Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ráday Pál és a Rákóczi-szabadságharc (Ism.: Mészáros Kálmán) IV/1058

kező hasonlóan magas színvonalú vállalkozások ezt a minden túlzás és pátosz nélkül nemesnek nevezhető célt szolgálják. Köszönet érte mindazoknak, akik ezért munkálkodnak. Molnár Antal RÁDAY PÁL ÉS A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC Szerkesztette és az előszót írta Ráday-Pesthy Pál Frigyes Akadémiai Kiadó, Budapest, 2005. 105 o. 2003-tól kezdve számos tudományos rendezvényt tartottak a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc 300. évfordulója alkalmából, és ennél is több kiadvány látott napvilágot a napjainkban is népszerű történelmi témához kapcsolódva. Ezek sorába illeszkedik a 2003. október 18-án Pécelen, Ráday Pálnak, a szabadságharc publicistájának és diplomatájának szerepéről rendezett konferencia és a tanácskozás nyomtatásban megjelent anyaga. A konferencia szervezője és egyben a kötet szerkesztője — mint arról kettős családneve és két legkiválóbb ősét idéző keresztnevei alapján is következtethetünk — nagy hangsúlyt fektet a családi hagyományok ápolására, és e téren kifejtett szervezői és mecénási tevékenységének egyik eredménye a szóban forgó konferencia és a most ismertetendő kötetecske. Ráday-Pesthy Pál Frigyes kézenfekvő módon választotta meg a tanácskozás helyszíneként Ráday Pál egykori péceli kastélyát, majd a korszak legkiválóbb ismerőit kérte fel előadónak. Fabiny Tibor Ráday Pál tanulóéveiről írott tanulmánya (9-27.) kiváló példája annak a munkamódszernek, amely a témához kapcsolódó közvetlen források híján a háttér-információk összegyűjtésével képes új tudományos eredményeket felmutatni. A szerző Ráday szűkszavú önéletírásának minden tanulmányaira utaló mondatát részletes magyarázatokkal látja el, és az egyes helyszínekre (Losonc, Rimaráhó, Selmec- és Körmöcbánya), tanárokra (Tolvay Ferenc, Braxatoris János, Missovitz Mihály) és a kiterjedt rokonságra (Libercheyek, Madáchok, Bulyovszkyak stb.) vonatkozó források feltárásával egészíti ki korábbi hézagos ismereteinket. E tanulmány azonban változatlan újraközlése annak a munkának, amely 1980-ban látott napvilágot a Ráday Pál-emlékkönyvben. A közben eltelt két és fél évtized során új tudományos eredmények jelentek meg, amelyek közül kettőt mindenképpen szükséges itt megemlíteni: 1. Tolvay Ferenc életrajzát Fabiny Tibor még protestáns egyháztörténet-írásunk régi adósságaként hiányolja. Azóta Praznovszky Mihály a Discussiones Neogradienses sorozat I. kötetében (1984), majd A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvének XI. kötetében (1985) egy alapos tanulmánnyal és Tolvay végrendeletének közreadásával jelentős mértékben törlesztett ezen az adósságon. 2. Liberchey Mihály családi naplójának értékes adatait a szerző az eredeti kéziratból idézi, újabban azonban Iványi Emma részletesen is feldolgozta ezt a fontos forrást a Mályusz Elemér-emlékkönyv (1984) lapjain. A recenzens végül még egy apró észrevétellel csatlakozhat Fabiny Tibor munkájához: A Jánoky Gáspár végrendeletéből idézett adat, amely a két rimaráhói kastély mellett egy „nevelő ház" meglétéről is tudósít, valószínűleg nem hozható összefüggésbe Ráday itteni tanulmányaival, mert az idézet szövegösszefüggése alapján az egy serfőzde (korabeli kifejezéssel: sernevelő) lehetett. Köpeczi Béla Ráday Pál diplomáciai tevékenységét vázolja fel egy rövid, összegző tanulmány (29-34.) keretében. Ismerteti lengyel-svéd-porosz (1704), újabb svéd (1705) és Bercsényi Miklós oldalán teljesített orosz (1707) követjárásának eseményeit, majd XII. Károly és I. Péter közötti eredménytelen közvetítő kísérletét (Bender, 1709). Utolsó megbízatásakor még híven teljesítette Rákóczi utasításait a huszti (helyesebben a fejedelem által Husztra meghirdetett, de Károlyi által Szatmáron megtartott!) gyűlésen, ám a békekötés után már nem bízott „Rákóczi külpolitikai lehetőségeiben", és 1711 nyarán elfogadta az amnesztiát. (Megjegyezendő: lényegében e tanulmány is újraközlés a Ráday-emlékkönyvből, csakhogy hiányzik a korábbi változat befejező része Rádaynak Seilern kancellárhoz írott mentegetőző, önigazolás jellegű tájékoztatásáról, amelyben Rákóczi diplomáciáját kedvezőtlenül értékeli!) Czigány István a szabadságharc hadseregét mutatja be (35-56.) összefoglaló igénnyel. Kitér a felkelés előzményeire, a katonáskodó rétegek (végváriak, hajdúk, katonaparasztok stb.) helyzetére és a szabadságharc kirobbantásában játszott szerepére. Önálló fejezet szól a kuruc hadsereg regularizálásának problémáiról, a rendes, fizetett alakulatok felállításáról, a katonai közigazgatás megszervezéséről, majd itt esik néhány szó Ráday katonai vonatkozású tevékenységéről is. (Forgách Simon oldalán tett szert némi hadi tapasztalatra az 1697. évi hadjáratban, és