Századok – 2009
MŰHELY - Szvák Gyula: A legitim és illegitim cár helycseréje Moszkóviában (Néhány módszertani és historiográfiai megjegyzés) IV/981
A mai történetírásban uralkodó fenomenológiai metodológia következtében a cári hatalomról szóló munkák vagy e hatalom attribútumai, jelrendszere, terminológiája, ideológiái vagy a róla alkotott nézetek leírására és rekonstrukciójára (néhol akár konstrukciójára is) szorítkoztak. Komoly ideológiatörténeti exkurzusokat lehet folytatni anélkül, hogy akár érintőlegesen vizsgálat tárgyává tennék azt a történetiség szempontjából alapvető és megkerülhetetlen kérdést, hogy az elvont konstrukciók hogyan működtek a gyakorlatban. Az említett módszer alkalmazásának általános elterjedtsége az oka annak, hogy az új történeti irodalomban is szinte közhelyszerűvé váltak azok a sztereotípiák, amelyeket jórészt még a „Moszkóviában" járt utazók fogalmaztak meg a 15-17. században. Mindebből akár azt — a napjaink történetírására nézve korántsem hízelgő — következtetést vonhatnánk le, hogy a történettudomány érdemben semmit sem tud hozzátenni a kora újkori oroszországi utazók útiélményeihez és benyomásaihoz, legfeljebb csak értesülésük forrásait és körülményeit pontosítja, skrupulózus módon, generációról generációra. Ezekből az elbeszélő forrásokból és a még idevonható ideológiatörténeti forráscsoportból kétségtelenül a mindenkori orosz cárok korlátlan hatalmára következtethetünk (korlátlanra a korabeli európai hatalomgyakorlással való összevetésében). Ebből azonban egy olyan homogén, a változás vagy fejlődés mozzanatát integrálni nem tudó kép alakul ki, amelyben nincs magyarázat (hacsak nem a véletlen vagy a rendszeridegen elemek szerepének misztifikálása) a „normálistól" eltérő jelenségekre és történésekre. Márpedig egész Moszkóvia története ettől a „normálistól" való eltérésről szól. Amennyiben ugyanis szó szerint vesszük a nyugati utazók sommás megállapításait, aligha értünk meg bármit a 15-17. század történéseiből. Akkor csak valami transzcendentális okát lelhetjük IV Iván opricsnyinájának, komolyan kell, hogy vegyük Dmitrij csodálatos megmenekülésének históriáját, és sehogy se áll össze a fejünkben, mitől lehetett olyan ,jámbor" I. Péter cár apja egy amúgy „lázongó" században. Nevezzük akárhogy az orosz cárok hatalmát (autokráciának, despotizmusnak, abszolutizmusnak, zsarnokságnak), csak abban lehetünk biztosak, hogy a valóságban nem volt korlátlan jellegű. A tárgyalt időszakban a moszkvai uralkodókat hatalmuk gyakorlásában legalább egy tucat tényező korlátozta,7 úgy mint: 1. a keresztény vallás és erkölcsi tanítás, 2. a kialakulatlan öröklési rend, 3. a bojár arisztokrácia és annak vezető szerve, a Bojár Duma, 4. az orosz egyház, élén a metropolitával, majd a pátriárkával, 5. a szkomorohok és szent félkegyelműek, 6. a zemszkij szoborok, 7 Az ideológiai korlátok kérdését tárgyalja Dániel Rowland: Did Muscovite Literary Ideology Place Limits on the Power of the Tsar (1540s-1660s)? The Russian Review 49. (1990) 125-155. 8 A probléma többi aspektusával az Ogranyicsenyija „nyeogranyicsennoj' carszkoj vlasztyi v Moszkovii című, publikálás előtt álló, előadásomban foglalkoztam, amely 2008. október 31-én az Orosz Tudományos Akadémia Oroszország Története Intézetében hangzott el.
