonélvezői voltak. Bojárok kerültek vezető pozíciókba, szolgáló nemesek kaptak új birtokokat, szökött parasztok és szolgák kapták vissza szabadságukat. A cárellenes mozgalom egyes fázisaiban tehát mindegyik réteg megfogalmazta a maga igényeit. Végső soron azonban ezek az igények valamilyen módon a konszolidáció irányába mutattak: a megszerzett javakat ugyanis biztonságban kellett tudni. Egyedül a kozákok voltak ebben ellenérdekeltek: az ő foglalkozásuk ugyanis a harc volt, fő bevételi forrásuk pedig a zsákmány. Nem kétséges természetesen, hogy világlátásukat alapvetően befolyásolta az a tény, hogy derékhadukat az egykor a jobbágyrend terjedése elől szökő néprétegek adták. Ezért a cári rend elleni fellépésüknek voltak ösztönös osztályszempontjai. Ez azonban nem a kozák szabadság elveinek uralomra juttatására irányult, hanem kimerült a puszta ellenállás anyagi előnyökkel kecsegtető igenlésében. Ezen a ponton érdemes elidőznünk egy kicsit annál a kérdésnél, ki vagy kik találta-találták ki az álcár-mesét? A történeti irodalom ezen a ponton — nem érthetetlenül — igen bizonytalan, általában elkerüli vagy megkerüli a választ azzal, hogy az Grigorij Otrepjev műve orosz földön. Ez persze nem kétséges, de nem fedi fel az ötletadó személyt vagy közeget. A helyzet tudniillik az, hogy a 16. század végén és 17. század legelején több helyütt is fellépnek álkirályok és álcárok Európában.3 3 Nagyon csábító lenne például azt feltételezni, hogy a portugál ál-Sebestyénektől vette volna Grigorij az ötletet, hiszen a pápa is direkt párhuzamot vont először a két eset között.3 4 Csakhogy a moszkvai udvarba még Amerika felfedezésének híre is csak mintegy félévszázados késéssel jutott el,3 5 hogyan értesülhetett volna tehát egy egyszerű patriarchátusi írnok 33 L. részletesen L. Juzefovics: Szamije znamenyitije szamozvanci. Moszkva 1999. 55-88.; Y-M. Bercé: Le roi caché. Sauveurs et imposteurs. Mythes politiques populaires dans l'Europe moderne. Paris 1990. 34 „Sara un altro Re di Portogallo resuscitato" - idézi: Ferrie, M.: Pretenders i. m. 42. 35 Szuák Gyula-. Moszkóvia és a Nyugat. Bp. 1988. 92.
